Mit szóltok a történetemhez? (lent)

15 éves vagyok (18.-án töltöttem), budapest melletti kisvárosban lakom. Egész jó életem van, mindent megkapok, bár mégsem vagyok boldog. TUDOM hogy bennem van a hiba. Na szóval. 15 évesen, 7. osztályos vagyok, és magántanuló...

Én sosem tanultam. Mindig jófejűnek tartottak, mert egészen 7.-es koromig, mindig átmentem év végén, pótvizsgázni se kellett, és egyetlen könyv soha nem volt a kezdemben. Max akkor tanultam, mikor egy verset vagy szöveget kellett, de azt is óra előtt 2x elolvastam, és utána 5-ösre felmondtam.

Nagyon jó osztályba jártam, tényleg, a mostanihoz képest, az egy álom... De, lebuktam tőlük, mert 7-ikben nem tudtam ilyen könnyen átmenni.

3 tantárgyból volt bukás, kiderült hogy mehetek pótvizsgázni. Egész nyáron nem tanultam, szerintetek átmentem? Hát, annyira paráztam, hogy nem mentem el a vizsgára. ITT olyan rossz döntést hoztam, hogy mai napig nem tudok magamnak megbocsájtani.

Itt a szeptember, jött a suli, új osztály, meg minden. Ja, de még a nyárnak nálam nem volt vége. Olyanszinten tönkrementem idegileg meg lelkileg (érzékeny ember vagyok), hogy a családom 3x volt nyaralni nélkülem. A nyár maradék részét a szobámba, lehúzott redőny, 40°C, fülledt levegő. Jó, hogy nem fulladtam meg, bár nem bántam volna...

Na mindegy, szóval suli. Az első pillanattól éreztem, hogy az új osztálytársak kiközösítenek, megaláznak. De ha ÉN valamiért szóltam egy tanárnak hogy mi hogy van, még mégjobban utálva lettem, mert egy árulkodós s*arházi köcsög vagyok... Na egyszer betelt pohár... Betörtem az egyik gyerek orrát, és fel is akartak jelenteni. Én is megtehettem volna, hiszen zaklattak nem? Na mindegy... Azután átváltottam olyan stílusba, aki nem hagyja magát, akit ha megdobnak kővel, visszadobja téglával, szóval "keménygyerek" lettem. Akárki beszólt, úgy leoltottam hogy sírva ugrott volna nekem mindenki, ha nem rugtam volna őket mellkason ugrás közben. Na, így voltam keménygyerek, akkor meg utáltak a tanárok. Nahát, eddig leszartak, csak egy gyökér voltam, akit cseszegetnek, mi meg magasról szarunk rá. De ha egyszer nála betelik a pohár, akkor kövessünk el mindent ellene, nehogy itt maradjon. Valami ilyesmi játszódhatott le a fejükben. Na itt kezdődött, hogy megint depressziós kezdtem lenni... Itt rászoktam a cigire, ittam is, meg minden. Úgy képzeljétek el, onnantól, az összes órámon mindig én feleltem, ha meg mertem mukkanni, akkor egyből igazgatói iroda, mások meg mögöttem üvöltve beszéltek.

Na, elkezdték anyámékat cseszegetni, hogy mi a rákért nem vesznek ki a suliból (amiért én is cseszegettem őket, dehát... anyám iszonyatosan lusta, semmit nem képes elintézni, apám meg egésznap dolgozik hogy legyen mit enni). Aztán felmerült a tanárokban, ti: nem kell kirakni a gyereket a suliból, tegyük magántanulóba. Aztán osztályfőnöktől sorba jöttek a kamu e-mailek, olyan dolgokról, amiket MEG SEM CSINÁLTAM. A szüleim pedig persze, saját gyerekük helyett a hülye tanárnak hisznek, aki kamuzhat összevissza, csak mert nem vagyok neki szimpatikus. Persze, tudjátok, belementek.

Ami nagy pofátlanság volt, hogy 2 ÉS FÉL HÓNAPIG NEM TUDTAM MIT TANULNI. Nem voltak hajlandóak elküldeni egy tételsort, helyette tanuljon valamit, amit lehet nem is kell a gyökér, és majd biztos megbukik. Miután én bombáztam őket e-mailekkel képesek voltak elküldeni.

Azóta itthon ülök, és rohadok. Barátaim nincsenek, reggel 8-tól este 6-ig egyedül vagyok, és tanulni sem vagyok képes, egyszerűen nem megy. Pedig lassan záróvizsgám lesz, amiért pedig nagyon parázok. Szerintetek még változhat jó irányba az életem? Vagy ez csak tőlem függ?