Ti erre mit reagálnátok?

Támogatni kéne. Nem kell elengedni, 18 éves, nagykorú, megy ha akar. Nem kért tőletek anyagilag sem támogatást, kevés ilyenkorú fiatal van már sajnos. Inkább legyetek rá büszkék. Igen is jól tette, hogy erélyesen lépett fel, legalább kiáll magáért. Vagy azt szeretnéd, hogy 30 év múlva is te moss,főzz, takaríts rá, ne dolgozzon, és ti pénzeljétek?!

Felnőtt, fogadjátok el.

Hogy a kérdésedre is válaszoljak.

Támogatnám. És az én éjszakáim úgy lennének nyugodtak, ha tudnám jó helyen van a szállása. Szóval abban segíteném elsősorban, hogy a biztonságát megteremtsem.

Az enyém is kimenet. Betöltötte a 18at,leérettségizett és kiment Franciaországba.

Egy szóval se mondtam, hogy ne menjen.

Egy évet volt kint. Nem volt jó neki, haza jött, most itthon dolgozik, munka mellett akar tanulni.

Engedni kell, támogatni, hagy tapasztaljon.

Igaza van nem kell az engedélyetek, de ha mellette álltok nem rossz szájízzel fogtok búcsúzni.

Persze félti az ember a gyerekét, de ez az élet rendje.

Ne mondjatok ilyeneket, hogy szó sem lehet róla, meg nem engeditek el.

Beszélgesetek vele. Miért akar oda menni? Hogy képzeli el a munkakeresést, lakhatás megoldását? Milyen buktatókra kell számítson? Mit hogyan lehet kivédeni?

Azt is elmondhatjátok, hogy ti nagyon aggódtok ez meg ez miatt. Mit gondol róla?

Egyébként tényleg, mi baj van Ausztriával? Hiszen még németül is beszél a fiatok???

Természetes dolog, hogy aggódtok érte, de ez nem lehet ok arra, hogy ne járja a maga útját. Aggódunk, mikor az első lépéseiket teszi a gyerekünk, hogy el ne essen, meg ne üsse magát. Aggódunk, mikor először éjszakázik máshol, mikor kollégiumba megy tanulni, mikor megtanul autót vezetni, veszélyes sportokat művel, párt választ ... Féltjük, de nem tartjuk vissza.

A gyereknek élnie kell az életét. Egyre több dologban hozhat döntést, és joga van rossz döntést is hozni. Persze a következményeket is viselnie kell. Ez a felnőtté válás útja. Aztán majd gyerekei lesznek, és ő is folytatja az aggódást.