Tizenévesek, akik szülei válnak, váltak. Hogy lehet ezt jól/jobban viselni, illetve szülőknek hogy lehet jól csinálni?

Már felnőtt vagyok gyerekkel, szintén válással a hátam mögött, de a te eseted gyerek szemszögből tudom látni, mert az én szüleim 16-17 éves koromban váltak.

Maga a válás megkönnyebbülés volt nekem, mert apa sokat vert és alázott engem, mégis nagyon megviselt mivel anyukám nem tudta miként kommunikálja le nekem ezt az egészet, így úgy éreztem, teljesen ki vagyok zárva az eseményekből, egyszer leültetett és zavartan elmondta, el fognak válni, ennyi volt az egész beszélgetésünk erről. Ráadásul közben anya szerelmes lett egy másik férfiba amiről meg aztán végképp nem tudott velem beszélni, emiatt teljesen megzakkantam, gyűlöltem azt az idegent, úgy éreztem, tönkretették az életem.

Szóval a lényeg az, hogy légy nagyon nyitott és beszélgess a lányoddal, ne az erőltetett "gyere üljünk le és beszélgessünk" módon, hanem lásd meg a pillanatokban rejlő lehetőséget, valamint te is légy elérhető a lányod számára, ha bármi mondanivalója, kérdése, félelme volna ezzel kapcsolatban.

A válásnak sajnos ugyanúgy részese a gyerek is, így a szülőknek szerintem kötelessége a gyereket is tájékoztatni mindenről és beszélgetni, sokat beszélgetni vele.

A válás a legkevesebb.

Bennem az elotte levo idoszak, a veszekedesek, a tavolsagtarto viselkedes, a negativ magatartasok, ahogy egymassal banik a szamomra ket legfontosabb ember, pont ugy ahogy vàlás alatt is.

Amit soha nem ertettek hogy mindkettejuket egyforman szeretem, megis egymast akarták lejaratni elottem, "látod apád milyen? Làtod anyád milyen?"holott en nem alltam egyik oldalrol a masikra vagy vissza, mindkettot egyforman szeretem. Szoval szerintem a gyerek felé legalabb ne iteljetek el a masik felet. Apa nekem ugyanolyan fontos mint anya, akarmilyenek is.

A vàlás utan csak az aggodas volt bennem, hogy aki nem marad velunk, mi lesz vele hisz ez volt az ő otthona is.megigertettem vele, hogy csak ugy eljen, hogy boldog legyen. A kapcsolatot ugyan tartottuk de mi is kezdtunk kirepulni, atertekelodika szulo-gyerek viszony, szulo-felnott kapcsolat lesz hasonlo elet adta problemak, de megkaptam a valaszt par ev mulva tőle, hogy boldog :)

Kb igy mentem en át egy váláson kamaszkent, amugy eletemre is kihatassal lett negativan, de nem maga csak a válás hanem az elotte levo idoszak amblokk.

17 voltam, a húgom 15, amikor váltak. Igazából én örültem neki, mert legalább vége volt (legalább is azt hittem, hogy vége lesz, de még 3 évig egymás mellett éltünk pénzhiány miatt) az örökös feszkónak. A levegőben robbanásig volt a feszkó, már szólni sem mertünk egymáshoz, nehogy robbanjon és mindig úgy éreztük, hogy útban vagyunk. Szóval én örültem. A húgomat jobban megviselte. Persze én is szerettem volna egy normális családot, ahol minden oké, de mivel nem olyan volt, ezért inkább válás. A húgom ezt értette, csak nem akarta elfogadni, neki romlottak a tanulmányai, érettségin meghúzták, nekem épp hogy sikerült. Egyáltalán nem foglalkozott senki velünk, vagy hogy hogyan éljük meg, csak elintézték azzal, hogy úgyis mindjárt 18 leszel, majd elmész dolgozni és önállósodsz. Jah, mintha ez olyan könnyű lenne. Apám velünk élt, de lesz-rt minden téren, anyám meg 3 műszakban dolgozott, hogy a turkálós cuccokat meg tudja venni, a szalagavató bálon már nem is vettem részt, mert nem volt zsé ruhára+meghívók+tánctanár stb.

Szóval, nem tudom, hogy te az apával ezek után hogy és miként tartjátok majd a kapcsolatot és hogy a kislánnyal milyen a viszonyotok, de támogassátok, védjétek meg, ne beszéljetek előtte a másikról gyűlölettel (ha lehet), hogy azt érezze, hogy habár ti elváltatok, a számotokra nem halt meg, ugyanolyan fontos. + valahogy úgy alakítani a hétköznapokat, hogy ne csak kötelezettségből álljon neki/nektek, hanem mindig legyen benne valami különleges varázs, tervek a hétvégére stb., ami miatt várja a közös programot, ami nem engedi, hogy eltávolodjon az apjától és az anyjától, mert az nagyon könnyű, annak ellenére, hogy együtt laksz a lányoddal.

