Miért van az, hogy gyerekkoromban jól kijöttem a korombeliekkel, most viszont teljesen befelé forduló vagyok?

Olvastam az autizmusról, és elkezdtem rajta komolyan gondolkodni, hogy én is autista vagyok, mert kb. 95%-ban illett rám a leírás, aztán leesett, hogy nem lehetek az, mert ugyan az életem nagy részében egyedül voltam, de 8 éves korom körül volt egy időszak, amikor voltak barátaim és boldogan mentem iskolába, mert szinte bárkivel könnyen elbeszélgettem. Óvodában is egyedül voltam, mert szellemileg visszamaradott voltam és nem tudtam, hogyan kell más gyerekekkel kommunikálni, viszont amikor iskolába kerültem, ez megváltoztott. Az volt az egyetlen időszak az életemben, amit nem éreztem/érzrk teljes kudarcnak és elvesztegetett időnek.

Aztán 9 évesen másik iskolába kerültem, aztán 14 évesen megint egy másikba, és egyik iskolába se tudtam beilleszkedni, de olyan szinten, hogy nemcsak barátaim nincsenek, de még beszélgetni se tudok senkivel. Az osztályom 3/4-ét nem érdeklem, az 1/4-ét meg igen, olyan szempontból, hogy szeretnek azon szórakozni, hogy ronda és h%lye vagyok.

Pedig nem az én hibám, hogy nem születtem szépnek vagy okosnak. De akkor miért van az, hogy egyszer régen 2 éven át én is boldog lehettem? Egyszerűen fogalmam sincs, mit csinálhattam akkor másképp, és azóta se tudok rájönni, hogy hogyan lehetnék megint olyan mint akkor.

16L