Mi volt a legnagyobb rosszaság, amit elkövettél gyerek illetve tiniként és hány évesen? Milyen büntetést kaptál érte?
11 évesen nagyon mérges voltam egy lányra az osztályból, és elvettem a telefonját. Akkor még különlegességnek számított a telefont, kevés gyereknek volt, mindig azzal dicsekedett. Mindig csúfolt, szekált, ezért ezzel megbosszultam... 4 napig volt nálam a telefonja (persze kereste mindenhol, sírt, nekem meg egyre nagyobb bűntudatom lett), aztán visszacsempésztem a táskájába. Nem derült ki, hogy én voltam...
11 évesen átírtam a kijavított dolgozatomat, hogy jobb jegyet kapjak. Vittem a tanárnak reklamálva, bocsánatot kért, megkaptam a jobb jegyet...
13 évesen lógtam egy teljes hetet a suliból, úgy, hogy reggel elindultam "suliba", de másfelé mentem és a város túlsó végében dekkoltam egész nap. Mindezt azért, mert féltem egy feleléstől.. Hülye voltam. Az igazolást úgy "oldottam meg", hogy az iskolában azt hazudtam, elvesztettem az ellenőrzőmet (amiben az orvosi igazolás volt). Mivel én voltam az osztály legjobb tanulója, és sose volt velem baj, a tanár elhitte - kaptam új ellenőrzőt, azt az egy hetet meg beírta igazoltnak. Sose derült ki otthon sem és a suliban sem, hogy egy teljes hetet ellógtam.
Egyikre sem vagyok büszke, azóta nem is csináltam hasonlókat.
25/L
3,5 éves voltam, mikor nagyon rámjött a fosás, a legalkalmasabb tárolóhelynek apám kávéscsészéjét tarthattam, nyomtam bele egy barnamacit, de csak röhögött rajta, mert észrevette.
3 éves lehettem, amikor az akkor 4 éves unokatesómmal apám öccsénél aludtunk. Kitaláltuk, hogy belepisilünk egy bögrébe, felöntjük forró vízzel és megitatjuk vele. Azt mondtuk, hogy tea. Beleivott, elmondtuk, a reakció felejthetetlen :DDD
Kb 5 éves voltam, amikor találtam egy rohadt nagy varangyot a kertben. Tudni kell rólam, hogy nagyon morbid voltam mindig is, akkor is fogtam egy botot és átszúrtam a békán, persze az még élt. A botot a varanggyal együtt beleszúrtam a földbe és botokkal csapkodtam szegény állatot. Anyáék azt hitték valamelyik munkásunk volt, elég nagy sokként érte őket, hogy az 5 éves kislányuk ilyeneke csinál.
Szintén 5 évesen imádtam horgászni. Kedvenc álaltaim amúgy a macskák. Gondoltam szegény jószágok sose kapnak meeg kaját, csinálok nekik valamit. Fogtam vagy 20 pici aranyhalat, kitettem először őket napra száradni, azt hittem felforrósodnak, de nem. Utána bevittem őket, még éltek akkor. Lelocsoltam őket olajjal és betettem a mikróba. Hát elég guszta volt... Felrobbantak, büdösek voltak, a szag még 1-2 napig ott terjengett. Azért már kikaptam xD
Azóta meg hazudgálás ment, de azok már átlagos kamaszproblémák és sztorik. Az a gond velem, hogy idősebbnek érzem magam és úgy is viselkedem, mindig elfelejtem hány éves vagyok, ebből adódnak a gondjaim.
