Szeretheted a gyereked attól, hogy nem fogadod el a viselkedését?
Most olvastam egy cikket, ahol anyuka egy átlagosan fejlett, beszélni képes, barátkozni, viselkedni képes, szabályokat betartva és tárgyakat (ecsetet) rendeltetésszerűen használni képes 7 éves gyermeket képzelt el magának, és ő a rossz anya, amiért azt hangoztatta, hogy nincs rendben valami a gyerekével, és kereste a megoldást, hogyan hozhátná fel, fejleszthetné átlagos szintre, miközben mindenki csak legyintett, hogy a gyerek fura, csak fogadja el, hogy baja van és nem megy neki sok dolog, mert ha nem fogadja el, nem szereti.
Magamra ismertem a cikkben és kiakasztott, amit a pszichológus írt!
Hogy ő rossz anya, nem szereti a gyerekét, nem támogatja ezeket a viselkedéseket, nem csatlakozik be ezekbe a viselkedésekbe, változtatni próbál rajta és megoldást keres, ahelyett, hogy hagyná így, egy elképzelt tipikusan fejlődő gyerekké akarja tenni és ez milyen nem oké tőle..És ami még kiakasztott, hogy nem nevet együtt a gyerek apjával, mikor az kifigurázza a gyereke problèmás viselkedéseit előtte!
Poén, hogy sok téves, negatív vizsgálat után kiderült, hogy a gyerek teste lassabban fejlődik, amit nem képes feldolgozni a kislány 7 éves személyisége, ezért vannak testi és viselkedési tünetei.
Ugyanezt éreztem, hogy a gyerekem nem fejlődik rendesen, sokan legyintettek, hogy nem nagy baj, majd abbahagyja, vagy szidtak, hogy miattam ilyen, miért nem tudom elfogadni, hogy a gyerekem ilyen!
Ki a fene tudja elfogadni az erőszakos, túlzott viselkedést, a szóbeli vagy fizikai bántalmazást, amit a gyerek csinál, vagy nagyon alulmúlja valamiben a korát, ki a csuda nem segít neki, hogy jobban menjen, ezáltal sikeresebbnek érezze magát és önállóbb legyen..
Nem is értem mit várnak, hogy mosolyogjak hozzá, meg az anyuka a cikkben, hogy tanítgatás és fejlesztés helyett megdicsérjem, ha odacsap, vagy tegyek úgy, mintha rendben lenne, hogy a szorongása miatt a sarokban kuksol ahelyett, hogy mennék és segítenék neki kapcsolódni másokhoz? Esetleg ha rajzolni vagy festeni próbál ne szóljak neki, hogy a pamacsos/hegyes végét tegye a papírra? Már bölcsiben megmutatják a gyerekeknek..
Fú nagyon felháborított a cikk.
Ti elfogadjátok a gyereketek helytelen viselkedèsét? Támogatjátok, hogy benneragadjon a nehézségeiben, ahelyett, hogy segíteni próbálnátok? Biztos nem én és a cikkben szereplő anyuka vagyunk az egyetlenek, akik segíteni próbálnak, javítani, hogy a gyerek jobban beilleszkedjen és több sikerélménye legyen, megtapasztalhassa a barátkozást, a rendeltetésszerű használatból eredő alkotásnak tudjon örülni..
Imádom a gyerekem, de ha ne tud beilleszkedni, rengeteg kudarc éri majd és éri most is, nem gondolom, hogy megváltoztatom a személyiségét azzal hogy tanítgatom, hanem ajtókat nyitnok, hogy megszerezze a képességet és megtapasztalhasson sok új és szuper dolgot. Ha majd tudja és tapasztalta, kuksolhat egyedül a sarokban ecsetet rágcsálva, ha az okoz neki örömöt, de amíg képessége nincs rá, tapasztalata nincs benne, addig szerintem mi szülők vagyunk azok, akiknek utat ès módszert kell mutatnia, mikben és hogyan lelhet örömet, bontakozhat ki egy gyerek.
Mindjárt linkelem a cikket.
válasza:Szerintem az, hogy segiteni, nevelni, válzoztatni próbálod, az oké es helyes.
Egy ilyen érzelmi nemelfogadás, ami káros. Hogy ő rossz, csalódtál benne stb.
válasza:Nem írta sehol, hogy rossznak látja a gyerekét, és mindenki kétségbeesik, ha a gyerek valamiben kegyetlenül le van maradva/más. Ettől még szereti, csak azzal az egy két más viselkedéssel, gyenge képességgel nem tud mit kezdeni. Pl hogy rossz felét fogja a gyerek az ecsetnek. Ha tudná, hogy tud máshogy, csak szórakozik és kipróbál valami újat, büszke lenne, hogy kreatív, de ha nem tudja az ecset két felét megkülönböztetni és ezért fest a hegyes felével, az nem kreatív és támogatni való, hanem segíteni és fejleszteni való. Ha már tud máshogyan is, de kipróbál nem szokványos módokat és az jobban bejön neki, akkor csinálja.
