Normális, ha anyukám mindenbe, de tényleg a legapróbb dolgokba is beleköt?

19 éves, ha jól rémlik a korábbi válaszaiból.

Egyébként az se sokkal jobb, ha anyukád utálja a barátaidat, és egész nap szidja őket. Hidd el nekem.

Persze ez sem nevezhető normálisnak, hiszen mégiscsak a lánya vagy. Ha csak a barátnőd előtt csinálja ezt, akkor szerintem szimplán udvarias akar lenni, ha pedig otthon a családban is ez megy, akkor meg gondolom a barátnődet "jobb gyereknek" gondolja, és szeretné, ha kicsit példát vennél róla.

Azt nem tudom, hogy konkrétan a te anyukáddal vagy veled van a gond, van a környezetemben néhány anyuka, aki tényleg túlreagál bizonyos dolgokat, de nem árt a másik oldalról is nézni.

"Ma pl. minden előzmény nélkül elkezdett velem veszekedni, hogy hogyan néz ki a hajam, adjak már magamra..."

Lehet, hogy tényleg semmi gond veled, de én is voltam tini, én is kaptam néha "hogy nézel te ki???"" beszólásokat, utólag visszanézve a fotókat, háááát.... én így anyám helyében nem mentem volna magammal az utcára, még kedvesek is voltak...

"Tegnap az volt a baja, hogy bementem a városba a barátommal, azt mondtam majd olyan 8 körül indulok haza, 8:15-kor már felháborodva hívott, hogy hol vagyok."

Lehet, hogy félreértette és azt hitte, hogy 8 körül érsz haza. Vagy korábbi rossz tapasztalatok miatt (állandó késés) már eleve tudja, hogy úgysem tartod be...

Én akkor szoktam a plafonra ugrani, amikor szólok a gyereknek valamiért, napokig könyörögni kell neki vagy 10x, aztán a sokadik napon már a második alkalommal robbanok és akkor felháborodva néz rám, hogy miért vagyok ideges. Ha esetleg előfordult többször, hogy megbeszéltetek valamit, hogy pl. 8-kor indulsz, de minden alkalommal kiderült, hogy fél 9-kor is még a haverokkal csevegtél, akkor persze hogy ideges.

"Újabban az a baja minden héten, hogy körmöt lakkozok. Mert hogy több órát elvesz. Mikor száradással együtt maximum fél óra (de ez a leglassabban száradó fajta)"

Nálunk apámék kaján örömmel nézik, ahogy a kamaszodó gyerekemmel küszködök. Annak idején mindig kikészítettem őket (akkor úgy gondoltam, hogy csak hisztiznek), hogy becuccoltam az egyetlen fürdőszobába, ők meg nem tudtak készülni miattam. Vagy induláskor mindig rám kellett várni. Na most ezt csinálja a gyerekem, állunk 3-an az ajtóban teljes menetfelszerelésben, ő meg sehol. Majd kijön, de visszaszalad, hogy még ezt vagy azt elfelejtettem.

Az én anyukám is ilyen,és ő is tényleg mindenbe beleköt,tényleg mindig leszól,beszól..mindenért,amit eltudsz képzelni.

Annyi igazságtartalma szokott lenni a beszólásainak(SAJNOS!),hogy eléggé elhanyagolom a környezetemet-mondjuk azért,ha kiadja a feladatokat,azt megcsinlom,vagy ha a szobában a kosz már engem is zavar,akkor takarítok-

De!Az igazi probléma a nevelésében gyökerezik.Mit csinált ő,hogy ilyen lettem?:

1.Trágárul beszéltek előttem(keresztanyám-akit utálok,anyukám,apukám és a mamám),na és ugye a gyerekeknél fontos szocializációs forma az utánzás,és én így utánoztam őket,ők meg néha tapsoltak vagy nevettek,hogy atyaég,milyen aranyosan mondom,hogy b_zdmeg).Azóta szándékomban áll leállni erről a beszédstílusról,de nem megy,mivel sok osztálytársam(pedig mind lány) ugyanilyen.

