Hogy tudnám bebizonyítani anyunak h nem vagyok kisgyerek? 19 éves vagyok.

Ülj le vele beszélgetni. Írd össze az érveidet, hogy jól átgondold. Nyugodt hangon térgyalj, ne hisztizz, ne emeld meg a hangod, hogy ezzel is mutasd, nem vagy gyerekes.

19 évesen egyáltalán nem kötelező már sztem nornális esetben beszámolni részletesen, hogy éppen kivel, hová és mikor mész és főleg nem sok joguk van megtiltani. Ha segítesz otthon és jól tanulsz, akkor mást már nem igazán várhatnak el tőled, mert -bár felnőtt vagy- de amíg suliba jársz, a legtöbb dolgod még valóban annyi, hogy tanulj jól és a ház körül vagy a házimunkában segíts.

Nem irigyellek! Az elszakadási probléma sokszor nagyobb gondot jelent a szülőknek, mint a gyereknek. A beszélgetés valszeg nem árt, de én nem sok reményt fűzök hozzá, legalábbis rövidtávon. Ha tanulsz még, akkor ez nehezebb, ha dolgozol, vagy bármiben láthatóan önálló felnőtt dolgot cselekszel, és/vagy bizonyos dolgokban önállóan döntesz, akkor könnyebb a helyzet. Sajnos az ilyen szülőknek tapasztalniuk kell, hogy a gyermekük felnőtt, sokszor a szimpla beszélgetés nem elég. Abban is igaza van az előző hozzászólónak, hogy bizonyos típusú emberek (főleg nők) nem tudnak kilépni a kisgyermekes anya szerepkörből. Nekik mindig a KISlányuk leszel, ha belegebedsz, akkor is.

Elképzelhető az is, hogy már önálló családod lesz, vagy minimum tartós kapcsolatod, férjed lesz, hogy ez még problémát is fog jelenteni, mert a szerelmed nem fogja ezt könnyen tolerálni. Necces helyzet jöhet ki belőle, mert anyuka még akkor is befolyásolni fog akarni téged, sőt akár a férjedet is, ha nem vigyáz! Ez csak egy lehetőség, nem jóslás! Remélem, nálad tényleg nem ilyen drasztikus a helyzet. Csak fokozatosan és normális hangnemben tudod felmutatni, hogy korodnak megfelelően érett, és megbízható vagy.

Nekem 3 gyerekem van, jó néhány éve házas vagyok, teljes önállóság évek óta minden téren....stb., s az anyám még mindig sokszor elfeledkezik magáról. Nem az értelmes tanácsokról beszélek, hanem amikor olyan dolgokat feltételez rólam, ami inkább egy tinédzserre jellemző. Ez bosszant nagyon, de én ezt úgy kezelem, hogy pl. leállok az éppen aktuális teendőmmel, ránézek, és megvárom míg leesik neki a tantusz. Általában le szokott, de ezt elég sok év győzködése, vitája, megbeszélése előzte meg.

Sok sikert!

Nem vagy egyedül ezzel. Én 35 éve bizonygatom mindhiába. Szerintem nem kell bizonyítani, úgyis a gyereke maradsz a szemében.

(Pl. anyám még ilyeneket is képes mondani, hogy ha elmentünk, majd zárd be az ajtót és társai...)

Egy haszna van belőle: legalább Te tudod, milyen nem akarsz lenni (meg én se), ha a gyerek már felnőtt.