Szereti az anyját?

Van nekem anyám, de én kb kirakati dísz voltam neki. Egész fiatalkoromban tehernek éreztem magam, cselédnek, aki az egész csalás után takarít. Ha valami baj történt, én voltam a hibás, en kaptam a büntit, a pofont, a hajtépést, a fakanalat és a kiabálást.

Néha nem szégyellt az úton is megütni.

Hamar megtanultam, ha idomulok, és azt csinálom, amit mond, úgy viselkedek, ahogy kéri, nem fog bántani.

Aztán kamasz lettem, és lázastam, kiszöktem, ábrándoztam egy saját életről, ami csak 24 évesen jött el.

Addigra lelki nyomorék lettem, nem bíztam senkiben és ha nem lett volna a párom mellettem, még meg is öltem volna magam.

Az elmúlt évek alatt sokszor védtem meg a múlt ellenére anyámat, az első unokája születése után volt pár király évünk, de ez is elillant. Mig épitkeztünk, oda költöztünk, de kár volt.

Lassan egy éve sima ismerősi szinten van a kapcsolatunk. A második unokája sem villanyozta fel, de már nem érdekel. Lemondtam róla, a szeretetéről vagy arról, hogy normális anya-lánya viszonyunk legyen. Hosazú évekig tartott felfognom, hogy ő nem az az anya, akire vágytam, de én igyekszem, hogy a gyerekeim olyan anyát kapjanak, amilyet szeretnének.