Nem lesz így se zökkenőmentes, de nem mindegy, hogy nagyon sz-r a helyzet, vagy csak simán sz-r, hogy nagyon nehezen teszi magát túl a dolgon, vagy sokkal könnyebben fogadja el az elfogadhatatlant.

Mindenki máshogy dolgozza fel.

Személyes példám: 17 éves vagyok , utolsó éves gimnazista. Konkrétan amikor január elsején hazavitt apukám akkor mondta el a kocsiban hogy el fognak válni. 2017 ELSŐ napján. Akkor ugye 11.-es voltam és sajnos rontott a tanulmányi eredményeimen. Nem lettek vészesek , de nem olyan lett mint azt én szerettem volna.

Nagyon nehéz volt odafigyelni úgy az iskolában vagy ülni otthon a füzet felett hogy egyfolytában azon kattogott az agyam mi lesz ezután. Tudtam hogy nem jó a házasságuk , már rég de gondoltam ha eddig nem váltak el , akkor ezután sem fognak. Persze nem így lett. nyilván számtalanszor felrótták hogy mehetne jobban is a tanulás (alapból 4-es , 5-ös tanuló vagyok) arra bezzeg nem gondoltak , vagy gondoltak csak nekem nem mondták soha hogy gondolnak hogy egyszerűen képtelen voltam figyelni.

A rossz házasságukkal már nem foglalkoztam évek óta , saját magamra koncentráltam , a saját dolgaimra és az ő efféle dolgaikkal nem foglalkoztam ,mert tudtam hogy csak fájdalmat okozna.

Ennek a saját magammal való törődésnek haszna is lett ,mert tavaly tanév végén angolból előrehozott érettségit tettem , most nemrég emelt előrehozottat és most fogok felsőfokú nyelvvizsgára menni , tehát úgymond még ambíciózusabb lettem és ez azóta is tart.

De amikor az ember mindkét szülőjétől azt hallja hogy a másik mennyire ilyen és olyan és a másik szidását kell hallgatnia az borzasztó mert gyakorlatilag olyan mintha valahol állást kéne foglalnom.

És negatív hatások is értek bőven a tanulmányi eredmény romlásán kívül , bár szerencsére semmi vészes.

Pár hónapig (főleg a tavasszal) ha péntek/szombat este elmentem valahova a barátaimmal (akár beülni valahova , akár bulizni) nagyon sokszor az lett nálam a vége hogy nagyon-nagyon berúgtam. De annyira amennyire sosem akartam. és utólag visszagondolva valahol szándékos volt , mert úgy éreztem a részegség pár órára megszabadít ezektől a kínoktól , mert akkor nem gondolok rá. Aztán később ez odáig fajult hogy már akkor is eszembe jutott és piszok részegen sírtam a barátaimnak órákat. Mert elfojtottam magamban hogy ez mennyire rosszul érint és már csak akkor tudott a felszínre jönni ha nagyon leittam magam. és valahol tudat alatt úgy érzem tudatos volt hogy nem tartottam be a határaimat.

És tudom hogy ez olyan alkoholistásan hangzott , nem lettem az és szerencsére már jó ideje nem történt ilyen tehát nincs semmi bajom , meg úgy gondolom hogy normális értékrendem van csak fogalmam nem volt hogyan dolgozzam fel.

Másik hogy kb. 2 hónap erejéig átmentem ilyen partidohányosba. Sosem akartam dohányozni , sosem támogattam , nem akartam és most sem akarok rászokni de akkor ha így elmentünk valahova úgy éreztem hogy ezzel is könnyítek az elfojtott érzelmeken. Aztán elég hamar abba is hagytam mert tudtam hogy igazából nem akarom ezt és dohányzás ellenes vagyok a saját magam szempontjából.

Drogozni sosem drogoztam (se fű ,semmi) szerencsére meg sem fordult soha a fejemben de sajnos van sok ismerősöm akik viszont pont ilyenek miatt drogok után nyúltak és mára már egy tök szimpla buliba se tudnak úgy elmenni hogy ne drogozzanak.

Szóval szerintem nevelésen is múlik , meg hogy milyen társaságba kerül és azon is hogy ő hogyan tudja feldolgozni saját maga szerint és kívánom hogy semmi ne történjen vele.

Én úgy gondolom szerencsés vagyok ,hogy le tudtam ezekkel állni és pár részegen a bokorban sírásnál (úgy hogy vigyázott rám öt ember)meg pár rosszabb jegynél nem lett nagyobb bajom de sokszor szerintem a szülők bele sem gondolnak hogy ilyenkor mi megfordul egy kamasz fejében.