Hogy kezeljem a gyerekemet ha majd egyszer lesz és olyan lesz mint én?

Nem vagyok büszke a gyerekkoromra, szörnyű gyerek voltam.

Egyszer 3 vagy 4 éves lehettem és mesét néztem videóról.

Bejött apukám és leállította a mesét és átkapcsolta a híradóra.

Én akkor torkom szakadtából elkezdtem sírni és csak azt tudtam kiabálni, hogy a mesémet akarom.

Ezt utólag nagyon szégyellem, főleg, mert alapjáraton nem voltam ilyen. Sokat sírtam, de akkor ha nem kaptam meg valamit nem sírtam, csak itt fordult velem elő.

Viszont sokat sírtam, ha valami nem sikerült.

Egyszer például maratoni társasozást tartottunk egyik este és az összes játékban én vesztettem és az utolsónál pedig ideges lettem amikor vesztettem és sírva fakadtam és levertem a játékot a földre.

Ezt utólag nem értem, mert nem igazán hagytak nyerni sosem, tehát el kellett volna, hogy fogadjam a veszteséget itt is.

Egyszer harmadikos koromban viccelni akartam, de rosszul sült el. Erre beküldtek a szobámba és elvették a játékaimat. Én pedig nem mondtam volna el higgadtan, hogy csak viccelni akartam, hanem elkezdtem sírva kiabálni.

Az iskolában nem volt velem gond, csendes gyerek voltam és mindig azt tettem amit a tanár mondott. Gyakran nem jöttek össze dolgok vagy volt valami igazságtalanság de nem sírtam olyankor.

Viszont otthon kezelhetetlen voltam ilyen szempontból.

És rendetlen is voltam. Elpakoltam meg portalanítottam, de így is tiszta kupleráj és kosz volt a szobám. Volt, hogy háromszor is letöröltették velem a port és így is maradt por. Pedig más gyereknek jól ment.

A poharakat folyton elejtettem, kicsúsztak a kezemből, azzal is okoztam felfordulást meg kiöntöttem a dolgokat vagy mindent összekentem meg a játékaimra se vigyáztam és tönkrementek.

Azt mondják, amilyenek voltunk, olyan lesz a gyerekünk. Hogyan kezeljem, ha ilyen hisztis lesz mint én?