Más is így volt vele?

Nem attól fog, hogy betöltöd a 18-at. Sajnos az élet ezzel jár, egyre töb bfelelősséged van, több mindennel kell foglalkoznod, ami eddig természetes volt (számlák, bevásárlás, stb.) de én inkább azt mondanám a töréspontnak, amikor kiköltözöl a szülői házból.

De 18 évesen még nem várnak el tőled sok mindent. Egyetemista korodban se leszel még annyira önálló, majd szépen lassan kialakul. Én se szeretnék felnőni, nekem már ez is sok, sokkal könnyebb lenne a pici ágyakon aludni délután az oviban :) De ha belegondolsz, ovis korodban nem mehettél el egy fesztiválra, ihattál meg egy koktélt vagy rendelhettél egy cicás táskát Amerikából mert nagyon tetszett. Hozd ki ebből a helyzetből a legtöbbet, a felelősségek majd jönnek maguktól, azoktól sem kell félni.

Ne gondold azt, hogy mindenki egyből hatalmas elvárásokat fog támasztani veled szemben egyik napról a másikra.

Mész egyetemre, vagy főiskolára? Ha igen, akkor otthon fogsz lakni, vagy máshol?

Úgy érzem túl nyugis családi háttered volt. Én pl. alig vártam, hogy elköltözzek otthonról és a saját életemet élhessem. Tapasztalatból mondom, hogy akkor szoktak úgy reagálni az emberek, mint te, ha otthon nyugi van, anya apa szereti egymást, anya szépen megcsinálja a házimunkát, főz, mos, takarít, te pedig 18 évig megszokhattad, hogy amit a szennyesbe dobsz, 2 nap múlva a szekrényedben van, összehajtva.

Nem mondom, hogy te ilyen vagy, de van egy ismerősöm, aki hasonlóan félt, és ilyen volt. Egyszer kellett egy hivatali ügyet elintéznie az anyja helyett 17 évesen, oda is én kísértem, mert félt egyedül. Egész gimi alatt az anyja tanult vele. Hihetetlenül önállótlan volt.

Ha te is hasonló vagy, akkor próbálj meg kiszakadni ebből, mert később még nehezebb lesz.

Tök mindegy, hogy tetszik-e vagy sem, fel fogsz nőni, ez ellen semmit sem tehetsz, úgyhogy a legjobb, ha ennél pozitítavvab állsz hozzá, példáulj gondolj inkább a lehetőségekre, mint az elvárásokra, inkább az előtted álló döntések, élmények izgassanak, mint hogy hogy szalad az idő. Majd 50 évesen, ha már kirepültek a gyerekeid, ráérsz azon törengeni, hogy szalad az idő.

Vagy inkább a lustaság beszél belőled? Hogy most már teljesíteni kell, dolgozni kell, felelősséget kell vállalni a tetteidért? Ennek is megvan a szépsége, cserébe önállóságotz kapsz. És ha ez megnyugtat, anyukádéknak mindig gyerek leszel.