Valamit rosszul csinálok, hogy 2 évesemet nem tudom senkire ott hagyni, mert hányásig sír utánam?
Kisfiamat senkire sem tudom ráhagyni megőrzésre, mert csak én kellek neki. Ha szó nélkül meglógok, el van egy ideig, de ha észre veszi, hogy elmentem, addig sír még vagy álomba merül a fáradságtól, vagy haza érek. Ez nagyon rossz nekem, mert bár imádjuk egymást és szoros a kapcsolatunk, azért pl. a nőgyógyászhoz csak nem vihetem magammal. Tudom, hogy idővel ez rendeződik, mert a kislányom is ezt csinálta annak idején, de elmúlt nála kb. 3 éves kora körül.
Arra lennék kíváncsi, hogy más gyerekek, meg miért maradnak el bárkivel, bármeddig, az enyém meg nem?
válasza:A biztonságos kötődés első látásra paradox jelenségnek tűnhet, ha a kötődés fogalmát a ragaszkodással azonosítjuk; a biztonságosan kötődő gyermek el mer távolodni anyjától és amíg anyja látótávolságon belül van, nyugodtan fedezi fel a világot. Bízik édesanyjában, hogy veszélyhelyzet esetén segítségére siet, így bátran nekivág az ismeretlennek. Ezek szerint nem az a „jó gyerek”, aki nem mozdul el édesanyja mellől, ugyanígy nem számít „jó viselkedésnek” a 12 hónapos gyermek részéről, hogy csendben várja vissza édesanyját, aki elhagyta a szobát.
Tudnunk kell még, hogy gyermekünk másképp éli meg a világot mint mi, számára sok – nekünk ismerős – dolog félelmetes lehet (ld még: kötődés és mentalizáció). Ezekben a helyzetekben kinevetni, nem komolyan venni gyermekünk félelmét szintén súlyos hiba. Nem mi döntjük el, hogy gyermekünk mit hogyan él meg, a lehetőség azonban mindig ott van: felvenni és megnyugtatni a síró vagy már szavakkal segítséget kérő gyermeket.
válasza: válasza:Igazából imádom, hogy ilyen, símogatja a lelkem, hogy ennyire szeret. Soha nem volt még mással, 1-2 alkalmat kivéve, mert az elkerülhetetlen volt sajnos. Tavaly elvesztettünk egy 20 hetes magzatunkat és meglepően jól tűrte a kisfiam, hogy nem vagyok vele 2 napig. Amúgy meg lehet, hogy pont ebből kifolyólag jobban magamhoz láncoltam a hatalmas szeretettemmel, mint ahogy kellene.
Az aggódásom arról szól, hogy talán nem egészséges ez a nagy anyához való ragaszkodás, ahogy az első is írta, nem biztos, hogy jó amit a kisfiam csinál. Lehet, hogy labilis érzelmileg, nem elég kiegyensúlyozott, vagy csak az a baj, hogy nem szoktattam másokhoz. Én nem adtam oda még a angyinak sem ottalvásra, pedig tudtam, hogy ez lesz a következménye. Mindig úgy éreztem, hogy csak én tudom jól ellátni, tehát amég kicsi, maradjon az én közelemben. Tesóm a picikéjét ,a ki 1 éve sokszor hagyta másra és a kislány szeme sem rebben, mikor órákig másra van hagyva. Ebből indult az aggódásom, ami lehet, hogy egy kis írigység is, hogy akkor melyikünk csinálja jó vagy rosszul?
válasza:Köszi utolsó! Azóta én is elolvastam az első által belinkelt cikket és rájöttem, hogy félre értettem. Megnyugodtam!!!
Amúgy ahogy írtam, imádom hogy ilyen, Annyira őszintén és tisztán néz ilyenkor az emberre és kér meg rá, hogy ne menjek el nélküle sehová. Tegnap este is el szerettem volna menni a nagylányommal a helyi aug. 20-ai utca bálra, de annyira sírva fakadt a pindúr elsőre, rám akaszkodott és csak mondta, hogy: Szejetlek anyukám, ne menj el!
Pár perc mulva már a kádba ültem vele és a férjem ment el a lányunkkal bulizni. Na se baj, majd pár év múlva. Szerencse hogy szeretek anyuka lenni és imádom a gyerekeimet!
válasza:így igaz, pár év múlva! ;)
az enyém is ilyen ki csüngőmajom, bár még csak 20 hónapos, de gondolom 2 évesen is ilyen lesz. csak az apjával van el. ha meglát, amikor jönnek haza, fülig ér a szája, anya anya, jön , szalad....ha alvásból felébred egyből: anyaanyaanya....nálunk sincs senki akire rá tudtam volna bízni, valószínűleg ez is közrejátszik, de alapvetően is kis érzékeny a lelkecském. én nem erőltetem, előbb-utóbb leválik, szabad akaratából.
válasza:Mintha én írtam volna.....teljesen ugyanaz a helyzet. A kicsi fiam 20 hónapos, még senkire sem volt hagyva csak apára, de még apával is utánam üvölt. Persze mindent velem csinál, mindenhova együtt megyünk és nagyon össze vagyunk nőve, imádom és nekem is jól esik, hogy ő is így szeret, de mint ahogy mondtad, vannak helyzetek amikor vagy muszáj elmennem, vagy olyan helyzet ami elvárná, hogy picit eltávolodjon "anya szoknyájától".
Egyébként nemrég beszéltem egy gyermekpszichologussal, és ő azt mondta, hogy ez a ragaszkodás egészen a születésig visszavezethető, legalábbis nálunk. A kisfiam születése után másnap intenzívre került, 3 óránként 10 percet lehettem vele, borzalmas napok voltak, nem bírtam enni, nem lett tejem, na szóval, azt mondta hogy ezért akar mindig maga mellett tudni, mert a tudatalattija mégha nem is emlékszik, ezt az üzenetet küldi neki, hogy el ne "veszítsen" megint. hát, lehet benne valami, de azért remélem, hogy enyhül ez a helyzet, legalább apára nyugodt szívvel itt tudjam hagyni úgy, hogy nem őrjöng az ajtóban, míg haza nem jövök...:/
válasza:utolsó! utolsó előtti válaszoló vagyok. érdekes amit írsz...ui. az én babám is intenzíven volt, nagyon besárgult és leesett a vércukra. csak akkor lehetett átmenni, amikor evésidő volt. mindez 7 napig. nálunk hálistennek lett tej, 1 hónapig küzdöttünk érte.
bennem már felmerült, hogy nem emiatt van-e ez az extrém ragaszkodás.....a pszichológus nem mondott arról semmit, hogy ez elmúlik-e idővel vagy mi lesz?....
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!