Változnom kéne?

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy a barátnőim mostanában elfordultak tőlem. Ha mennek valahova van, hogy meg se kérdezik, hogy lenne-e kedvem pedig régebben sok mindent csináltunk eggyütt. Régebben elmentünk biciklizni vagy csak átjártunk egymáshoz beszélgetni. A legjobb barátnőmmel is mindig eggyütt mentünk ahova csak lehetett, de már ez sincs így. Jobban érzi magát más társaságában. Én ebbe nem akarok beleszólni mert az ő szíve joga, csak egy kicsit rosszul esik. Még mindig eggyütt megyünk haza, beszélgetünk is, de látszik rajta, hogy már nem érzi jól magát velem. Nem arról van szó, hogy már egyáltalán nem beszélgetünk de a kapcsolatunk egyértelműen megromlott az utóbbi időben. Az érdeklődési körünk sosem eggyezett igazán, a legjobb barátnőmmel hasonlítottunk legjobban de már ezt sem mondthatom. Már én se érzem magam kifejezetten jól velük, mert nem feltétlenül "értjük meg" egymást.

Gondolkodtam rajta, hogy ez miattam van-e mert nem vagyok olyan mint ők.



2013. máj. 23. 17:31
 1/8 A kérdező kommentje:

*együtt :)

és az lemaradt, hogy 14 éves lány vagyok

Kicsit elegem van abból, hogy úgy viselkednek mintha ott se lennék. Van köztük egy lány akivel igazából jól kijövünk na talán ő egy kicsit olyan mint én, de ez sem az igazi. Mint írtam lehet az az oka, hogy nem hasonlítunk. Ők folyton fiúkról beszélgetnek, lesik őket az utcán. Az osztálytársainknak is teszik magukat. Magassarkúban járnak, festik magukat. Én nem és volt rá példa, hogy konkrétan kiakadtak, hogy én miért nem. Nem mindegyikük Facebook függő, de van aki ha teheti fent van és idegen pasiknak irogat. Ettől függetlenül én bírom őket, nem tartom őket ri*ancnak. Tudnak normálisak is lenni, tiszta jófejek de néha meg vannak bolondulva. Összeségébe véve szeretjük egymást de nem számítok nekik annyira mint más. Nem hiányolnak ha beteg vagyok például. Nem szívesen ülnek mellém mert engem úgyse érdekelnek dolgok amikért ők megőrülnek. Én nem festem magam, nem csak fiúkról és sztárokról tudok beszélni. Még Facebookom sincs. Néha úgy érzem magam köztük mintha csak azért lennének velem mert már barátok vagyunk évek óta.

2013. máj. 23. 17:52
 2/8 B25 ***** válasza:
100%
Nos lehet hogy itt az ideje új barátokat keresni. Persze azért a mostaniakat se hanyagolt el teljesen. Majd ti is érzeni fogjátok. Nem kell feltétlenül megbeszélni lesz ami lesz. Semmit se erőltess. :)
2013. máj. 23. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%

Végre egy 14 éves lány aki tud érthetôen és szépen írni, fogalmazni. Köszönöm Istenem!:)


Te ne változz. Ôk nôljenek fel hozzád!:)

2013. máj. 23. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:

köszi a választ!

Nem akarom elfelejteni mert én szeretem őket. Azt szeretném ha minden a régi lenne. Persze örülnék új barátoknak is, csak nehezen megy a barátkozás mert nem vagyok egy szószátyár ember. Jövőre megyek gimibe majd meglátjuk mi lesz. :)

2013. máj. 23. 20:32
 5/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm!
2013. máj. 23. 20:33
 6/8 anonim ***** válasza:
100%

Ahogy idősebbek lesztek, változik a személyiség s ennek minden vonzata, érdeklődési kör, mentalitás, habitus, stb.

Ezért változnak a baráti körök is. Barátságok szakadnak meg és úja keletkeznek.

Beszélgess több emberrel, ki fognak alakulni az új ismeretségi köreid, ami neked megfelelő.

Nem kell másokhoz alkalmazkodnod, ha az életetek más irányba megy tovább!

2013. máj. 24. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm!
2013. máj. 25. 07:34
 8/8 anonim ***** válasza:

" Végre egy 14 éves lány aki tud érthetôen és szépen írni, fogalmazni. Köszönöm Istenem!:)


Te ne változz. Ôk nôljenek fel hozzád!:)"



"nőljenek" hát ez epic fail.

2013. jún. 5. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!