Miért csinálja ezt a kislányom?

A 10es jól mondja.

A fiam is várta az öccsét , de mikor megszuletett, kikészült.

Pedig készítettük, hogy rengeteget fog sírni,es messze van hogy tud érdemben játszani vele. Majdnem 3 éves volt akkor.

Lepasszoltam a kicsit sokszor az apjának,pedig csak nálam nyugodott meg. Volt, hogy a naggyal együtt sírtam. Aztán elutasitott a nagyfiam, utalt, semmit se akart velem csinálni, csak az apjával. Úgyhogy nagyon nehéz volt, de a kitartásunk meghozta az eredményét. Már van hogy meg is puszilja az ocsit, viszont a játékaira nagyon féltékeny. De abban is fejlődik. Nagyon büszke vagyok rá. Itt a kulcs tényleg az, hogy sokkal többet kell a naggyal foglalkozni. És az érzelmeit is nevezd meg neki. Peldaul: jaj petram, látom hogy most csalódott vagy, hogy az öcsit etetem. De ha gondolod, addig hozz egy könyvet, és nézzük együtt,utana pedig egy irtó jó mókát találtam ki.... Vagy tudom, hogy mérges vagy anyára, azért mert...vagy csalódtal, mert még nem tudsz a kistesoddal játszani, pedig azt hitted hogy....stb.ezek is fontosak, mert ők még nem tudják elmondani mi bántja őket. Nem tudják megfogalmazni az érzelmeiket. Sok sikert!

Az én lányom is 3 éves volt, mikor megszületett a húga. Addig ő is várta, mert fogalma sem volt, mit jelent igazán egy kistesó. Akkor esett le neki a dolog, mikor hazaérkezésünket követően egy kis ölelgetés után rögtön meg kellett etetni a húgát. Akkor láttam az arcán, hogy megértette, mit jelent majd az ő életében a kistestvére, hogy anyának és apának már nem csak ő van, nem csupán rá kell figyelnünk, hanem egy másik - számára idegen - gyerekre is. Az első pár napban még érdeklődött, utána hónapokig szinte semmibe vette a kicsit, nem foglalkozott vele. Szerencsére nem bántotta, de nem is közeledett hozzá.

Amit csináltunk, hogy dupla annyit foglalkoztunk vele, mint a kistestvérével. A kisebbiknek még igazából úgyis mindegy, csak kaja legyen, meg aludni tudjon, de a nagynak nagyon számított, hogy a kistesót is háttérbe tudjuk szorítani őérte, és nem csak fordítva. Hazajött az oviból, vele játszottunk, hétvégén vagy velem, vagy az apjával ment valahova kettesben.

Idővel egyre jobbra fordult a helyzet, akkor változott meg, mikor a nagyobbik rájött, hogy meg tudja nevettetni a kisebbiket. Az hatalmas áttörés volt, mert egyedül csak rajta nevetett még akkoriban. Azóta (majdnem 5 a nagy, 1 éves a kicsi) ölelgeti, puszilgatja, játszik vele, hiányzik neki a kistesó, ha csak kettesben vagyunk.

Azt semmiképp ne hagyd, hogy bármikor is bántsák majd egymást, de ez egy nagyon érzékeny időszak a nagytesónak, még csak egy hónap telt el. Foglalkozzatok a naggyal sokat, idővel hátha megenyhül a kisebb felé.

de eleve minek "mindig mindenbe bevonni"? biztos fantasztikus program, hogy kiszolgálhatja azt az új jövevényt, amelyik lenyúlta az anyját...

köztünk négy év van az öcsémmel, visszatekintve azt tudom mondani, hogy oldd meg valahogy, külön nevelkedjenek. mert az nem fog segíteni, hogy lett egy öccse, aki most majd szépen mindent át- és felülír.

legyen saját tere, játékai, igen, olyanok amit a másik nem érinthet meg, nézhessen az ő korának megfelelő mesét és legyenek a korának megfelelő programjai. akkor is, ha az a kicsinek még nem megfelelő, és ezért ő kimarad belőle. nagyon figyelj rá, hogy amikor a nagynak születésnapja és névnapja lesz, senki de senki ne adjon ajándékot a kicsinek ebből az alkalomból. gyerekkorom egyik legnagyobb fájdalma volt, hogy az öcsémnek minden évben dupla bulija volt ,mert programban, helyválasztásban, meghívottakban mindig hozzá kellett igazodni, és minden születésnapomkor ajándékokat kapott. (persze fordítva nem működött, mert én voltam a "nagy"). ne hasonlítsd össze, ne büntesd meg, ha negatív érzelmei vannak az öccsével kapcsolatban, ne várj el tőle hirtelen mindent, mert "ő már nagylány", mert nem az, és még sokáig nem lesz az.

nálunk ezek valahogy kimaradtak, masszívan gyűlöltük egymást késő kamaszkorunkig. aztán ahogy kezdtünk korban közelíteni egymáshoz, megpróbáltunk elkezdeni megismerkedni. tapasztalat: az öcsém egy fantasztikus, okos, vicces, bátor fiatal férfi, és nagyon nagy kár, hogy kölyökként annyira kellett küzdenünk a minimális szülői szeretetért is, hogy közben nem jutott időnk megismerni egymást korábban.

Nem passzolom le a gyereket. És had döntsem már el én, hogy viszem e óvodába vagy sem.

Hát nem ilyen válaszokra számítottam, hogy lepasszolom a gyereket stb.

Oké csak akkor ne itt hisztizz hogy miért utál téged és az új gyereket. Oké, döntsd el te hogy viszed el. De ő is hagy döntse el akkor hogy veri az öccsét.

Kérdező, lehet MÉG nem utál. De te tudnád szeretni a férjed azok után is ha téged folyton otthon hagyna hogy egy új, fiatalabb nővel töltse a nap jó részét, tőled meg elvárná hogy jó képet vágj hozzá? Esetleg el is küldene otthonról míg ő otthon édeleg a fiatalabbal?

Azért a kettő közt már ne haragudj de baromi sok különbség van.

Mi az a baromi sok különbség? Téged se érdekel hogy a lányodnak jó legyen mert van új édibédi picibabucika a nagy meg mehet a lecsóba, és a lányodat se érdekli hogy jól van-e az öccse.

Gondolom te jó anyának tartod magad:-D Hiszen csak a nagylányodat taszítod el magadtól hogy te otthon tudj szórakozni a kicsivel, nem érdekel ha reggelente üvölt annyira nem akar menni. gratulálok, tökéletesen teljesítesz ha az a célod hogy megutáltasd vele az öccsét és az óvodát is.

Szeret segíteni, persze, azért ütötte meg az öccsét mert annyira szeret segíteni, teljesen hihető. Inkább csak a szereteted kunyerálta, mert legalább addig is vele foglalkoztál míg segített.

De a gyereked úgy érzi, hogy lepasszolod!

Te otthon vagy a kistesóval - akit amúgy nem kért -, őt meg bedobod az óvodába.

Szeret menni? Kérdezted, hogy figyelj, kicsim, úgyis itthon vagyok a tesóval, akkor nem maradsz te is velünk? Vagy lesz... és menned kell, ha akarsz ha nem?