Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Lehet egy két éves mellett...

Lehet egy két éves mellett akkora rend mintha csak felnőttek laknának együtt?

Figyelt kérdés

Sajnos még együtt kell laknom a volt férjemmel és naponta bánt azzal h koszos vagyok. Ma reggel kijelentette h minden étkezés után fel kell takarítani és ezt egy 5 éves is megérti. Hiába válunk és tudom h javarészt bántásból mondja azért rosszul esik. Naponta rendet teszek, nap végén meg próbálok összetakarítani nagyjából. Többre egyszerűen nem vagyok képes, anno mikor nem volt gyerek egy családi házat simán kitakarítottam, összepakoltam pár óra alatt, nem érzem magam koszosnak!

Ezt tetőzte azzal a hétvégén, h bizony a szomszéd csaj tud rendet tartani, pedig neki is hasonló korú a gyermeke!

Nálatok is mindig rend van és tisztaság? Annyira bántó ezt hallgatni!


2010. júl. 20. 11:28
1 2
 11/16 A kérdező kommentje:

igen, sajnos úgy nehéz valamiről véleményt mondani, h valaki nem próbálta, azért hidd el vannak olyan férfiak akik nem ilyenek, láttam már ellenpéldát is!!!

Falra másztam, mikor reggel elkezdett söprögetni és két perc után elégedetten mondta, h ezt így kell csinálni....mintha egész nap a szebbik felemet vakarnám....ez a nap is jól indult...:(

2010. júl. 20. 13:13
 12/16 anonim ***** válasza:

Fúú milyen egy patkány ez az ember már bocs..

Felsöprögetett hogy megmutassa hogy is kell azt jól csinálni??Szánalmas.Akkor mond meg neki ha ezek után sem tetszik neki az a tisztaság amit te tudsz biztositani a kisgyerek mellett, akkor csinálja meg ő maga.Nekem is 2 éves a kislányom,de szerencsére minden reggel és este is kitakaritok )mert még egy kutyám is van aki ki be járkál),de összepakolni a gyerek után csak nap végén szoktam ill. ha már halomra állnak a játékok.Azért gyerek hogy pakoljon,tök felesleges elpakolni minden 5. percben..

Az exed meg bántani akar ez egyértelmű,és ha makulátlan lenne a tisztaság akkor is belekötne valamibe.

2010. júl. 21. 08:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:
Nálunk is problémázott néha a férjem, hogy jönnek a hangyák, mert morzsa van az ebédlőben. Erre én felhomályosítottam, hogy a lakást már a hangyákkal együtt vettük, amikor még csak festék állt az ebédlőben, akkor is grasszáltak vígan. A 17 hós kislányunk meg most tanul enni, s kisgyerek mellett készüljön fel rá, hogy nem fog minden sterilen ragyogni. Végül közöltem, hogy ha nem tetszik neki, akkor nyugodtan ragadja meg a partvist és a lapátot, mert én napjában kb. kétszer felseprek, de nem tudok és nem is akarok minden etetés után takarítgatni. :)
2010. júl. 21. 23:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 A kérdező kommentje:

igen, ő egy rossz ember, rengeteget bántott azért mert nem vagyok olyan mint most az anyja, pedig az anyja háztartásbeli, egész nap ez a dolga és már nem rohangálnak körülötte a gyerekek régóta.....

Ennek ellenére tudom, h mindig lehet a dolgokat jobban csinálni, törekszem is rá, de egyedül nagyon nehéz és én őszintén nem is vágyok egy olyan lakásra, ami úgy néz ki,mint egy múzeum....

köszi a válaszokat!

2010. júl. 22. 13:03
 15/16 anonim ***** válasza:
Nahááát! Én a helyedben örömujjongásba kezdtem volna, mikor megmutatja, hogy hogy kell sepregetni és hozzátettem volna, hogy ha már ennyire szuperül csinálja, akkor csinálhatja ezentúl ő, még a felmosót és a porrongyot is a kezébe nyomtam volna. Ja és azt is megmondtam volna neki, hogy nyalja ki! Mekkora egy tapló! Te meg ne hagyd magad, egy ekkora görény nem érdemli meg, hogy rosszul érezd magad! 15 hós a kisfiam, nem lehet tökéletes tisztaságot tartani. Most este mikor kiporszívóztam, már morzsolt is a vacsival. Ez van. Mond meg neki, hogy menjen anyuka szoknyája alá, ha már ennyire isteníti!
2010. júl. 25. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 A kérdező kommentje:
napi 5szöri étkezéssel szinte egybefolyó morzsázás a nap, a fiam, meg ha egy percig nem figyelek már a korláton lóg. Egyértelmű számomra a fontossági sorrend, én a gyerek miatt vagyok itthon és nem a bejárónő vagyok. Nehéz egy olyan embernek ezt elmagyarázni, aki 10kor kel és egész éjszaka a tévét nézi, mert ő állítólag dolgozik és én nem végzem jól a "munkámat". Csak mosolygok a hülyeségén, de azért persze rosszul esik, mint mindenkinek ha bántják, majd elválik hogy boldogul egyedül. köszönöm a válaszokat, szép napot!
2010. júl. 26. 09:22
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!