A lányom óvodás korú. Mindig is nehezen oldodott fel idegenek közelében. A nagycsoportot kezdi már és nem áll szóba senkivel sem. Már a jatszoteren a kortársaival sem akar játszani. Csak velem vagy azokkal a baratnoivel akit jól ismer.Mi lehet a baj?

Mert rossz neki, mondjuk?

Nem is tudom képzeld már el, hogy elmegy a boltba, nem tud megszólalni, nem tud segítséget kérni, ha bàntják nem fog merni ellenkezni, kiabálni segítségért vagy azt mondani hagyd abba, borzalmas véleménnyel lesznek róla, mert nem fog köszönni, osztályban nem mondja majd, hogy jónapot kívánok, nem tud részt venni csapatmunkában, kimarad az életéből egy jelentős rész!

Nem az, hogy csak akkor beszél, ha muszáj, hanem amikor muszáj, mert idegennek köszönni kell, akkor is úgy érzi képtelen megszólalni!

Egyébként nagynéném barátja is csak keveset beszél, mondjuk szerintem ő szimplán lekezelő, de ha kérdezed pl hogy “segítsek?” semmi válasz és továbbmegy.

Nem tudjuk, hogy van e valami baja, vagy utál e minket. Pedig mi rokonok vagyunk, csak képzeld el, hogy mennyi hétköznapi helyzetben szívhat emiatt.. Jegyeket bérleteket és nem tudja elmondani, hogy otthon hagyta, mert az ellenőr idegen számára..

Ez nem bélyeg, hanem felismerés(lehet), amihez segítséget lehet kapni, hogy könnyebb legyen neki.

Nem mindenki azért van egyedül, mert az jó neki!

Ha a hétköznapi dolgokban akadályoz téged valami, akkor segítséget kell kérned a változáshoz. A kislányt akadályozza.

Nem muszáj kimondani, hogy szelektív mutizmus, de ha lazán bevágom, hogy ez nincs rendben, nincs súlya, mert itt írjátok, hogy ez oké.

Ha viszont a lelki bajnak van neve is, betegségként van nyilvántartva, akkor máris van súlya, és az ember elgondolkozik, hogy hú..

Nem biztos hogy ez, de nagyon olyan, mint egy volt barátnőm gyereke, egy beszélgetést megér, max megmondják, hogy csak zárkózott és ennyi, esetleg segítenek tippekkel, hogyan lehetne nyitottabb.

"Nem mindenki azért van egyedül, mert az jó neki!"

De nincs egyedül, a kérdező írta, hogy vannak barátai.

5 évesről beszélünk. Sok 5 éves nem akar köszönni vagy mással játszani, csak a megszokott barátaival.

Ez még nem jelenti azt, hogy amikor már olyan nagy lesz, hogy egyedül intézzen ügyet vagy menjen valahová, akkor "életképtelen" lesz.

Miért pánikolsz ? Kutya baja sincs lányodnak,ő ilyen .vannak barátai,az óvónők szerint sincs baja ,az hogy nem köszön idegeneknek ebben sincs gond ennyi idősen én sem köszöntem az idegeneknek ha rám szóltak akkor igen.

Ne láss problémát ott is ahol nincs.

Látod pont ez az, ezért kellett leírni hogy lehet mutizmus, mert sulykolod, hogy nincs gond és ez normális, amikor ez rohadtul nincs rendben. A gyerek egy az 500ból, nem tipikus a viselkedése, vagy mutizmus, vagy valami lazább lelki gondja van, a szégyenlősség szégyenből ered, aki sok szégyent érez, mikor nincs rà oka, az szorong.

Szóval legjobb esetben is csak simán szorong a gyerek.

Nem normális, ha 5 éves nem válaszol, nem köszön más gyerekeknek, más felnőtteknek.

Lehet halogatni, de aztán ott fog állni rossz esetben, hogy kimaradt a korai fejlesztés a gyerek szorongása meg olyan mértéket ölt, hogy már csak 3 emberrel beszél.

tényleg nem értem a hiszti tárgyát... vannak barátai, az oviban nincs rá panasz, nem tűnik szrongónak vagy ilyesmi, most tkp mi bajod van?

én se beszéltem sokáig emberekkel, mert ha köszöntem, akkor onnantól nem volt megállás, muszáj volt jópofizni az összes retardálttal, akiket anyám kijelölt beszélgetésre... egyszerűbb egy szót sem szólni, szerintem te is hamarabb feladod a bsztatását olyankor.

amúgy sose lett háromnál több barátom, és a mai napig csak halkan beszélek emberek között, ha muszáj, de élem az életem, iskolába járok, van munkám, és leléptem otthonról ahogy betöltöttem a 18at, tehát többé nem kell a mekiben csöveznem szombat esténként éjfélig, hogy anyám azt higgye, normális vagyok és elmentem bulizni. nem megyeke el és nem is akarok. ne tedd ki annak pls a kölyködet, hogy hazugságokba üldözöd, mert nem elég tökéletes neked.

A megfelelő hozzáállás lényege (általában más esetekben is): okfeltérés, közben elfogadás olyannak, amilyen aktuálisan, viszont az okfeltérés alatt változni fog.

Okfeltárás:

- gyermekrajzelemzés, kérdezni, mit miért rajzol, ki ki a rajzon.

- játékának megfigyelése, olykor bekapcsolódás akkor is, ha nem beszél közben.

Nem szabad erőltetni semmit, csak a vezélyhelyzetek elvárását, meg egyéb tényezőket, amelyek közvetlenül egészségügyi, higiénés jellegűek.

Okfeltáráshoz első lépésként a helyedben megkérdezném a pedagógusát, mit tapasztal a játékában, rajzain, mivel az nagyjából független attól, hogy esetleg máshogy viselkedik oviban, mint veled. Második lépésben Pedag.Szakszolg. pszichológusai, ingyen van.

Továbbá 10 éves korig a gyermek átveszi a (vele élő) szülei tudatalatti szorongásait, tehát mindazt is, aminek te mint szülő, nem vagy tudatában, de a gyerek előtt titkolt és általad ismert saját érzelmi konfliktusaira is reagál a gyermek a viselkedésével, sokszor pszichoszomatikus testi tünetekkel is.

Ergo a szülő problémája szinte mindig a kisgyermek problémája is akkor is ,ha titkolod előtte, akkor is , ha nem titkolod. Így számodra is fontos volna érzelmi okokat feltárnod.

Ezen felül amikor nem voltál vele (pl oviban volt stb), a többi gyermekkel való konfliktusai is okozhatja a sajátos viselkedését, ritkább esetben trauma, ami részben, vagy egészben tudat alá süllyed, tehát nem feltétlenül van annak látható szorongásos tünete.

Tehát a lényeg: okfeltárás, és közben elfogadni őt olyannak, amilyen alapvetően) (szeretet, megértés), és vigyázol is a testi épségére, egészségére.