Vagy a kislány nem tudott rajzolni.. Miért kell a leggyengébb tevékenységét kiemelni és azt körbeküldeni, kötelezően büszkének lenni olyanra, ami nem megy neki, mikor lehet szépen színez, vagy szívesen gyűjtöget, ráragaszthatták volna azt a meghívóra, általa szedett préselt virágokat..
Nevetséges komolyan. Ha nem tud beszélni küldjenek körbe büszkén hangfelvételt a gagyogásáról? Mikor felvehetnék helyette a szuper tornanozdulatait vagy hogy milyen érzelmesen és gondoskodóan babázik?
Nem kell büszkének lenni arra, ami nem megy. A próbálkozásra kell, hogy hajtasz azért, hogy jobban menjen.. Én sem állok ki énekelni a borzalmas hangommal direkt, helyette felolvasok, mert abban vagyok jó.
válasza:Kicsit túl magadra veszed a cikket, persze azért, mert vannak hasonlóságok.
Nem lehet ilyen mereven felfogni a dolgot, nem minden fekete és fehér.
Az a probléma, amit a cikk próbál meg bemutatni (igaz elég rosszul), az az, hogy ha az anya elvárásaival ellentétesen viselkedik vagy néz ki a gyerek.
Ezek az elvárások lehetnek teljesen irreálisak akár.
Pl van olyan, aki nem tudja elfogadni, hogy fia/lánya született. Vagy olyan, aki azért utalja a gyereket, mert az apjára hasonlít, aki elhagyta. Vagy szőke hajú kék szemű hercegnő helyett egy barna hajú, szemű gyereke lett. Ezek nem normális dolgok.
Ez kb olyan, hogy van, aki egész életében azon kesereg, hogy középosztálybeli életet él, mert a Józsihoz ment feleségül, pedig lánykorában úgy gondolta, hogy gazdag férje lesz, az év felében utazgatnak, és nem tudja elengedni ezt a képet.
válasza:Nem olvastam el a cikket, mert láttam, honnan linkelted, és számomra az nem egy hiteles, szakmai forrás. De a témához hozzászólnék. Gyógypedagógus vagyok egy többségi (normál) iskolában. Tehát nem gyakori nálam a konkrétan fogyatékos gyerek, inkább csak a képességek kiegyensúlyozatlan fejlődését kell sok esetben kompenzálnom, vagy figyelemzavar, disz..., stb.
Elég sok olyan gyerekem van és volt, akinek a hibáit a szülők nem fogadják el. A gyerek az önértékelést elsősorban a szülőktől tanulja. Annak látja magát még a kamasz is, aminek otthon látják. Lehet fejlődni, de a fejlődés ott kezdődik, hogy elfogadjuk és tiszteletben tartjuk a jelenlegi fejlettségi szintet.
Na ezaz, felismerjük, elfogadjuk, tiszteletben tartjuk, hogy ez neked MÉG nem megy kicsim, többet kell tenni érte, hogy menjen, de nincs nagy baj, mert ebben meg ebben meg ebben nagyon ügyes vagy! Nem a szőnyeg alá söpörni, hogy jajj hát te ilyen vagy, mint valami megváltoztathatatlan személyiségjegyet egy súlyos genetikai betegséget és elmaradást.. Nem kell ezzel azonosítani a gyereket, képes lesz többre is, ő nem ilyen, hanem JELENLEG ennyit TUD.
Kékszemű vagy fiúgyerekről lett volna szó, nem problémázok, de itt az anya olyan dolgoktól volt kiakadva, aminek fel kellett volna tűnnie mindenkinek!, a gyerek x centivel alacsonyabb, vékonyabb, sok életkori dolgot nem tud hozni. Egészséges rendszerben megdicsérnék, hogy felismeri, mert ha korán felismerik könnyebb fejleszteni, és vele együtt próbálnák kideríteni az okot, majd javítani a gyerek jelenlegi állapotán a jó dolgokra is fókuszálva, nem rajzoltatni a gyerekkel a meghívót, amire nem képes annyira még.
Egyébként lehet a gyereknek bármilyen stabil családi háttere, ha napi 10 óra óvodai lét alatt azt hallja, mikre nem képes 30 gyerektől, köztük felnőttektől heteken, hónapokon át, folyamatos kudarcok érik, akkor úgy összezuhan, hogy a családja sem fogja tudni összeszedni az önértékelését.
Ha a rajzolni nem annyira tudó kisgyerekkel csak rajzoltatnak az oviban, esélye sem lesz megmutatni, milyen ügyesen számol, vagy fütyül, nem csak magához képest, hanem akár a kortársaihoz képest is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!