Nektek olyan a kamaszkorotok, ahogyan elképzeltétek gyerekkorotokban? Ha nem, miban különbözik?

gyerekként sose a kamaszkort képzeltem, ink a felnőttkort

a kamaszkor léte nem is volt annyira tiszta nekem jó 10-11 éves koromig, amikor már hirtelen a kezdetébe csöppentem

egy valamit képzeltem el: egyszer azt álmodtam gyerekként, h a fürdőszobába nézem magam, és szőrös a kezem :DDD

most visszagondolva, elég reális álom volt, kb hasonlóan szőrös lett a kezem :D

Sosem gondoltam volna, hogy nekem lesz olyan, hogy kamaszkor. Valószínűleg azért, mert idősebbek a testvéreim, így nem a korombeliekhez, hanem hozzájuk szoktam, és magamra is inkább korukbeliként tekintettem. 6 és 9 évvel idősebbek, tehát már (kis)kamaszok voltak, mire én elkezdtem felfogni bármit is a külvilágból.

A saját, igazi kamaszkoromat viszont végigszenvedtem, sőt, arra az időre minden körülöttem élő életét is pokollá tettem. Persze nem tűnt fel, hogy nem jogosak a kiborulásaim, vagy hogy túl messzire mentem. Azt hiszem, elég sok mindent megengedtek nekem a szüleim, amikbe én magam nem szívesen mennék bele a saját gyerekem esetén...

Arra azért emlékszem, hogy nagyon vártam, hogy megjöjjön végre, és az összes kamaszkori testi folyamatot kívülről fújtam már 5-6 évesen is, a betét és tamponfajtákkal együtt :D

A teljesen önálló felnőttkorom pedig még várat magára, de már nem sokat. Vágyaim ezzel kapcsolatosan nem nagyon voltak gyerekkoromban, csak rendre megterveztem a házamat. De sosem gondoltam saját családra pl., legfeljebb arra, hogy a tesókkal hogy fogjuk tartani a kapcsolatot. Meg mindig féltem, hogy én halok meg utoljára, és ezért majd nekem kell szervezni a temetéseket. Meglehetősen praktikus gondolkodású gyerek voltam :D

Utolsó, én is így vagyok. Azt gondoltam, majd pörögni fog az életem és bármit megtehetek, amit akarok, buli buli hátán, pasik, barátnők, rendezvények, mint a jól megcsinált amerikai tini filmekben.

Ezzel szemben kezdetben nagyon unalmas volt, különc voltam, nem mentem túl sok helyre, alig voltak barátaim. Aztán beilleszkedtem, feladva önmagamat, akkor lettek barátaim, egy darabig olyan volt, mint elképzeltem. Később pofára estem egy hatalmasat emiatt és rá kellett jönnöm, hogy ebben az életben még mindig csakis magamra számíthatok. Aztán egyszerűen nem tudotam már lépést tartani a többiekkel, gyerekesnek, felelőtlennek láttam őket és rájöttem, hogy azzal nem segítek magamon, ha én is így viselkedek. Visszavedlettem önmagammá és eléggé megkomolyodtam, de idegesít(ett), hogy nem tudok úgy tekinteni a fiatalkoromra, mint a többiek. A kamubarátok szép lassan eltűntek, aztán így szinte magányos vagyok.

Én nem képzeltem sohasem semmit a kamaszkoromról,egészen 14 éves koromig(pedig akkorra már bőven benne voltam a kamaszkorban).14 éves koromban,amikor már nyolcadik osztály végén jártam,egyszer azt mondtam magamnak:"Ha középiskolás leszek,minden megváltozik."Csakhogy én ezt mindig úgy mondtam,hogy pozitív változást vártam,persze éreztem,hogy valami nem fog stimmelni.Nem is stimmelt,nem tudtam beilleszkedni,jött ez-jött az,nem mentem bulizgatni,nem voltam jópofa,nem lettem "menő".Szürke egér lettem..

..vannak percek,amikor azt gondolom,hogy szívesen újrakezdeném és másképp csinálnám..

..de vannak olyan percek is,amikor azt gondolom,hogy nem kezdeném újra,mert nem szeretné változtatni semmin,mert így a jó.

Nem is tudom,mi a jó!Hogy mi hiányzik nekem!?

A bulik(nyáron főleg),a barátok(főleg a legjobb barátnőm)..:/:(

Meg egy normális felfogású,nem 40 évvel idősebb anya...

..de ez van.

A legjobban mindig is a szeretet hiányzott.

18/L