# 11 nem vagy semmi :DDD
Különben sokat gondolkodtam én is ezen a kérdésen, és talán :
6 évesen lelöktem a (7éves) unokatesómat a lépcső tetejéről (14 lépcsőfok ~ 2,5-3m), ezért pofont kaptam
4 évesen betörtem egy 3(?) éves gyerek fejét úgy, hogy ő jött volna be utánam, én meg rácsaptam az ajtót (már az ajtónyílásban volt a feje, szóval gondolom nem lehetett kellemes) - erre már nem emlékszem, de tudom, hogy anyu mérges volt
Természetesen suliban is csináltunk olyanokat, amit nem kellett volna :D
Pl áthúzgáltuk a barátnőimmel igazolatlanról igazoltra az igazolatlan óráinkat a naplóban (igen, a naplóban:D) (elég sokkal büszkélkedhettünk mindannyian akkoriban) --> nem derült ki
egy barátnőm lezárt félévi jegyét (tehát igen, félévi) egyesről átírtuk kettesre, szintén a naplóban :DD --> megijedtünk, és nem sokkal később újra átírtuk
Ezek általánosban voltak, különben mesélhetnék róla nagyon sokáig.:)
Középiskolában pedig talán a legdurvább (egyelőre) az volt, hogy rágyújtottunk többször az udvaron és a wc-(k)ben (nem tudom miért, de ez a mi sulinkban egyáltalán nem jellemző, az udvaron vannak páran, akik cigiznek (különben járkál ki rendszeresen az igazgató ellenőrizni), de a wc-ben egyáltalán nem...rajtunk kívül egyetlen egyszer láttunk valakit, és nincs bent cigiszag sem, de lényegtelen, mert tudjuk, hogy tényleg nem cigiznek bent) --> nem derült ki (bár nem ez volt az utolsó, szóval le kéne kopognom)
Biztos volt még, de most ennyi jut eszembe.:)
Húúú..10 évesek lehettünk a legjobb barátommal, amikor majdnem mindennap suli után egy közeli háztömb egyik ablakát folyamatosan dobálgattuk pici kövekkel. Fogalmam sincs, hogy mi értelme volt. A szüleinknek mindig azt mondtuk, hogy megyünk ibolyát szedni, mivel a néni ablaka előtt rengeteg ibolya volt. Végül szólt a szüleinknek, akik elbeszélgettek velünk. Évek múlva anyukám még mindig hűségesen mesélgeti a barátainak ezt a sztorit..:D
Mostani tiniként?:D Hát volt olyan, hogy egy dolgozat miatt lógtam. Anyukám korán ment dolgozni így én csak véletlenül 'elfelejtettem' neki szólni arról, hogy elmentem inkább dokihoz, aki kiírt 2 napra:(:D Azóta sem tudja. Ezenkívül amiről nem tud még, hogy megesett, hogy hajnalban lelógtam a lépcsőházba vagy a tömb elé beszélgetni a barátaimmal(mindig írtam cetlit valami ürüggyel, hogy miért mentem le, de ha nem kelt fel akkor órákig lent voltam, reggel meg sosem hozta szóba így nem mondtam semmit). Amiről tud az az, hogy a nyáron egyszer nagyon berúgtam(leitattak) ezért persze büntetést is kaptam. 1 hét tv, teló, gép nélkül és nem mehettem sehova+ még 2 hét amikor már 10ig elmehettem itthonról ezután meg kb 4 hét múlva már bulizni is mehettem. Hirtelen ennyi jutott eszembe:D
17/L
Egyszer kb 12 évesen elköltöttem némi pénzt, amit német órára kaptam. Eleinte nem is derült ki, mert az is ki lett fizetve, de aztán apa rájött, és veszekedés lett belőle. Kaptam egy kis fejmosást, meg két hétig nem netezhettem.
Most év elején kezdtem eljárogatni bulizni, de anya csak éjfélig, max egyig engedett el. Volt egy baráti kocsmázós beszélgetős este, ahonnan fél egy helyett háromkor értem haza. Anya szerencsére elaludt, és reggel számon kért, hogy mikor jöttem haza, mert ő fent volt fél egyig, de akkor még nem voltam itthon, aztán elszunnyadt pár órára, és mikor benézett a szobámba, már ott alukáltam hatalmas nyugalomban. Én meg lazán előadtam, hogy késtem egy negyed órát, mert nem akartam olyan későn egyedül hazajönni, és megvártam a többieket, akik hazakísértek.
Szóval ez nem derült ki, nem kaptam büntit sem :D
Aztán egy hétvégén egyedül voltam itthon, és el voltam engedve bulizni, de megszabták, hogy hajnali 1-re érjek haza. Szóval hajnali egykor szépen körbetelefonáltam a családot, hogy épségben hazaértem, nem ittam semmit, minden rendben. Aztán végül fél hatkor értem haza a barátaimmal. Ez szintén nem derült ki, mivel senki nem volt a házban :)
15/L
13 évesen haveroméknál aludtam, ahol kitaláltuk, hogy kiszökünk és elsétálunk haverom volt barátnőjéhez, aki kb 10 km-re lakik tőlünk..na el is sétáltunk kb. 45 perc alatt..a csaj szólt az akkori barátjának, aki beült egy taxiba és elindult oda részegen..na menekülni kezdtünk és akárhányszor jött egy kocsi beugrottunk az árokbaxd végül épségben hazaértünk haveromékhoz, de a szülei megtudták és hónapokig nem engedtek be a házukba engem xd
aztán ugyan ezzel a barátommal bemásztunk egy telephelyre ahol bedobáltuk az ablakokat
szintén ugyan ezzel a haverommal elindultunk részegen biciklizni és beleestünk egy árokba xd meg jött velünk szembe egy rendőr :D de amúgy nagyon sok helyre bemásztunk meg hasonlók :D most ennyi jut eszembe, de biztos van még rengeteg :D 14/f
Mivel nem tudom,hogy itthon valaki olvasgatja-e a válaszaimat,ezért csak olyanokat írok le,amik picinek történtek velem vagy tudják itthon is :D
Olyan 4-5 évesen nagynéném haját papírvágó ollóval elkezdtem cincálni,mert fodrászost játszottunk és rábeszéltem,hogy én megtanultam a fodrászomtól (nem is volt),hogy kell hajat vágni. Mamám rajtakapott minket,még menthető volt a helyzet,de le kellett vágni a haját rövidre. Fejmosást kaptam.
