A 2-3 éves gyereketek visszamosolyog az idegenekre, ha látja, hogy mosolyognak rá? Az én kisfiam nem igazán, köszönni szokott, ha kérdezik, válaszol ( nem mindig), de nem szokott visszamosolyogni 🤷‍♀️

3 éves kor alatt legfeljebb aztisztikus tünetekről beszélhetünk, komoly autizmus esetén diagnosztizálnak 3 éves kor alatt autizmust.

de ha más tünet nincs, folosleges ezért vizsgáltatni a gyereket.

én se mosolygok vadidegenekre, még ha mosolyognak is rám ;)

bölcsiben dolgozom, nem egy olyan gyerekem volt bent, aki nem mosolygott vissza rám a beszoktatas elején. idegen vagyok neki, nem ismer, megilletődött, stb. sőt, olyan gyerekem is volt, aki csapott egyet felém, ha hozzá szóltam, pedig az anyukája kezében volt.. egy végtelenül okos értelmes ügyes gyerek egyébként. de idegen voltam neki.

szóval kérdező, nincs semmi gond a gyerkőccel.

Az én lányom sose volt az a mindenkire mosolygós fajta. Se baba korában, se később. Most 11 éves, ez azóta se változott nála.

Nincs semmi baja, ilyen a természete.

Általában normális, szeretetteljes szülői kapcsolat esetén a gyerek tartózkodó az idegen felnőttekkel szemben, em mosolyog rájuk, nem szól hozzájuk, nem megy oda, ha hívják.

A szülői elhanyagolás egyik jele az, hogyha a gyerek ilyen "mindenki cicája", azaz bárkihez odamegy, beszélgetni csak hogy valaki végre foglalkozzon vele, hogy egy kis szeretetet kolduljon.

A gyereked normálisan viselkedik, jó anyja vagy, ez egy fontos bizonyíték erre.

Bennem láthatnak valamit, mert a legmorcosabb babakocsiban ülő/totyogó is rám mosolyog, rám köszön, ha meglát. Aztán persze én is elmosolyodom miattuk. :)

A beszélni tudók kérdezgetnek tőlem mindenfélét.

Az utcán sétáló kutyák közül is sok nagyon néz, még vissza is fordulnak. Az ártatlan állatkák és gyerekek látnak bennem valamit, nem tudom mi lehet az. Persze, imádom őket, talán ezért is.

Egy eset nagyon megmaradt bennem. Egy pici kisfiú odaszaladt hozzám, és egyfolytában azt mondogatta, hogy ANYA,ANYA! Apukája jött utána, mondta neki hogy: Ő NEM ANYA! ANYA OTTHON VAN!

De ő csak mondogatta nekem nagy mosollyal, hogy ANYA!

Kérdeztem apukától, hogy hasonlítok-e az anyukára, de azt mondta, hogy kicsit sem.

Úgy éreztem, hogy talán egy másik életben én voltam az anyukája, és megismert.

Szerintem attól függ, hogy mosolyog-e a gyerek, hogy szimpatikus neki valaki vagy sem.

Mi is általában azokra mosolygunk, akiket kedvelünk. :)

Aki csúnyán néz ránk, arra biztos nem.