Mit tegyek, hogy ne legyen ilyen kis vadóc a kislányom?

Dr Ranschburg Jenő válasza egy hasonló problémával kapcsolatban:

Kedves Tanár Úr!

Nagy tisztelőjeként engedjen meg egy számomra fontos kérdést. Egy 3.5 és egy majdnem 1 éves fiúcska szerencsés és boldog anyukája vagyok. A kérdésem a nagyobbik fiammal kapcsolatos. Alex boldog, kiegyensúlyozott, csintalan kisfiú, az a típus, akire azt mondják „még a szeme sem áll jól”. Korát meghazudtolóan intelligens, gyönyörűen, választékosan beszél 2 nyelven, barátságos, félelmetesen sok energiával rendelkezik. Rengeteg szeretet van benne, mégis kicsi kora (1.5-2 év) óta az agresszivitás erősen felfedezhető a viselkedésében. Eleinte rám és a nagymamákra emelte a kezét, a kistestvére nyakát rendszeresen szorongatja (így fejezi ki a szeretetét), a mai napig kezet emel rám a legbékésebb, legszerteteljesebb pillanatokban is (meseolvasás közben majd beverte az orromat)és az óvodában is kiveszi mások kezéből a játékokat és rendszeresen megüt kisebbeket, nagyobbakat. Nem értem viselkedését mert én nagyon szeretgetős, puszilgatós anyuka vagyok, kisfiamat rengeteget szeretgetem, tőlünk nem láthatja ezt a viselkedést. Tanácstalan vagyok mi a helyes út, már észrevettem magam, hogy kezdem „rosszfiúnak” látni és láttatni őt. Nagyon kíváncsi lennék mit tanácsolt.

Ezer köszönettel,

K. Adrienn

Kedves Adrienn!

Ne engedjen a felszínes jegyek „csábításának”, és semmiképpen se lássa „rossz gyereknek” a kisfiát. Életük első éveiben a gyerekek még nem nagyon tesznek különbséget az én és a másik között, képtelenek tekintetbe venni mások érzéseit, érdekeit. Így azután viselkedésük gyakran „agresszív” (pl. kitépik a másik kezéből a játékot), anélkül, hogy valóban – a személyiség szintjén – agresszívak lennének. Mindezt tetézi, hogy érzéseik is differenciálatlanok, a nagy „gomolyagban” nehezen válik szét az indulat, a szeretet, a düh, a harag és a többi érzés. Így azután – mint ezt levelében is említi – gyakran előfordul, hogy kitörő pozitív érzéseiket (szeretetüket) agresszív viselkedés kíséri. Mindez átmeneti állapot. Segítsen kisfiának abban – hiszen intelligens, gazdag szókincsű gyerekről van szó – hogy érzéseit minél pontosabban megfogalmazza, és ezekhez lehetőleg megfelelő viselkedésformákat kapcsoljon. Az óvodában pedig rendszeresen tapasztalja majd, hogy az egocentrikus viselkedés nem vezet sikerekhez a kortárscsoportban. Meglátja, néhány hónap alatt „lekopnak” ezek az az óvodáskor előtti időszakra jellemző viselkedésjegyek.

-Van-e netán, esetleg anyuka, akinek hasonló habitusú a kisgyermeke???

Igen az enyém,májusban múlt 3 éves,lány,még nem ovis.

-Lehetséges-e az, h a dackorszakra néhol jellemző "eldobom magam a hisztimben" jelenség helyett nálunk ez a határok feszegetése?

Szerintem igen,bár nálunk az eldobom magam hiszti is jelen van.

-Nem-e lehet, h élvezi a dobálást, ütögetést. Én arra gondolok, lehet-e, h nem is azt élvezi, hanem inkább, h mi mindig rászólunk? Így biztosan ő lehet a figyelmünk középpontjában.

Én tudom,hogy ezért csinálja!Nagyon féltékeny apára is,és a nagyobb tesójára is.Minden figyelmemet szeretné magának.Gyakran megüt,ha a tesóval,vagy apával beszélgetek,esetleg megölelem őket.

-Nagy kárt okoznék-e azzal(mert tartok attól, mi van, ha fordítva sül el), ha kipróbálnám, h egyszerűen nem reagálom le ezeket a szituációkat? Talán megunná, és rájönne, h semmi értelme?

Én mindenképp inkább azt tartom helyesnek,hogy minden szituációt lereagáljak,tudom szélmalomharcnak tűnik,de fontosnak tartom minden egyes alkalommal elmondani neki,hogy nem helyes,ne így fejezze ki az érzéseit.Ütés helyett mondja inkább azt,hogy dühös vagyok mert....

Volt,hogy úgy megütött,vagy megdobott valamivel,hogy a fájdalom miatt visszaütöttem hirtelen felindulásból.Na ez a legrosszabb amit tehettem,mert miért is ne legyen ő is agresszív,ha ezt a példát látja.(PL: amikor méregből rádöntötte a széket a lábamra,és leesett 2 körmöm)

Sokszor tanácstalan vagyok vele kapcsolatban,hiszen a tesójában,bár fiú,az agresszivitás szikrája sem volt soha.

A kislány egyszerűen hirtelen,akaratos,féltékeny,öntörvényű jellem,ilyennek kaptuk.:)

Ilyennek kell elfogadni,és szeretni,és remélem,hogy talán egy kicsit finomíthatunk rajta a neveléssel.

Ami viszont nálunk pozitívum,és hiszem,hogy ez a határozott jelleméből fakad,az az,hogy nagyon önálló.Most 3 éves korára odáig szelídült a jelleme,hogy öltözik,fésülködik,kiveszi a ruháját a szekrényből,elpakol maga után,ételt vesz elő magának a hűtőből,kiönt valamit feltörli,szétszór valamit,felsöpri.Mindennek tudja a helyét a lakásban.Ha kombinátfogó kell apának,akkor tőle kell kérdezni,hogy hol van.:))

Szóval korát meghazudtolóan önálló,és határozott,nem győzök ámulni rajta.És ez mind azért van,mert folyton a nyomomba loholt,mindig szinte belém volt bújva,annyira azonosulni akar velem,hogy ha le akartam rázni,akkor már törtek a tányérok,repültek a poharak stb...

Nem tudom,hogy nálatok is ez-e a kiváltó ok,nálunk én erre vezetem vissza.

Remélem segítettem.