2.Rám szólt mindig,hogy tegyem le a seprűt,mert én még kicsi vagyok,én nem tudom,hogy hogyan kell..ugyanígy a felmosással is így volt.

3.Kisebb koromban természetes volt nekem egy darabig,hogy odamentem a konyhába és segítettem.De sajnos olyan hihetetlenül béna voltam,hogy anyám kinevetett,cikizett és nem engedett érvényesülni.Aztán amikor már nagyobb lettem,ez nem érdekelt,de akkor meg elkezdett velem kiabálni,ha valamit nem csináltam úgy,ahogy neki megfelelt volna.Azóta csak krumplit sütni tanultam meg,azt is mirelittel,mert pucolni azt nem tudok,csak egészen másképp,mint AHOGY Ő csinálja.

4.Mindig elpakoltam magam után a legókat,barbie babákat,kisautókat,dobozokat,zsebkendőket..stb.(igen,én mindennel játszottam),de sosem dícsért meg érte,hanem ha egyszer nem pakoltam el,akkor megszidott,hogy most miért nem pakoltam el magam után..ez a szülk nagy szlogenje:"pakolj el magad után",aha és aztán természetesnek veszik,hogy a gyerek el is pakol..aztán nem is dícsérik meg azt az 5-6 éves kisgyereket,hogy elpakolt..PEDIG NEKI SZÁMÍTANA A DÍCSÉRET,nem is kicsit!

AMI AZ ÉN HIBÁM:

-Most próbálnék az egészen változtatni,de tudom,hogy nem lenne türelmes velem a főzésnél,sütésnél és kiabálna..hiába kérem meg,hogy ne tegye..és akkor így már azt hiszem,hogy nem is érdemes próbálkoznom.

-A múlt nyáron mindennap este hétkor meg délután elmosogattam az edényeket,aztán nem szólt oda,hogy köszi,hanem azt mondta a nyár végén,hogy én sosem segítettem neki..stb.,aztán így nem is értem,hogy én minek csináljak meg neki akármit is..majd ha lesz saját lakásom,saját családom,majd én ott megcsinálok mindent szépen rendesen,és főzök is,mert NEM CÉLOM,hogy örökké semmit se csináljak meg önerőből..de olyan rossz,hogy aki odaállna mellém segíteni,azt nem használhatom ki,mert akkor meg féltékeny anyám,hogy "igen,persze nála meg főzöl is meg sütsz is.."...

-Takarításnál meg lusta vagyok,egyértelmű.Ezt csinálnom kéne,de megint csak azt mondom,hogy minek???Utána rögtön össze lesz b*szva minden,mert "apám"(az alkoholista) nem hajlandó levenni a mocskos cípőit,mikor bejön a kertből..-.-" PEDIG,HOGY EZZEL PONT,HOGY NEM KELLENE TÖRŐDNÖM.

Szóval tudom a hibáimat,meg tudom azt is,hogy változtatni kellene rajta,mert csak előnyömre válna,de úgy érzem,hogy nem érdemes.Nem is igazán a dícséretet várom,hanem azt inkább,hogy NE LEGYEK LEÜVÖLTVE,ha valami nem úgy sikerül,ahogy kellene,meg az is FONTOS LENNE,hogy ANYÁM NE MONDJA AZT NYÁR VÉGÉN VAGY AKÁRMIKOR,HOGY ÉN NEM SEGÍTEK SOHA SEMMIT..ha egy héten háromszor segítenék neki,akkor se mondja azt,hogy én nem segítek...mert ez nagyon rosszul szokott esni.

17/L-ja és persze el ne felejtsem mondani,hogy a drága keresztanyám 11 éves koromtól kezdve durvábban szekál és befolyásolja anyám minden mozzanatát..