Mire a gyermekem kamasz lesz, addigra el fogom felejteni, hogy milyen kamasznak lenni?
Sokszor látom, hogy míg az anyukák egy kisgyerekhez hatalmas türelemmel és megértéssel tudnak viszonyulni, addig egy kamasszal (itt gyk-n főleg) úgy tudnak beszélni, hogy az szörnyű. Pl. ha egy kisgyerek kiborul, mert eltört a kedvenc játéka, azt mindenki megérti, tudják, hogy annak a gyereknek a pici világában igenis ez a legnagyobb probléma, ami a Földön létezhet, és ennek tudatában viszonyulnak hozzá. Míg ha egy kamasz pl. nem örül azonnal, ha megtudja, hogy kistestvére lesz, akkor ő a világ sz@.rja, és olyan szinten lehordják mindennek (sokszor édesanyák!), hogy köpni-nyelni nem tudok, épphogy nem lábad könnybe a szemem ennyi rosszindulat láttán. Ott meg sem fordul a fejekben, hogy a kamasznak is megvan a "pici" (egyre nagyobb) világa, ahová a testvért be kell illeszteni, miközben amúgyis küzd az életkori sajátosságokból adódó problémáival, amik (mint a piciknél) a lehető legnagyobb gondok a világbon...
Ha egy tini szexualitással kapcsolatos kérdést ír ki, le van oltva, hogy ő mit képzel magáról, csak egy gyerek, de ha konfliktusa van a húgával, akkor legyen ő az okos, viselkedjen felnőtt módjára. És a szokásos: ha 18 évesen konfliktusa van a szülőkkel, akkor költözzön el most rögtön, tartsa el magát, és kész. Hogy képzeli, hogy nem érti meg rögtön és azonnal egy nála 20 évvel tapasztaltabb ember nézőpontját, hihetetlen... Satöbbi, satöbbi, ezer szitut fel lehetne még sorolni, de nem ez a kérdésem célja. Szóval a lényeg:
Én még csak várom a babát, de ilyen szituációkat látva rettegek attól, hogy 16 év múlva természetesen, és törvényszerűen el fogom felejteni, hogy milyen érzés kamasznak lenni, a kor összes nyűgjével-bajával, és nem fogok tudni olyan megértéssel, odafordulással viszonyulni Hozzá, mint ahogyan most tudnék. Mit gondoltok, ez törvényszerű és elkerülhetetlen? Vagy van rá esély, hogy meg tudok őrizni valamennyit a mostani "tudásomból" 16 év múlvára...? Van itt olyan szülő, akinek sikerült...?
Előre is köszönöm a válaszokat.
27/N
Adigra 40 éves leszel ,
Nekem van most 14 éves fiam és igen mérges tudok lenni rá mert több ezerszer lett neki elmondva bizonyos dolgok ,pl koszos ruhák hova valo ,piszkos tányér hova valo,szemét hova valo ,ehelyet van amikor beteszi rendesenvan hogy nem ,vagy szobájába hagya,és panaszkodik hogy nincs zoknija tiszta.
Vagy amikor mondok valamit és nem figyel oda.
Itt én inkább tini hisztiket olvasok,vagy hogy hogyan vágjam át szüleim fejét ,vagy miért nem engedik hogy részegre igyam magam majd minden hétvégén .
Közelebb vagyok az ötvenhez, mint nem, de úgy érzem, nem felejtettem el, milyen volt kamasznak lenni.
Sohasem üvöltöttem le a gyerekeim fejét semmiségekért, úgy gondolom, érzem és átérzem esetleges problémájukat.
Mondjuk rossz anyjuk nem lehetek, ha még mindig mindent elmesélnek nekem - jót, rosszat - ami velük történt/történik. Kérik a tanácsomat, véleményemet, esetleg meg is fogadják, bár ez nem olyan biztos. Osztálytársaikkal is mindig jóban voltam és jókat tudtunk dumálni anélkül, hogy eljátszottam volna az "én már felnőtt vagyok" stílust.
Azt csak zárójelben jegyzem meg: sokkal vadabb dolgokat csináltam kamaszfejjel, mint ők és engem sem csaptak agyon a szüleim :)
Már a kérdésedből is látszik, hogy te nem fogod elfelejteni. Csak az nem "emlékszik", aki önző, és kényelmes, és más kapcsolataiba se hajlandó kellő energiát belefecolni. Figyeld meg, a végén mindig ez derül ki.
Sose könnyű egy kamasszal, de aki ezt dühből meg fensőbbséges erőszakossággal akarja "megoldani" az követeli a felnőtt szintű megértést és törődést magának a kamasz gyerekétől, és nem magának tartja meg a felnőtt jogok mellé a felnőttség felelősségét is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!