Kedves Szülők! Titeket zavarna, ha a 13 éves lányotok egy 18 éves fiúval barátkozna?
A 13-14 éves fiúknak is a szexen jár a fejük. Ha azt hiszitek, hogy a játékok kötik le őket, akkor naivak vagytok. És képzeljétek a 13-14 éves lányoknak is meg - megfordul a fejükben. Honnan tudom? Én is voltam 14 éves. Ne legyetek álszentek szerintem.
Nekem 3 évvel idősebb barátom volt akkoriban. Hiába tiltották volna a szüleim, úgyis találkoztunk volna.
Amikor az együttlétre került a sor, sok várakozás után, tudtuk, hogy óvszert kell használni. Nem is volt semmi gond.
Ezek a gyerekkori szerelmek kellenek, rosszul esik a szülőnek, amikor felfogják, hogy a gyerekük kezdett megérni,de ha megtiltod neki, hogy barátkozzon fiúkkal, azzal csak gyűlöletet váltasz ki belőle, a saját irányodba. Beszélj vele, hogy mit érez iránta, miről szoktak beszélni, és ne ellenségeskedj vele.
Mondd el neki, amit tudni kell, mondd el neki azt is, hogy csak annak adja oda a szüzességét, akit igazán érdemesnek tart rá. Valószínű, hogy nem fog a kapcsolat örökké tartani, de ezeken a dolgokon mindenki átesett és át is kell essen. Nyugi, ha a lányod nem akar a fiúval lefeküdni, akkor nem is fog. És ha már itt tartunk, jó praktika volt régen, hogy minimum fél évet várjanak az emberek az együttléttel, az a fiú, aki csak a szexre hajt, nem fog két hónapot sem várni, nem hogy fél vagy egy évet.
És mondom, ne legyetek álszentek.
A francokat jár minden kisgyereknek a szexen az esze. Nyilván van olyan, akinek igen, de egy egészséges, normálisan nevelt (!!) 13 éves kisfiú/kislány messze nem foglalkozik még ilyenekkel és eszébe nem jut, hogy fiúzzon/csajozzon!
Igen meglepő módon én is voltam 13-14 és érdekes, meg sem fordult a fejemben, hogy 18 éves sráccal lógjak vagy fiúzzak vagy szexeljek, ahogy egyik másik barátnőmnek/barátomnak sem, pedig most sem vagyok egy őskövület. Mondhat bárki bármit, akkor sem normális, hogy egy 13 éves pasizzon, esetleg szexeljen meg kettesben mászkáljon egy 18 évessel.
Te igazán büszke lehetsz magadra utolsó, hogy a szüleid tiltása ellenére is titokban találkoztál volna a fiúval és nyugodtan hazudtál volna a szüleidnek, szép neveltetést kaphattál.... Halkan megjegyzem, simán kideríthető, ha a gyerek hazudik, mert előbb-utóbb úgyis lebukik vagy elszólja magát. Rengeteg ilyenről tudok, élő példa anyum legjobb barátnőjének idősebbik lánya. 14 évesen összeismerkedett valami 20 éves gyerekkel, mikor szülei megtudták, hogy "kavarnak", jól leteremtették a lányt és megmondták, hogy elfelejtheti, hogy 14 évesen fiúzhat, pláne egy 20 évessel. Kis idővel később a lány azt kamuzta a barátnőjével találkozik, de anyu barátnője mondta, hogy egyszerűen érezte, hogy hazudik neki a gyerek. Szépen felhívta a barátnő anyukáját, akivel állítólag elment és mint kiderült kamu volt az egész. Na ott kapott is egy nagy pofont a hazugságért és azért, hogy a tiltás ellenére is fiúzott és jó időre szobafogságba került. Úgy hogy nem kell azt hinni, hogy a gyerek okosabb, mint a szülő és következmények nélkül hazudozhat.
Semmi álszentség nincs abban, hogy valaki szerint egy 13 éves kisgyereknek nem való a fiúzás és a szex. De nem tudom hangsúlyozni, az a szülő, aki normálisan neveli a gyerekét, annak a gyereknek meg se fordul a fejében ennyi idősen f*arok után kajtatni!
