Mit gondoltok arról, ha egy 15 éves lány hajnal ötkor megy haza egy buli után, mikor a szülei nincsenek otthon?
Én megkérdezném: van-e pasija? Ha van, akkor miért nem alszik ő is nálunk minden este? (Mivel lehet, hogy kicsit össze akart bújni a párjával és így szállt el az idő.) és akkor már 10-kor ágyban lennének és éjfél körül aludnának.
Szerintem teljesen normális, ha egy 15 éves hétvégén mászkál, csavarog, bulizik. Soha nem azzal történik a baj, aki rálát a világra, hanem, akit elzárnak ketrecbe.
Ui.: a mai kamaszok már (néha) 9 évesen menstruálnak, de 11 évesen biztos. Ez a lány 4 éve érett biológiailag. Így is csoda, hogy eddig kibírta pasizás nélkül. és most ez alatt nem azt értem, hogy aktívan szexeljen, de együtt aludhasson a barátjával, átölelhesse stb. (Ausztráliában 15 és három negyed évesen biológiailag nagykorúnak tartják az embereket és ehhez jogok is tartoznak.)
Attól függ, mit értünk buli alatt. Nem biztos, hogy ez egy alkoholgőzös szobában való orgia, lehet, hogy csak egy koncertről van szó, ahol megiszik az ember egy-két sört, és semmi baja tőle.
Én örülnék amúgy, hogy egyáltalán hazamegy épen, egészségesen. Persze éjszaka azért ne induljon neki, akkor inkább aludjon egy megbízható barátnál, vagy környékbeli rokonnál, vagy kísérje valaki el hazáig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!