6-7-8 éves iskolás gyereked mit tud a szexről, pubertásról, rá leselkedő veszélyekről?
Lányomnak meséltem a menstruációról, illetve nagy vonalakban a szexről, váltottam a korábbi "ölelkezős" témáról a kicsit részletesebbre, meg kicsit a nemi érésről, mielőtt valami marhaságot hall a suliba és sikerült erről beszélnie a játszótéren, ahol egy évvel idősebb gyerek és az anyukája nem volt elragadtatva a dologról, mivel ők még semmit sem mondtak a 8 évesnek. Azt kihagytam, hogy ilyenről nem beszélhet senkivel, de tényleg ne beszélhetne ilyenről senkivel, csak velem? Semmi borzalmasat nem mondott, csak hogy ő nem akarja, hogy vérezzen a puncusa(mondtam, hogy nem fáj, de azért kicsit idegenkedik a dologtól). Annakidején 9 éves lány már menstruált az osztályomban, szerintem van alapja a felkészítésnek..meg amúgy is..
Te hogy reagálnál, ha a gyereked ilyet hallana? Pedofilokról még semmit nem mondtam, meg a veszélyes dolgokról, de annak is idejét érzem, egyszerűen muszáj. A bugyiszabály már megvolt, de szerintem el sem jutott a tudatáig, hogy bárki oda akarna nyúlni az orvoson kívül.. Fiús anyukák véleménye is érdekel, hányadikos korában beszéltek ilyenekről a gyereknek?
Mi az, hogy minek felkészíteni pedofilra, ha nincs? HONNAN TUDOD, hogy nincs?? Nálam például volt!
De nem ez a lényeg, mit gondolsz mi lesz szerencsétlen 9 évessel, ha kijár órákról kis csomaggal a kezében? Nálunk úgy tudtuk meg, hogy van, aki menstruál(azt se tudtuk mi az), hogy a fiúk elvették a betétjét szünetben és leesett a földre! Meg volt véres is a ruhája, amiért haza kellett mennie..
Látod, a másodikos (7 éves) már rákérdez a dugásra, és nem az anyjától hallott erről először! Ott vannak egy légtérben nagyobb gyerekekkel, együtt mászkálnak a folyosón, együtt fociznak az udvaron! Egyszerűen én muszájnak érzem, hogy tőlem tudjon erről! Kérdezd meg a 8 évesed, harmadikos lehet, biztos tud már valamit, csak nem mond neked semmit róla!
Egyébként szerintem fontos, hogy a 10 éves lásson gumit(nem az, hogy használja, hanem csak találkozzon vele a való életben és ne idegenkedjen a dologtól), mert az meg fog maradni később is, hogy "gumit inkább ne, mert az valami idegen, új, nem rendben lévő dolog". Ha hozzázokik, hogy van ilyen, mint a tampon is, nem csak a betét, akkor egy teljesen természetes dolog lesz, hogy 5+ év múlva használni is fogja.
Nem tudom miért nem megy az értő olvasás.. egyébként mit gondolsz, hogy kérdeznek rá a gyerekek olyan dolgokra, amiknek a létezéséről sem tudnak? Pl a 8 éves kislány, akinek sosem meséltél a menstruációról, sosem látott senkit vérezni, hogy fog rákérdezni, hacsak nem valaki mástól hallja/látja? Majd kipattan a fejéből az egész? Ekkora fantáziája egy gyereknek sincs, ha nem hallottad, nem tudsz rákérdezni, nem tud érdeklődni afelől, aminek a létezéséről sem tudsz..
Azért kell előre szólni, hogyha bekövetkezik(vele, másokkal) akkor ne érje váratlanul! Akár jó dolog, mint a testi változás, mondjuk szőrös lesz a hónalja, akár rossz, mint valami lehetséges veszély! Gondolom még nem tört be a feje a gyerekednek a vizes kövön való szaladgálástól, de azért mondod neki, hogy ne szaladgálj, mert ez meg ez történHET! Fontos tudniuk, hogy mi(akár rossz is)történhet, azt hogyan lehet elkerülni, illetve mit kell csinálni, ha megtörtént.. ! Szerintem ezt jelenti a nevelés minden téren, és nem mindig a sarkában lenni, de amit lehet, segíteni kell elkerülni és ha megtörtént, megoldani, amennyiben segítséget igényel.
Biztos vagyok benne, hogy te is szólsz ilyenekért, hogy ne ugorjon le a hintáról, mert hanyatt eshet, ne másszon túl magasra a fán, mert lehet nem lesz ereje lejönni, meg ilyesmi. Miért csak ilyen fajta veszélyekre készíted fel? Másra miért nem?
Meg biztos te is tanítod sok dologra, beszéltek a jövőbeli terveiről, mesélsz neki a világ működéséről, de a teste működését kihagynád, pedig az egy 6-7-8 évesnek bőven közeljövő(vagy jelen).. Ugye az első a mellbimbóudvar nem szimmetrikus megnagyobbodása.. 8 éves lányoknál már van.. azt akarod, hogy figyelgesse magát, azt higgye valami baj van vele(mint én), nyomkodja és piszkálja, mielőtt meg meri kérdezni, hogy mi baja van a cicijének, amiért az egyik megdagadt és csúnya lett?
A gyerekemnek bőven elég korlátja van(itt be is szoktak szólni miatta:)), szépen van nevelve, tanítgatva, de amikor napi 9 órát van összezárva 6-15 éves korig más gyerekekkel egy közegben, folyosón meg pláne közel egymáshoz, akkor igenis fontos, hogy előre tudjon dolgokat, mielőtt a többi gyerektől látja, hallja, vagy magán tapasztalja, esetleg valami rossz történik vele bárhol egy pillanat alatt.
Én mindent akkor meséltem el nekik, amikor kérdezték. 6 évesen még egyáltalán nem volt ez téma, a lányomat 9 évesen kezdték el ezek a dolgok érdekelni, akkor beszéltük meg a menstruációt is. A fiam 11, erre pár hete kerdezett rá, elmondtam.
Ha bizalmas, jó kapcsolatban vagy a gyerekeddel, akkor nem kell felvilágosító előadást tartani, mert meg meri kérdezni, ami érdekli.
Túl korai?
Na pont ez az, mi a túl korai? Ha másoktól hall valamit, az nem korai, csak ha tőlem hallja? Vagy nem értem. Miben más az, ha holnap úgy jön haza, hogy mi az a dugás és a gci, amit a fiúk mondtak a folyosón, mintha tőlem hallaná? Sőt, igazából már előtte kellene tudnia, hogy normálisan állhasson hozzá a dologhoz(és a fiúkhoz, akiktől hallotta). Iskolás, 7,5 éves, nagy vonalakban tud PÁR dolgot, de még bőven lesz mit mesélnem később is. Azért ha a fejem törtem volna be, mert senki sem szólt, hogy ne szaladjak a vizes kövön, és erről beszélnék vele, senki nem mondaná, hogy a saját sérülésem vetítem ki, hanem normálisnak tartanák, hogy beszélek egy lehetséges veszélyről vele..
A lábán már most erősebb kicsit a szőr, és észre is vette fél éve, itt vannak a kapuban a testi változások.
Ha nem most, akkor mikor van ideje? Mikor másoktól hallja meg véletlen, akkor már fel lesz rá készülve?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!