12 éves lánynak korai körömlakkot venni?
Csak azért mert te már festetted ennyi idősen, ezért neki is kell?
Nem vennék.
Ha látnám, hogy érdekli, szeretné, ácsingózik, akkor igen (otthonra), de egyébként nem. Örülök, ha minél később kezdi ezt is, mint ahogy a sminkelést is.
Szerintem nem korai, de úgy nem vennék, hogy a kislány még nem említette, hogy szeretne ilyeneket. Nem minden lány szeret körmöt lakkozni, nem mindegyiket érdekli az ilyesmi, vagy nem ilyen idős korban kezdi el érdekelni.
Egyébként meg nem tudom, hogy manapság az iskolákban mennyire engedik a körömlakkozást. Amikor én voltam ennyi idős (16 éve), akkor nálunk a suliban tilos volt a lakkozott köröm, maximum a színtelenért nem szóltak, mert nyilván nem nézték végig minden gyerek körmét, de ha volt bármi színe, és észrevették, akkor beírást adtak érte, és másnapra le kellett mosni. Igaz, nálunk a gimnáziumban is így volt, de az egy irreálisan szigorú hely volt, utána átmentem máshova, ahol már a kutya nem foglalkozott vele. De általánosban még a legtöbb suliban szóltak érte, nem csak az enyémben.
Mostanában nem tudom, hogy megy ez, nekem fiam van, ő nem lakkozza a körmét, és nem figyeltem, hogy az osztálytársai lakkozzák-e. Mondjuk ők még csak másodikosok. De szerintem mostanában már nem veszik ezt olyan szigorúan a legtöbb suliban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!