Mire a gyermekem kamasz lesz, addigra el fogom felejteni, hogy milyen kamasznak lenni?

Azt hiszem, te fogsz emlékezni 13 év meg, 16 év múlva is arra, hogy milyen volt kamasznak lenni!Illetve, minél nagyobb a korkülönbség szerintem annál nehezebben értik meg egymást a gyerekek a szülőkkel, köztetek kisebb a korkülönbség. (Szerintem!)

Csak figyelj oda arra, hogy mindig képben legyél az aktualitásokkal, és avasd be őt is a mindennapjaidba és a gondjaidba, hogy egy kicsit a barátod legyen. Bár, szerintem jobb ha első sorban az anyja vagy..

Miért lenne szellemileg kamasz a kérdező? Mert érzékeny, miközben babát vár? Mert olyan ember, aki nem bírja elviselni a bunkóságot?

Inkább neked kéne levetkőznöd ezt a stílust, mert undorító vagy!

Szerintem a te kamaszkorodra emlékezni fogsz, de amit ők most átélnek, illetve amit a te gyereked fog 14-16 évesen átélni, az egész más. Nekik már más problémáik vannak, egész más világ. Nekem középiskolában lett meg az első mobilom. Ez kb 15 éve volt. Internetünk még nem is volt otthon. Nekünk még tényleg büntetés volt a szobafogság, ma már ezzel nem büntetsz, mert így is alig vannak normális emberi kapcsolatok, bevonul a szobájába és facebookozik, nem toltál ki vele. Minket anno nem engedtek le a parkba játszani, ma kb ez azzal ér fel, ha elveszed az okostelefonját. Ki tudja, mi lesz újabb 15 év múlva. Ezeket az érzéseket nem fogod tudni úgy kezelni, azt érezni, amit ő, mert ezt nem tapasztaltad meg.

Egyébként pedig bármi lesz is az ok, ő át fogja élni azt a világfájdalmat, amit majd minden tini, neki lesz a legrosszabb a világon, miközben te csak jót akarsz neki, és óvod a nagyvilágtól. Nem hiszem, hogy ezt ki lehet kerülni, mind átestünk ezen.

Dehogy fogosd elfelejteni hogy milyen volt kamasznak lenni! Én 45 éves vagyok, de még mindíg emlékszem a kamaszkoromri érzéseimre, problémáimra. (Az más kérdés, hogy az akkori problémáimon most mosolygok, és persze másképpen oldanám meg őket a mai eszemmel.)

Itt a gyk-n elég sok egyszeű ember válaszolgat, sokan itt adják ki a frusztrációjukat. Sajnos mi magyarok elég szélsőségesek vagyunk. Mindíg (legyen bármiről szó) a ló egyik oldalán ülünk. Amikor valakinek kicsi gyereke van, akkor valami h@lye szerepet felvesz és döngeti a mellét, hogy mindent a gyerekért, és bármit meg kell tenni, hogy a gyerket eltartsa, mindent megadjon neki, első a család stb. Ha olvasgatod itt a többi kérdésre adott válaszokat akkor érted miről írok. Enek a nagy "áldozat vállalásnak" a másik végén az van, hogy ha a gyerek már kamasz akkor takarodjon dolgozni, ne élősködjön a szülei nyakán, vállaljon diáknukát. Ezeregy kérdésre adott válaszban oltják le a fiatalokat, hogy a szülőnek 18 éves korig van kötelessége ne élősködjön a szülők nyakán. Őszintén nem értik, hogy egy szülőnek addig van kötelessége amíg szárnyra nem bocsájtja a gyerekét, ami nem esik egybe a 18 éves korral közel sem. Talán azért van ez, mert úgy élik meg hogy ők áldozatot vállalnak és tényleg annak élik meg a gyereknevelést, ezért mintha valami bosszút álnának a sok lemondásárt, és arra törekednek hogy megmutassák hogy milyen kemény azélet. Ezzel a mentalitással meg újratermelik a sok megkeseredett "áldozatot" vállaló újabb szülő korban lévő generációt, aki tulajdonképpen nem boldog attól hogy gyereke van, henem kötelességek és kényszerhelyzetek hadát éli meg gyereknevelés közben. Na ezért nem értik meg a tiniket, mert addigra mér elegük van a gyerekükből..és nem hajladóltöbb "áldozatra". Tenem leszel ilyen, hidd el!

Nagyon kevés olyan választ olvastam itt tinikérdésekben, amitől te ki vagy borulva, kérdező. Jó eséllyel azok egy részét is kamaszok írták trollkodásból...Annál több olyat láttam, amitől fogom a fejemet, hogy magukat szülőnek tartó emberek ennyire nem tudják, mi a valódi feladatuk, hogyan kell(ene) életképes, önálló, felelősségteljes, szilárd értékrenddel bíró felnőttet nevelni a gyerekükből. Aki felnőttként, objektív gondolkodásra képesen emlékszik a kamaszkorára, annak ez könnyebb, akiben még mindig a sértett tiniérzelmek, frusztrációk dúlnak, az vagy túlkompenzál, vagy levezeti a saját gyerekén, meg az itt kérdezgető tiniken.

Úgyhogy kívánom neked, hogy érett felnőttként emlékezz majd, és légy képes okosan szeretni a gyerekedet - ezzel teheted boldog felnőtté.

Ezen már én is sokat gondolkodtam. Elképesztő hogy tudnak bánni a kamaszokkal. Olvastam olyan kérdést is amiben lehajították a lépcsőn a gyereket - erre a válasz: hát ez csúnya dolog volt, de hát szegény anyukád sokat dolgozik miattad így húzd meg magad és ne idegesítsd. Mi van??

Az egyetlen teória amivel elő tudtam állni, hogy ez mint a mostanában kialakult babócácska kultusz eredménye. Az egész szeretetüket, energiájukat rázúdítják a kisbabákra, irreális mértékben feláldozva magukat a szülők, mert most ez a divat és mire a kamaszkorba érnek, már semmi energiájuk az egészre, kiégnek. Na meg persze a kisbaba az cuki, az feltétel nélkül szeret, az rád van szorulva. Azt meg már nem viselik el, amikor önálló véleménye is van a büdös kölyöknek. Plusz talán nem is arról van szó, hogy nem emlékeznek a kamaszkorukra, hanem arra, hogy kényelmetlen lenne számukra alkalmazkodni a gyerekhez így inkább bemesélik maguknak, hogy "mostmár ők is értik a szüleiket" (akiknek a viselkedését ugyanúgy utálták kamaszkorukban) és "milyen igazuk volt" mert kényelmesebb a "csak mert azt mondtam, és különben is amíg itt laksz...", mint megértőnek lenni kompromisszumot kötni vagy dolgozni a kapcsolatokon.