Szintén oviba unokatesómnak az egyik rosszfiú a szemébe dobta a homokot és kigúnyólta őt, unokatesóm sírva jött hozzám. Persze én a megmentő helyszínre léptem és a csúszda tetején 'elkaptam' a gyereket és megfenyegettem valamivel és kinevetett,ezért lelöktem a csúszdáról ,azt hitték az ovónők,hogy eltört a keze,de végül semmi baja nem lett. Akkor egy hétig kellett az ovónő mellett állnom és nem bandázhattam.
8 évesen autószerelőnek képzeltem magam és akkor trabantunk volt,alá bújtam és szerelgettem vagy 2 órán át. Nem kaptam érte semmit,de 1 hónapig feketén mentem suliba,mert nem lehetett lemosni rólam sehogy se a koszt.
Aztán mikor festőnek képzeltem magam kakaóval kimázoltam az akkor frissen mázolt falat (nem tudom mit kaptam érte)
Volt,hogy karácsonykor felmásztam a csokiért a fa tetejére és a két méteres fával eldőltem. Úgyszint ez volt,mikor rájöttem,hogy anya hova dugta az édességet és felmásztam a szekrény tetejére,persze magamra borítottam az egész szekrényt. Kéztörés volt a bünti. Megtiltották,hogy felmásszak a cseresznyefára, szomszéd kisfiú cukkolt,hogy csak nem merek. Hát nem kelett több..felmásztam.. megdobott valamivel és leestem, ismét kéztörés.
Osztálykirándulás...lovaskocsikázás..tanárnők "gyerekek,üljön le mindenki,nyugodtak legyetek,énekelgettünk stb" aztán huncutkodtam egy fiúval és elkezdtünk "verekedni" leestem a lovaskocsiról. Büntetés: egész nyáron gipsz,eltört a bal térdem
Aztán nekem is voltak ilyen suliból lógós történeteim. Egyszer annyira túlhazudoztam már magam,hogy 2 hétig volt gipszbe a kezem,miközbe nem is csináltam vele semmit. Azthiszem pont a gyakorin olvasgattam,hogy mit lehet tenni,hogy bedagadjon a csuklóm.. kipróbáltam az egyik módszert, lila-hólyagosra bedagadt a kezem és meg kamuztam,hogy elestem és az orvos rögen után azt mondta,hogy ez bizony eltört. Én meg csak pislogtam,hogy "mivan?" Persze nem mertem szólni,ott volt anya is..mondom ne égessem már be őt se. De kaptam 2 hónapra felmentést tesiből és a mai napig nem röpizek ezt az esetet felhánytórgatva,hogy 'gyenge a csuklóm'
Jaj nagyon sok ilyen kis butaságot csináltam, van egy-két durvább sztorim,de kezdek félni,mert így belegondolva olyan igazán nagy büntetéseket nem kaptam. Legnagyobb büntetésem az volt mikor 2 órával később értem haza (anyáék azt mondták,csak holnap reggel jönnek haza) aztán mikor hazaértem hatalmas ordibálás. De ez volt a legnagyobb büntetés az életembe, azt hittem soha nem fogom visszakapni a bizalmukat,ez 14 évesen volt. Most 17 vagyok és most kezdem azt érezni,hogy visszakaptam és soha többé nem szeretném eljátszani :)
14-es vagyok.
Na eszembe jutott még egy eset. Éppen, hogy rákaptam a bulizásra, amikor az egyik buli túl jóra sikeredett és reggel jöttem haza, annyira megfeledkeztem az időről. Persze kaptam is érte rendesen,de teljesen jogosan, hisz mit gondol a szülő, amikor a kicsi 15-16 éves lánya a megbeszélt idő helyett órákkal később megy haza?!:) Sírt, veszekedett velem anyukám, visszaszólni sem tudtam volna mert úgy meg is fáztam reggelre, hogy egy hang sem jött ki a számon..Szerencsére már azt mondhatom, hogy kinőttem ezt a korszakom, általában már a megbeszélt idő előtt hazajövök, de ha mégis a maxig(3óra) maradok akkor általában egy sms-t küldök anyukámnak.:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!