4 éves egyke gyereked mennyit játszik egyedül?
Változó. Igényli a társaságot, de ha valamibe elmerül (Lego vagy más építős dolog), akkor egy jó időre eltűnik. Szerintem nagyon maximum 3/4 órára tud eltűnni, utána már jön és csicsereg. Általában kérlel, hogy játszunk.
Ha bemegyek a szobájába és leülök mellé, akkor elvan sokáig, néha megkér valamire, tehát sokszor csak a jelenlétem kell neki.
Kedves, kérdező!
Nem kell parázni, ha a gyerek elvan magában is, persze kell vele foglalkozni, olykor pedig szülőként érdeklődni tőle, mi jót csinálsz, kicsim.
Pl
Beszállhatsz-e mellé?
Legyél nyugodt, kedves és elfogadó, a válaszától is független. Ha igen, ha nem.
Vannak olyan dolgok, tulajdonságok, amivel születi egy gyermek. A saját szintjén lévő motoros képességektől egészen a szociális élet igény szintjéig.
Pl introvertált, ambivertált, extrovertált.
Jómagam intro voltam és vagyok is. Vagyis azt jelenti, kisebb társaságokban vagy egyedül érzem magam jól és töltődök fel.
Mai napig elrajzolgatok órákat is, részben ez a 2 tényező lett karrierem fontos alapjainak egyike.
A szülőknek meg kell ismerni azt a kis embert, akit ketten megalkottak vagy örökbe fogadtak, hiszen egy új személyiség a picuri a világban.
Nem az elképzelt "sablon" vagy "ideális" gyerek képnek "kell megfelelnie", hanem fel kell fedezni, azt aki két kicsi szemével felnéz rád s kell neki a támogatás, megértés.
Főleg, hogy ő maga még fedezi fel a világot és önmagát.
A személyiség átlagosan kb 25 éves korig formálódik.
A kezükbe kell adni a lehetőségek tárházának választékát s megfigyelni, mikhez van érzéke, miket szeret stb.
Ám azt is figyelembe kell venni, mit miért kedvel.
Pl nálam a rajz kikapcsolódás, teljes szabadság volt, amolyan terápia vagy hobbi jellegű tevékenység.
S ezt szétzúzták azzal, hogy művészetibe tuszkoltak (protezsáltak csak azért is)... Holott cukrász szakra szerettem volna menni. Ott a szobrászati érzékemet és a sütést kombinálhattam volna.
10 évig megtagadtam a rajzot, később kezdtem visszafordulni felé. S magam módján építkeztem felnőtt fejjel belőle.
Ez csak egy pl, mennyire fontos ismerni a gyerkőcöt és engedni olykor vágyának.
Sok gyermekre vigyáztam az évek alatt magánban. Ám csak 4 olyan gyerkőcöt tudok mondani, akikben a szülők az igazi énjüket látták.
Többiekkel meg kiderítettük, miért viselkedik úgy a gyerek ahogy.
Az emberek kiismerése, megfigyelése, elemzése ugyanúgy előny a felnőtt világban is.
Figyeld a picit, kommunikálj vele,ám ne eröltesd túl. Érezni fogja "valami nem stimmel". ^^
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!