Sikerült már valakinek rövidre zárni a verekedős viselkedést?
Kisfiam kiscsoportos és elkezdett verekedni az oviban. Itthon hisztik előfordulnak, de sosem verekedett. A kistesójával sem agresszív.
Tegnap "rávetette magát" egy nagycsoportosra, akit már bántott éppen egy középsős. Ezt ő mesélte el, nagyon megszidtuk és elmagyaráztuk neki, hogy a verekedés mennyire csúnya dolog, ha valaki bajban van, akkor pedig azonnal szólni kell az óvónőnek. Büntibe is tettük.
Ma már az óvónő mondta, hogy megrúgott egy kisfiút és több gyerek hátára rácsapott (az udvaron, kabátban voltak, de szándék szinten mindenképp rondán viselkedett). Annyi kiderült számomra, hogy azokat bántja, akik eddig őt "nyomták el", illetve egy másik kisfiút utánoz. Újra megszidtuk, újra elmagyaráztuk, hogy melyik eseményt hogy kellett volna megoldania, büntibe raktuk. Óvodában is leültették büntetésbe, elmagyarázták neki, amit végigmosolygott, leigérte a csillagokat, majd folytatta. Újra és újra büntibe rakták.
Bocsánatot kell kérnem a lábon rúgott kisfiú anyukájától? Az én kisfiamat is megráncigálták és fel is lökték már, de nem vették fel a kapcsolatot velem, ezért nem tartanám feltétlenül szükségesnek, de érdekelnek a vélemények.
Természetesen eddig is neveltük, mielőtt valaki ezzel jönne. Van valamilyen tanácsotok, amivel le lehetne állítani ezt a viselkedést egyszer és mindenkorra?
Nálunk is volt ilyen időszak bölcsiben. Amilyen váratlanul jött, váratlanul el is múlt. Azóta sem jött elő, sőt egyre jobban barátkozik.
Nem tudjuk mitől lehetett, 2-3 hétig tartott. Folyamatosan mondtuk neki, hogy ilyet nem szabad mert anya-apa nagyon szomorú lesz, a gyereknek pedig fáj. Megmutattuk neki, hogy inkább simogassuk és öleljük meg egymást, az jó érzés. Nem bántunk senkit, nem szép dolog. Ha mérges, vegyen mély levegőt és fújja ki, vagy öleljük meg egymást (gondozónővel, itthon meg értelemszerűen egymást), vagy ha úgy érzi, vonuljon el egy picit és lenyugszik. Nagyon sokszor elmondtuk, mi sem láttunk javulást - itthon is elkezdte csinálni-, de végül pár hét után másnap szó szerint elvágták, újra normális lett.
Kitartást, túl kell élni, és sokszor-sokszor elmondani, ölelni!
Szerintem ti jól kezelitek a helyzetet. Òvónőknèl viszont gond van, nem kicsi. Nem csak azert vannak ott, hogy tereljèk a gyerekeket, mint a nyàjat. Akkor, mikor a gyerekedet elnyomtàk, hol voltak?! Egyàltalàn nem elfogadhatò a verekedès, de a nem fizikai agresszióra vàlasz a gyerek rèszèről.
Pistike elnyomta Misikèt, ès nem kapott èrte semmit. Misike lecsapta èrte Pistiket, ès őt megbüntetik. Ez visszajelzes Pistikènek, hogy nyugodtan szivathatja tovàbb a gyerekeket.
Leszidàsnàl lehet, hogy zavaràban is vigyorgott, nem mindenki szomorú arcot vàg stresszhelyzetben.
2!
Honnan veszed, hogy a másik gyereket nem büntették meg az óvónők?
NEKED nem kell bocsánatot kérned az anyukától? Miért is kellene?
A gyereked tette, nem te.
Ez igazság szerint óvodai belügy. Ott rossz, ott kap büntetést is.
Ha akarod, megbüntetheted otthon is, de az utólagos büntetés nem olyan hatásos.
Annyira jó lenne, ha ez így működne, hogy elmagyarázzuk a gyereknek, hogy nem szabad, és akkor többet nem csinálja.
Sajnos nem, nem így működik. Ebben a történetben nem csak a te gyereked volt ott, hanem mások is, és főleg az óvónőknek kellett volna rendet tenni. Ha a többi gyereknek nem magyarázzák el otthon, vagy igen, de nem vevők rá, akkor nem fog megoldódni a helyzet. A fiam 5. osztályos, és folyamatosan mennek a szekálások, mert egyes gyerekek élvezik, ha feszkó van. Az enyém is sokszor verekedéssel oldja meg, mert egyszerűen már nincs más eszköze. Aztán meg beírnak, hogy el kéne magyarázni a gyerekemnek, hogy hogy kéne viselkedni. Okéjó, hát eddig nem jutott eszembe, de köszönöm, hogy felhívták rá a figyelmemet. A többi gyereknek is el kéne magyarázni. Sajnos az a baj, hogy a fizikai tettlegességre egyből ugranak a tanárok, ami előtte lelki terror megy, az meg senkit nem érdekel.
6os!
És ezt a gyakorlatban hogy gondolod kivitelezni? A pofonra gondolok.
Ordítod a gyereknek, hogy "Nem szabad verekedni!", közben meg ütöd? Hisz az is verekedés....???
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!