Már hogy ne zavarna. Nem értem mi dolga egy 13 éves kislánynak egy 18 évessel. Ha tényleg csak barátkozni akarnának is furán néznék rájuk, de társaságban még oké, persze nem úgy, hogy ott egy rakás 18 éves srác és az én lányom. De hogy kettesben találkozgassanak, arról szó sem lehet még 13 évesen. Ha egy korabeli fiúval szeretne elmenni pl fagyizni, még azt mondom rendben, de egy 18 évessel nem. Mert előbb nézem ki (szerintem nem ok nélkül) egy 18 évesből, hogy többet akar a lánytól, mint azt szabadna, semmint egy 13-14 évesből.
Az nem naivitás, hogy nem tartom elfogadhatónak, hogy 13-14 évesek kapcsolatosdit játszanak és szexeljenek. Józan ész, értelmes felnőtt ember, szülő ezt semmiképp nem tartja elfogadhatónak. Bőven kicsik még az ilyesmikhez. De elszomorító, hogy mennyien gondolják ezt a világ legtermészetesebb dolgának és még büszkélkednek itt azzal, hogy szülői tiltás ellenére is, átverve őket, simán találkoztak volna... És akkor csodálkoznak az emberek, hogy mennyi kis tinir*ibi van és milyenek ezek a "mai fiatalok". Hát talán nevelni kéne őket és nem engedni 13 évesen szexelni meg pasizni és nem lenne ez a vége!!
Egyesek hogy agyonféltik a gyereket...
Ha normális értékrenddel rendelkező, rendesen viselkedő lányról van szó, akkor nem lesz baj, még ha érdeklődik is a fiúk iránt. Fel kell világosítani, beszélni vele, hogy hozzátok BÁRMIKOR fordulhat, nem tiltani, meg veszekedni vele.
Nem vagyok szülő, nem és értek a gyerekek neveléséhez, de a saját storym elmesélem:
Mikor én voltam 13, 14 és 27 év közötti barátaim voltak. Lányok és fiúk, nők és férfiak vegyesen voltunk.
Soha semmi probléma nem volt, sőt mikor 16 voltam gyakran a 18-20 évesekkel jártunk discoba, tulajdon képpen nekik köszönhetem, hogy nem történt velem, soha, semmi rossz.
Persze Ők jó emberek.
Szerintem az a Te dolgod lenne, hogy megismerd a fiút, és eldöntsd barátkozhatnak-e. Látatlanban nem alkothatunk róla véleményt!
18/l
Szerintem épp azoknak lesz tinir'ibi lányuk, akik úgy óvják, mint egy hímes tojást. Épp azért szökne el titokban, mert tiltja a szülő. Tudjátok miért??? Mert ha valamit tiltanak, azt mégjobban akarjuk. Szóval kedves álszent anyukák, ne próbáljátok megetetni, hogy ti milyen szemérmetesek voltatok, és persze vagytok.
És ne aggódjatok, ha olyan nevelést kap majd a lányotok, mint amilyet én kaptam, akkor nem kell féljetek, hogy tinirib't neveltetek. De látom elég vaskalapos felfogásotok van, és nwm értitek
Valaki tudja, hogy hány éves korban kezdenek el az emberek a szex iránt érdeklődni? Gondolom nem 50 évesen, amikor változókorba lépnek. Inkább hihetőbb az a verzió, hogy 13-14 éves korban.
A lányok normális esetben 12-14 éves korban kezdenek vérezni (ivarérettek lesznek); a fiúk is 11 éves kor után lesznek ivarérettek. Na most már gondolom, hogy egy 13 éves fiú, ha épp áll neki, nem a játék autót fogja tologatni a szőnyegen.
Nem kell támadni senkit, de ezek csak tények. Még egy gyerek sem állt a szülő elé, és nem mondta el, hogy most épp a szexre gondol. Tehát mindenki csak magáról tud mesélni.
A kisgyerekek is úgymond maszturbálnak, észreveszik, hogy jól esik nekik, ha valami hozzá ér a nemi szervükhöz, ők automatikusan úgy csináljak, hogy valami hozzájuk érjen, és nem tudják miről van szó.
A kamaszkorba lépők viszont tudják miről van szó. Tájékozottabbak, mint azok, akik 40 éve voltak kamaszok. Tehát elképzelhető (elég jogosan), hogy a mai 13-14 évesek gyakran gondolnak a szexre.
Ezt a tényt el kell fogadni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!