Futyi felhuzas után tényleg ennyire faj nekik?
Nagyon fàj. Be volt gyulladva, vagy mièrt ,,nem lehetett" varni? Elèg barbàr szokas egy kisgyerek nemi szervèt ràngatni.
Ès igen, nagyon fàjhat sokàig, ès vissza is tapadhat.
Mìg a vizelet sugàrban jön, ès nincs mashogy megszüntethető gyulladàs, addig bèkèn kell hagyni.
Fiam 4,5 éves volt, amikor a férjem erősködésenek köszönhetően elvittük egy gyerekurológushoz (magánba), mert alig-alig lehetett még mindig hátrahúzni neki, a gyerekdokitól meg csak azt hallgattuk, hogy van még ideje, stb. És milyen jól tettük, az urológus majdhogynem leb.szott minket, hogy miért nem hoztuk korábban, és hogy ezzel várhattuk volna a csodát érettségiző koráig is, nem lett volna jobb.
Ő ugyan nem egyszerűen felhúzta, hanem érzéstelenítés után egy műszerrel szépen visszafejtette a bőrt - meg sem mukkant közben a fiam -, de az utána következő kb. 3 nap még így is nagyon húzós volt. Hogy ne tapadjon vissza, naponta többször is hátra kellett húzni, fürdésnél alaposan megmosni, lefekvés előtt krémezni, stb, és persze minden csípte neki. Viszont azóta semmi gond vele, és nem is lesz a jövőben sem, ennek már majd' 1 éve.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy igen, néha muszáj, és igen, sajnos fáj utána. Bár ahogy írtam, létezik a "barbár" hátrahúzásnál humánusabb módszer is.
Szerencsére az én kisfiamnak nem igazán fájt ,aznap picit mikor pisilt meg másnap. Nem gyulladt be neki . 3 napig kamillas vízzel mostam napi 2x-3x.
Mondjuk hozzáteszem neki csak egyik oldalt volt épp egy picit letapadva, ezért is engedtem ,hogy felhúzza a doki. Azóta már egyedül mossa magának :) 3,5 éves.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!