Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Van itt valaki rajtam kívül,...

Van itt valaki rajtam kívül, akinek szenvedés a nyáriszünet, és várja az iskolakezdést?

Figyelt kérdés

Nem vagyok stréber, iskolaidőben tanulok, amiből kell, de persze nem az minden vágyam, hogy tanuljak, viszont inkább az iskola, a korán kelés, a tanulás, mint ez ami nyáriszünetben van. Unalmas helyen élek, haverjaim nincsenek, embereket is alig látok itt a falu szélén, halálra unom magam a szünetben, mert hiába csinálok akármit is a ház körül, vagy a gépen, mindennel hamar készen vagyok, utána meg megint jön az unalom. Városba bemehetek, de minek, ott is egyedül vagyok. Ki is ki mehetek csak úgy simán a faluba, de azt is minek, már százszor láttam minden utcát, szóval jó unalmas nekem. Itthon meg nem szeretek lenni, ezért is várom az iskolakezdést, mert akkor legalább van miért elmennem itthonról, és közösségben is vagyok, még ha haverjaim nincsenek is, a lehetőség ott van előttem a barátkozásra kb. 9 hónapon át. Itthon csak azt látom, hogy az anyámék hogyan idegeskednek, meg hogyan pihennek munka után, de el nem visznek sehova, pihenésképpen el lehetne menni hétvégente kirándulni vagy akármi, de minek is... csak itthon akarnak lenni.

Van még így valaki, hogy inkább jár iskolába, csak legyen vége ennek a szünetnek?


2013. jún. 26. 10:05
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
60%
Ez milyen lehangoló volt már. Sajnállak.
2013. jún. 26. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
87%

Elég hülyén állsz hozzá már nem azért.. a szüleid jó hogy örülnek ha pihenhetnek basszus.. :')

Miért nem barátkozol?!

Ott van mondjuk a Facebook.. ráírsz egy osztálytársadra .. elmentek fagyizni, beszélgettek barátok lesztek.. vagy mész sétálni mezőn/erdőben.. hihetetlen dolgokat lehet felfedezni.. én legutóbb egy pici őz születését néztem végig.. találkoztam már szarvassal, vaddisznóval, rókával..hihetetlen csodák vannak még az unalmasnak vélt szántón is.. ha szeretnél elkezdhetnél sportolni.. ha falun laksz akkor van lehetőség például lovaglásra 2000-2500Ft/óra lovardában.. de biztos vannak idősek akiknek besegíthestz és cserébe pacikázhatsz náluk.. különböző helyeken szóró lapozhatsz 1-2ezer forintért..elmehetsz egy menhelyre segíteni, sok mindent csinálhatsz ott is.. ha a szüleidnek segítenél rakd rendbe a házat, udvart, előttetek az utcát..ha nagyon meleg van olvashatsz könyvet, nézhetsz filmet stb. ha van állatotok megtaníthatod erre-arra.. (kecskét pl. díjugratni..[XD]) segíthetsz időseknek..házat, kertet rendbe rakni.. kapsz érte sütit, finom gyümit.. de lehet hogy egy kevéske pénzt is..elmehetsz bicikli túrákra, megismerheted a környék szépségeit, rejtett kincseit..rajtad múlik..

Annyi lehetőség van.. falun meg főleg..használd ki..;)

15/l

2013. jún. 26. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 A kérdező kommentje:

"Ott van mondjuk a Facebook.. ráírsz egy osztálytársadra.."

Ráírok az osztálytársaimra, vagy bármelyik iskolatársamra, és bár nem mondják, de egyértelmű jeleit mutatják, hogy rohadtul semmi kedvük velem beszélgetni. Örülhetek már annak is, ha egyáltalán válaszolni hajlandóak nekem, valami röviden. Szóval úgy szarnak rám, ahogy vagyok.

2013. jún. 26. 12:33
 4/15 anonim ***** válasza:
38%
akkor meg miért várod a sulit? ott is szarni fognak rád és nem csoda... elég unalmasnak tűnsz
2013. jún. 26. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
78%

Melyik faluban laksz? Akárhány faluban jártam, mindig akadtak velem kb. egyidősek, akikkel jóll ellehettem. A nagymamám falujában is vannak vagy 10-en, talán többen is (igaz mind fiú, de azért van egy-két lány is), akikkel nagyon jóban vagyok, és így sosem uncsi ha nyaralni megyek oda.

Menj a faluba, barátkozz, menj táborokba, barátkozz, könyvtárba, ott is barátkozhatsz.


És legfőképp változtass a hozzáállásodon... :/



16L

2013. jún. 26. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:

Változtass a hozzáállásodon. Főleg azzal van a probléma.

Ha nem tudsz a sulis társaiddal dumálni akkor suliba se lehet nagy élmény járni neked.


Menj ki a faluba független attól, hogy mindent láttál ott vagy szervezkedjetek a barátaiddal, hogy találkoztok. Szervezzetek valami főzést vagy valahol valami sétálgatást.

2013. jún. 26. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 A kérdező kommentje:
De hiába megyek a faluba akárhova, ha egy ember nincs, aki beszélgetne velem, aki hajlandó lenne barátkozni velem, hiába is próbálkozok. Nem tudok kikkel összegyűlni, meg meghívni senkit.
2013. jún. 26. 15:09
 8/15 anonim ***** válasza:
én ugyanígy vagyok ezzel, pedig én városi vagyok, illetve már megtanultam leszarni, hogy mindig egyedül vagyok.Ráadásul én itthonról se mehetek el "csak úgy" mert a szüleim kb havonta egyszer engednek el valahova szigorúan napközben. Ha van neted, nézz sorozatokat, olvass, lehetőleg idegennyelven, az fejleszt. Zenehallgatás, online chat, stb, ki lehet bírni, kitartás.:D
2013. jún. 26. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
100%

Szegény kérdezőt jól lehurrogtátok. Pedig én is így vagyok vele. Mondjuk az idei nyári szünetemet úgy gyűlölöm ahogy van, mivel minden tervemnek pont a fordítottja sikerült, de na, a helyzetem végülis ugyanaz: szeptembert!

És jelezném, hogy vannak barátaim, csak éppen az egyik alapból külföldi, a másik most készül külföldre költözni, van aki egész nyáron táborokba lesz, csak egy hetet volt itthon suli után, a többi pedig felszívódott.:D

15/L

2013. jún. 27. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
100%

Még annyit hozzátennék, hogy próbálom hasznosan tölteni az időm, és készülök a középfokú nyelvvizsgámra, már amikor van szabadidőm.:)

Utolsó voltam.

2013. jún. 27. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!