Mennyire intelligens egy 6 éves gyermek?
Mikre tudtátok megtatni?
Mikről lehet beszélgetni vele?
Szóvogadó? Stb
Nemet is írjatok köszi
Az én lányom 5.5 éves, nemsokára 6 (márciusban fogja tölteni).
Ír, olvas, számol 100ig.
10es számkörben összead, kivon.
Jelenleg a hasonló szavak érdeklik, ezeket "gyűjti". Pl. kincs-nincs, haj-baj, stb.
Mindig van valami téma, ami érdekli,és abban elmerül.
Azt hozzáteszem, hogy pervazív zavar diagnózist kapott nemrég, valamint írni-olvasni nem mi tanítottuk meg. Kérdezgette a betűket, a többit összerakta magának.
El lehet vele beszélgetni mindenről a maga szintjén, kifejezetten okos gyerek.
Érdeklődő, beszédes, szeret beszélgetni a felnőttekkel.
De rengeteget volt vele foglalkozva már pici korától (sok fejlesztésre kell(ett) járnia).
Akkor még azt mondták, hogy értelmi fogyatékos. Nagyon nem jött be a jóslat... :). Szerencsére.
Én pedagógus vagyok, már születésétől sokat foglalkoztam vele (ének, zene, mondókák, stb).
Minden szakember, akihez eljutok vele, megjegyzi, hogy milyen okos kislány.
Viszont nagy elmaradásai vannak szociálisan valamint mozgásban is ügyetlenebb.
Ezeken is próbálunk jelenleg javítani, fejleszteni suliig. Most nagycsoportos, de marad jövőre is ezek miatt.
Nem minden gyerek egyforma. Fiú vagy lány? Férfi beszélget fiúval
Stb... Te ki vagy a történetben apa, Anya, testvér, nagyszülő?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!