Mit tegyek, ha nem tud oda figyelni a gyerek?
Sziasztok.
Tanácstalan vagyok, ezért fordulok hozzátok.
Van egy 6 éves lányom, szeptemberben kezdte az iskolát.
Az iskola alkalmasságin gyönyörűen teljesített, nem javasolták, hogy az óvodában maradjon (sajnos nálunk vegyes csoportok voltak és kicsi gyerekekkel kellett volna egy csoportban lennie).
Már itt van lassan december, és folyamatos probléma az, hogy nem figyel az órán, beszélget, mással foglalja el magát, szétszórt. Sajnos ez az élete többi területére is ki terjed és a negyedéves értékelésnél is minden tantárgynál ez szerepel benne.
Ma voltunk kézilabda meccsen, első meccse volt és döbbenten néztem végig, hogy mit művel a lányom. A játéka nem volt rosszabb, mint más korabeli gyerekeké, viszont mikor éppen nem játszott, azt láttam, hogy zavarja a többieket, bohóckodik, énekel, táncol, fejjel lóg a padról, piszkálja a cipőjét, stb... Tehát minden mással el volt foglalva, és mikor be akarták állítani játszani, többször is szólni kellett neki, mire észre vette magát.
Leszögezném, hogy nem erőltettem rá semmit, a kézilabdára is ő szeretett volna járni. Mivel nagyon aktív, így azt gondoltam, hogy legalább le mozogja azt, hogy egész nap ül az iskolában.
Nem tudom már, hogy mivel tudnám rá venni, hogy figyeljen. Ha vele szemben ülök és beszélek hozzá, a szemembe néz, de látom rajta, hogy nem figyel, nem is tudja megmondani, hogy miről beszéltünk, vagy éppen mit mondtam neki.
Mit tanácsoltok, mit kellene tennem? Oké, még csak 3 hónap telt el az iskolából, viszont semmilyen fejlődést nem tapasztaltunk, és igazából az esze meglenne, jó matekból, angolból, szereti is elmondása alapján, ez az eredményein is jól látszik, viszont képtelen figyelni.
Mit kéne tennem?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mit mond rá a tanítónéni? Pontosan mi a panasz rá?
Nálunk elsőben kb márciusig kezelték úgy a gyerekeket, hogy "hiszen még óvódás", de speciel a fiam most, harmadikban is ugyanazt csinálja, mint a te lányod.
Annyi a különbség, hogy a tanítónénik már tudják, hogy ilyenkor unatkozik, tehát az adott helyzetet kezelik, nem a gyereket (mert azon nincs mit).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!