Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Mit tegyek, ha úgy érzem,...

Mit tegyek, ha úgy érzem, elhanyagol a legjobb barátnőm?

Figyelt kérdés

Szeptembertől új suliba került a barátnőm, és én már akkoriban féltem, hogy szépen összebarátkozik az új osztálytársaival, mi pedig eltávolodunk egymástól. Hálistennek ez nem így történt, és egészen mostanáig ugyanolyan jóban maradtunk, sőt, még talán annál is jobban éreztük magunkat egymás társaságában, mint azelőtt.

Többnyire nem mondjuk ki, hogy mennyire örülünk, hogy vagyunk egymásnak, de ez alatt az idő alatt többször megjegyezte, hogy én vagyok neki az egyetlen, a legjobb barátnője, mennyire szeret, stb. Szóval minden a lehető legnagyobb rendben volt.

Mostanában viszont úgy érzem, elhanyagol. Egyre több időt tölt 2 osztálytársával, amivel amúgy nem lenne semmi bajom, ha maradna rám is ideje.Ha elkezdem tervezgetni a nyarat, hogy milyen jó lesz megint együtt, nem mond semmi különösebbet, csak megjegyzi, hogy milyen jó is a jó meleg nyáron. Nem keres magától, hogy találkozzunk már, meg semmi.

Ettől függetlenül ugyan olyan kedves, megértő, és mellettem áll, de félek, hogy többé már nem én leszek a legjobb barátnője. Félek, hogy elveszítem.

Hpzzátartozik a történethez, hogy kb. 2,5 éve vagyunk legjobb barátnők.


Ha úgy látom, továbbra sem javul a helyzet, természetesen megemlítem neki és tisztázzuk. De addig is mit tehetnék?

Olyan nehezen találtam r egy igaz barátra, nem akarom elveszíteni.


Csak normális válaszokat!

Köszönöm!


18/L



2014. márc. 21. 18:27
 1/1 anonim válasza:
100%
Szerintem mindenféleképpen meg kéne vele beszélned ezt. Esetleg kérd meg hogy mutasson be az új barátainak, hátha te is megkedveled őket! Ha kimennek te is menj velük hátha jobb lesz (:
2014. márc. 21. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!