Érezted már úgy, hogy totál le vagy strapálva és gondolkodni sem tudsz és totál a fejedre nő a gyerek?

Teljesen megértelek. Azén fiam is ilyen. A legjobb mikor a húga is bekapcsolódik. na olyankor ki tudnék szaladni a világból.

Volt olyan hogy megkértem nézze már meg hogy a másik szobában vagyok- e. Nem szép dolog de sajna ez van.

A megoldást még én sem találtam meg, bár most már beválik ha leültetem festeni vagy gyurmázni ja és amikor mese cd- t teszek be a cd lejátszóba, na az talán segít a helyzeten.

Egyébként fel a fejjel azt mondják az okosak hogy kinövik a gyerekek. Kitartás.

Ilyenkor azért örülök, hogy a 20 hónapos fiam még nem beszél:))))

Nekem már attól fejfájásom van estére, hogy egész nap őőőőzik és eeeeezik. Mi lesz akkor, ha megszólal?

15 hónapos a lányom. Ő már szépen mondogatja a szavakat.

Sétakor szinte kedvem volna átmenni az utca túloldalára, mert ordít mint a sakál a kutyának, a galambnak, a néninek, vagy épp ami felkeltette a figyelmét. Persze rögtön mindenki odafigyel, a picúr meg csak hajtogatja egyre nagyobb hangerővel pl: gajam gajam gajaaaaaaaaaam (galamb)

Ma pl egyfolytában kiabált, hogy tütü tüttűűűűűűűűűű odament és ordított be a lehúzott ablakon, hogy tütűűűűűűűű báhi tütűűűűűűűű. A kocsiban pedig 4 db szép szekrényajtónyi kopasz etnikum ült. Alig bírtam elcipelni onnan :(

Nem tudok vele mit kezdeni...hogy magyarázzam el neki, hogy nem kell mindent ordítani, halkabban beszéljen, mikor úgy felizgatja magát, hogy kimehet. Volt, hogy felordibált egy alvó babát, hogy babaaaaaaaaa. Aztán azért üvöltött, mert villámgyorsan elcipeltem onnan.

Kicsi kora óta sokat van kinn, mégis. :( Teljes extázis, futkosás, más gyerekek zaklatása és folytathatnám. Estére totál kész vagyok. Akkor hazajön az apja, kapcsolja be a tévét rádiót. Én meg kiugornék az ablakon mert már öt perc csöndért is ölni tudnék.

A nagyobbik lányommal éreztem hasonlókat :) Abban az időben örültem, ha egy reklámot végig tudtam nézni, és sunyi módon titokban alig vártam, hogy mehessek a főiskolára konzultációra, három napra, ottalvósra. Mindenki kérdezgette a fősulin, hogy nem sajnálom otthon hagyni a kicsit, nem hiányzik, stb. háát, mondtam, hogy nagyon hiányzik, de a mosolyom nem volt mindig őszinte :)

A csúcs az volt, amikor egy hétvégén a férjemnek dolgoznia kellett, a leányka nem aludt délután, hanem megállás nélkül csiripelt. kész voltam tőle, hatkor mondtam, hogy este van, fürdés, fekvés. Még bepróbálkozott, hogy világos van, de nem hagytam magam, lefeküdtem vele én is, megvártam amíg elalszik, és ittam egy pohár bort...csak túl jártam a hároméves gyerek eszén!