Mértékkel vásároltok a gyereknek (játékot, ruhát, egyebet) vagy mindent megvesztek, ami szembejön?
Csak kíváncsi vagyok igazából. Én a mérték híve vagyok, a gyereknek is igyekszem tudatosan vásárolni, de néha csak nézek, hogy úristen, más gyerekeknek még egy komplett játékbolt a szobája.
Illetve, igazából onnan jutott eszembe a kérdés, hogy a szomszéd anyuka kb. mindennap azt meséli, mit vett a gyereknek, ők tényleg azok, akikre bármit rá lehet sózni :D
Mértékkel. Pont a héten konstatáltam, hogy hónapok óta nem vettem konkrét játékot a gyereknek. Legutoljára a 9-12 hónapos kategóriából válogattam, azt is inkább 9-10hónapos kora körül (most 15hónapos lesz).
Most látom, hogy kezdi unni őket, már nem foglalja el egy sima zenélő vagy világítós dolog.
Ha veszek is neki, max 3 fajta és azzal kihúzzuk pár hónapig.
Ellenben a könyvekkel el szokott szaladni a ló velem. Szinte minden alkalommal ha nagybevásárlásra megyünk egy héten egyszer veszek neki valamit az ottani kínálatból és netről is rendelek. Mentségemre szóljon, hogy imádja őket.
A játékról kezdek leszokni, tök felesleges kb 5 perc és le sem tolja.
A ruha más téma, van hogy tudom, hogy valamiből kell, pl rövid gatya, veszek majd elfelejtem, hogy vettem, vagy csak mikor látok valahol beugrik, hogy nincs(pedig már vettem). A bodyból így lett tele egy fiók🤭🤭
Én pl 1db jatékot nem vettem a gyerekeimnek, mégis úgy nez ki a ház/udvar, mint egy játszóház.
Szülinap, névnap, karácsony, stb.. mindig kindenki játékot hoz általában.
Nagyszülőktől csak ritkán kapunk bármit, akkor is apró játékokat. Ruhát sokat kaptunk ismerősöktől, így ha nem vennék akkor is butikot tudnék nyitni. Viszont szeretek új ruhákat venni, annyi szép darab van. Minden hónapban veszek 2-3 új valamit, és nagyon vissza kell fogni magam hogy ne vegyek többet.
Játékból, egyébből akkor veszek ha épp kell, vagy megtetszik, vagy tudom hogy nagyon örülne neki, de nem mindig kapja meg rögtön, van hogy elteszem későbbre. Itt is tudnék még bőven mit venni, de inkább visszafogom magam.
Ruhában abszolút azt veszem amire szükség van.
Játékot én maximum szülinap karácsony.
Az a helyzet, hogy a család többi tagja megteszi helyettem is 🙄 amellett nagyon nagyon sok játékot örököltünk is. Ez valahol probléma, mert hiába kérem a családot - főleg szüleimet akik mindig mellé nyúlnak. Nem kell a 102. baba, vagy a másik verzió, hogy soha nem a koruknak megfelelő játékot vesznek. Pl a 7 éves gyerekem 3 évesnek valót kapott szülinapra.
1 éve meg 12 éveseknek való játékot kapott a 6 meg a 3 éves.. Ami még veszélyes is volt.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!