Meddig van el egy gyermek az anyjával, mikortól lesz neki unalmas és kezd el vágyni a gyerektársaságra?
Teljesen gyerekfüggő, 1 évestől 4 éves korig kb bármeddig elvan csak az anyjával.
A lányom 1,5 éves, 13 hónaposan írattam be a bölcsibe, mert láttam, hogy neki igénye van a gyerektársaságra, én kevés voltam neki. Nem mondom, hogy nem szeret velem lenni, mert dehogynem, tök jól elvagyunk amikor mondjuk beteg vagy hétvége van, de azért a mindennapokban sokkal boldogabb, ha közösségben lehet, imád bölcsibe járni. A bátyám viszont nem volt bölcsis, sőt, őt anyám még egy évig otthon tartotta, mert 3 évesen képtelen volt beszokni, ő nem igényelte a gyerektársaságot. Minden szülő ismeri a saját gyerekét, ez alapján meg tudja mondani, hogy mire van szüksége és mik a határai.
Óvodai tapasztalat (ezen felül egyébként pszichológiai megfigyelések) szerint is általában a 4. szülinap körül jellemző a többségre, hogy vágyik gyerektársaséágra, és játszanak is együtt, nem csak egymás mellett, mint korábban.
Azonban átlagban 500-ból 100 gyerek már a 4. szülinapja előtt is vágyik gyerektársaságra, bár ők se mindig, lásd pl a 6-10 hó körüli és a másfél éves kor tájéki szeparációs szorongás időszakait.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!