Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Hogyan szerettethetném meg 10...

Hogyan szerettethetném meg 10 éves fiammal az olvasást?

Figyelt kérdés

Már pici korában olvastam neki. De 4-5 éves korában nem tetszett neki, hevesen tiltakozott, így leszoktam róla. Most van kistesója, akinek szintén olvasok. Ezeket a meséket nagyon szívesen hallgatja ő is. Sőt, sokszor ő kéri, hogy olvassak mesét neki(k).... :-)))


De ő maga a világért sem venne a kezébe semmilyen könyvet! Pedig rengeteg van itthon. Sem diákregényt, sem mesét, semmit. Tulképpen büntetésnek tartja, ha megpróbálom rábeszélni. Legyen az akár tinikönyv, mese vagy bármi, akár komolyabb.

Már elmeséltem neki, hogy ez hasznos, meg ilyesmi, de ezzel is inkább csak ellenállásba ütköztem. Próbáltam már egyéb módon is kedvet csinálni neki. Pl. hogy elkezdtem én olvasni belőle hangosan. Semmi. Szívesen hallgatta, de ő nem olvasta. Arra nincs időm, hogy mindent én olvassak neki....meg hát mégiscsak 10 éves már, na... De nagyon örülnék, ha nagyobb érdeklődést mutatna a könyvek iránt, s ha megszeretné az olvasást. Nagy szüksége lenne egy belső fantáziavilágra, képzelőerőre szerintem, amit csak a könyvek tudnak adni.

De számára ez csak büntetés.

Tud valaki ötletet adni?


2010. jún. 16. 00:24
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
44%
Esetleg megkérhetnéd, hogy Ő olvasson a Kistesónak. Legyen ez a kettejük "szertartása". Hátha bejön.
2010. jún. 16. 00:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
44%
Szerintem 10 évesen NAGYON korai, engem se tudtak volna rávenni semmivel se! Még el is bőgtem volna magam, ha könyvet kaptam volna ajándékba :D Én 13 évesen kezdtem olvasni, volt hogy napi 3 könyvet (tiniregényt:)) is elolvastam! Én most 20 vagyok, még mindig szeretek olvasni, de nem várnám el egy gyerektől, hogy olvasson :S A gyerekek játszani szeretnek meg bicajozni meg focizni meg legózni, nem olvasni :S
2010. jún. 16. 00:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
60%

Harry Potterel próbálkoztál már?

Állítólag azokkal is megszerettette az olvasást, akik utálták.

Talán ezt össze kéne hozni azzal, amit az első hozzászóló írt. Olvasson ő a picinek. Viszont erőltetni nem szabad, azzal csak rosszabbat csinálsz!

2010. jún. 16. 00:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
22%

Próbáltad már mint a lovaknál?

Ha elolvas egy mesét adj neki egy kocka cukrot.

2010. jún. 16. 01:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
44%

Ne erőltesd, 15éves koromig UTÁLTAM olvasni.

Most meg (18vagyok) az elmúlt három év alatt szinte az összes könyvet kiolvastam, ami van itthon.

2010. jún. 16. 01:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim válasza:
61%
Egyáltalán nem korai, én pont annyi idősen kezdtem el falni a könyveket. Anyukám módszere nagyon egyszerű volt: elkezdte olvasni nekem Karl Maytól az Ezüst tó kincsét, nagyjából pont addig amig kezd letehetetlennél válni, és akkor abbahagyta mondván, ha kiváncsi vagyok, olvassam én tovább.
2010. jún. 16. 08:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:

Én 8-9 évesen megkaptam az egyik Harry Potter könyvet, azóta nincs megállás :) 600 oldalas könyveket kiolvasok egy nap alatt, meg hasonló finomságok.

Én mondjuk azt ajánlom, hogy először nézzétek meg a Harry Potter 1-et filmen, és ezután olvassa ki könyvben. Egyrészt felkelti az érdeklődését, másrészt nem lesz olyan nehéz megérteni a sztorit. :)

2010. jún. 16. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:

fogd meg a harry potter 1-et

hagyd kint 1 olyan helyen ahol észreveszi hátára fordítva, h lássa az ajánlást a hátulján és hha akarja akkor beleolvas, és a harry potternél nincs megállás mind a 7-et be fogja falni aztán jönnek sorozatba mindenféle könyvek

mondjuk nálam ez úgy nézett ki, h amikor elkezdtem olvasni még csk a 4 volt kint filmben és kiváncsi voltam a folytatásra...

13/f

2010. jún. 16. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
55%
Szia. Nem, nem korai :). Én nagyon folyékonyan olvastam, nyertem 1-2 versenyen ált. suliban. Én nagyon szerettem már 2. korom óta olvasni. 11 évesen abbahagytam, és most Stephenie Meyer szeretette meg velem megint. Nyáron rengeteg könyvet fogok elolvasni. Imádom őket. A twilight-saga összes részét 1-1 nap alatt olvastam el. Déltől hajnali 2-ig.
2010. jún. 16. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:

1. Tud olvasni, vagy kínszenvedés számára?

2. Elsős korában amikor olvasni tanult, milyen módszerrel tanult?

3. Kellett-e tudni karácsonyra olvasni?

4. Mennyit erőltettétek, gyakoroltattátok vele az olvasást elsős korában?

5. Ti mennyit olvastok amúgy - magatoknak?

2010. jún. 17. 00:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!