2 éves kisfiamat, hogy tudnám leszoktatni arról, hogy követelje, hogy vele aludjak?
Szia!
Sajnos megoldást én sem tudok. Annyit tennék hozzá, hogy fél éves korában elhagytuk a kiságyat. Egy kihúzhatós (így kétszemélyes) ágyon alszik a 2 éves lányom. Úgy altatom, hogy lefekszem vele. Amikor elaludt, kiosonok mellőle. Hajnalban hív, hog menjek át hozzá az ágyába, a szobájába. Minden éjjel. Ő is követeli, hogy vele aludjak. Mivel minden bizonyal tavasszal tesó jön, így le kellene szoktatnom az (együtt)altatásról és ezzel együtt az éjjeli kóválygásról. A védőnőnk annyit mondott, hogy próbáljam meg rábírni, hogy egyedül aludjon el. 1-2-hét intenzív hiszti. Azon gondolkodtam, hogy nem korai az egyedülaltatás? Vagy a tesó érdekében tegyem meg? De inkább felteszem kérdésnek. Kérdező: mit gondolsz erről?
Üdv
2 éves lány anyukája
18. 13-as vagyok. A védőnő által ajánlott leszoktatás: alvásidőben be a szobába, alvási szertartás végig, utána egyedül hagyni. Kijön a szobából, ismét vissza. Ez végül egyre kevesebb időt vesz igénybe és állítólag hatásos. Még nem tudtam magam rávenni, lehet, hogy túl korai.
Üdv
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!