Egy gyereket mi visz rá belül arra, hogy a szándékos károkozás neki az élmény?

Hát azért szerintem ez más eset. Melyik gyerek töri szét az összes játékát, ha utána nem kapna semmit helyette? Vagy törne be ablakot, ha utána jó ideig nem kapna semmi pluszt?

Egy ilyen esetben már tényleg gond lehet. Egy eleven gyerek is felfogja, hogy mi rossz neki (még ha azt nem is, hogy az ablak betörése rossz).

Nem lehet, hogy sokat unatkozik, hogy többet kellene vele személyesen, kettesben, aktívan, foglalkozni?

Esetleg kellene neki valamilyen sporttevékenységet keresni, ahol levezetheti az energiáit.

Én arra tippelek, hogy szomjazza a személyes interakciókat, visszajelzéseket (szülőktől nem kap eleget?) + nem tudja keretek között levezetni az energiáit.

Pedig inkább legyen lelki baj eredetű, mert azt könnyebb orvosolni, mintha mentális eredetű.

Én is azt gondolom, hogy érdemes lehet felkeresni egy gyerek pszichológust.

Ha a #11-es kommentet tényleg leírtad, kérdező, akkor nem lehetsz még felnőtt.

A baleset nem szándékos tett. (Ha pedig csak álca, akkor bűntett.)

.

"nem érdekli ha vmi ROSSZ gaztett."

Csak akkor tudja meg a gyerek, hogy rosszat tett, vagy elmagyarázzák neki, miért rossz, amit tenni akar, ha elmagyarázzák neki, miért rossz a rossz. Nem kell megvárni a felvilágosítással, hogy bedobja a szomszéd ablakát, amint felemel valamit, előre kell figyelmeztetni a dobás tiltott irányára.

Beszélgetni is kell a gyerekkel, felhívni figyelmét arra, hogy szándékozott tettének milyen következményei lehetnek.

Én ismerek ilyen fiút. Náluk vegyesen megy minden a tévében, az anyjáék egész életében hagyták, hogy nézze a nagyoknak való, sokszor 16os filmeket is, és legalább naponta elmondják neki, hogy rossz gyerek(nevelési célzattal). Szerintem igyekszik megfelelni annak, amit mondanak neki. Továbbá azt hiszik nem hagyják rosszalkodni, de mondhat csúnya szavakat, csak minden 5.nél szólnak rá, lökhet, nyomhat félre mást, illetve szekálhat, gúnyolhat, ha a másik nem bírja és oda csap, akkor a másik az agresszív, az anyja végig nézi és nem szól rá, csak mikor már balhé van szekálja. Mindig hagyja túlmenni a határokon, és utólag tolja le durván az összes eddigiért, mikor a helyzet már tarthatatlan. És igen, alig vannak vele, nagyival a legtöbbet a gyerek, aztán ha észbekapnak, igyekeznek pótolni a kimaradt időt.

Szerintem az utóbbi lehet itt a gond, ki a franc várja meg, amíg a gyerek csúnyát firkál fel, körberajzolja, meg összekrétázza? Fogod, az elején kiveszed a kezéből a krétát, ha olyat csinál, ami nem tetszik.. akkor kapja vissza, ha megígéri, hogy normálisan rajzol, oda, ahova kell, különben nincs krétázás.. Szerintem a ti példátokban is ez lehet a gond, hagyják a gyereket rosszalkodni, majd utólag olvassák rá a fejére. Helyben kell cselekedni, akkor is, ha helikopterszülőnek tűnsz, ez a nevelés. A lehetőséget meghagyod a döntésre, de mikor rosszul dönt, pl elkezdene írni a falra, megfogod a kezét, nem hagyod, hogy összefirkálja.. Szerintem ez a nevelés, röpködsz a gyerek körül és megakadályozod, hogy a rossz döntései még rosszabbak legyenek.

Amúgy az enyém is buzdít néha mást arra, hogy "szaladjanak", mikor tudja, hogy tilos, meg "szökjenek meg", ő szeretne kicsit függetlenedni, távolodni tőlem, amit teljesen megértek és tennék is érte, ha lehetne, tehát a buzdítás mibenlétét kell nézni, ha már mást rávenne valamire. Az enyém csak ezt a kettőt szokta szorgalmazni, hogy távolodjanak és kalandozzanak kettesben, szülők nélkül, mikor tudja, hogy nem szabad, mert bevásárlóközpontban nem szaladunk, sem úttesten, sem járdán..

Szóval belső motiváció: "ezt még megtehetem, ez csak kicsit rossz" és nem tudja, mikor vált át nagyn rosszba, amit már nem akarna megtenni, mondjuk állatot kínozni, vagy kinyomni valaki szemét.. De a kicsit rossz, az mehet