Miért kellett szólnia anyának? Ha nem kellettem neki, miért nem hagy békén? Hogy értessem meg vele, hogy nem kell rám vigyázni?

Volt egy srác, akibe évekig szerelmes voltam. Ő volt az egyetlen, aki iránt éreztem bármit is. Mégsem kellettem neki...

Csalódtam, sokat sírtam. De talpra álltam.

Lefogytam, teljesen megváltozott a külsőm. Elkezdtem bulikba járni, szórakozni hajnalig. A korombeli és az idősebb srácoknak is tetszek már, nem vagyok láthatatlan.

Viszont a srác, akibe szerelmes voltam, nem képes felfogni, hogy megváltoztam. Elkezdte pár hete mondani, hogy rám sem ismer, olyan lány lettem, amilyennek sosem képzelt volna és hasonlók. Aztán 2 hete ott volt ő is egy buliban (alapjáratom népszerű, de nem olyan módon, hogy folyton részegen bulizna és csajozna, csak valahogy mindig hallgatnak és figyelnek rá mások) és kicsit sokat ittam, egy srác el akart hívni sétálni, erre odajött és mondta, hogy talán haza kellene menjek, hív egy taxit. Összeverekedett 2 egyetemistával miattam. Másnap felhívott és nem értette, hogy miért vagyok rá dühös. Összevesztem vele, kértem, hogy hagyjon békén, ne most foglalkozzon velem.

De nem értette. A suliban mondta, hogy talán abba kéne hagynom a lógásokat, mert kigyűlik a 250 órám, meg nem ártana leszakadnom az idősebb barátnőimről, akik minden hülyeségbe belevisznek.

Ma pedig beszélt anyával. Nem értem, minek. Csak annyit ért el vele, hogy anyával egész délután veszekedtem, eljöttem apához, vele meg nem állok szóba soha többet.

De nem értem, hogyha 1 éve nem kellettem neki, akkor miért nem hagy békén?

Miért hiszi, hogy igaza van?

Mit csináljak, hogy anya ne csak az ő véleményét hallgassa meg?

16L