Kamaszok ti megbiznátok ezután a pszichiáteretekben?
még nem sokszor voltam,de amikor eloszor voltam azt mondta neki bármit elmondhatok,mert anyáéknak nem fog beszélni arról,hogy én mit mondtam,ezért én elmondtam neki mindent,de aztán behívta anyát és én is ott voltam,és akkor nem konkrétan,de elmondott valamit abból amit én neki,és én ettol annyira rosszul éreztem magam,hogy anya biztos rájott,nem tudom megbizzak-e benne ezután,félek amikor én nem leszek bent megint elmond valamit.
14/L
Nekem is voltak hasonló sztorik pszichológussal. Neki ez a munkája, ezért kapja a pénzét és a "nekem mindent elmondhatsz" szöveg is szerintem csak azért van, mert így tanulták. Még kisebb koromban jártam pszichológushoz, azóta is tartózkodok ettől az "emberfajtól", pedig tudom, hogy vannak közülük nagyon rendesek is.
Egyébként én is a szüleim miatt voltam, meg nagyon féltem bizonyos dolgoktól és asszem ezért vittek el. A szüleimben én sem nagyon bízok meg, apámban még csak-csak, de anyám maga a pokol. Régebben sok mindent elmondtam neki, ami bántott és legtöbbször visszaélt vele, meg továbbpletykálta, vagy megbüntetett. Elvárta, hogy ne nagyon legyen magánéletem, de most már nem érdekel. Befogom a számat előtte és úgy csinálok, mintha minden happy lenne. Egyszer randiztam egy sráccal, ezt elmondtam neki, mert nem volt kedvem hazugságokat kitalálni, ami azután következett.... na azóta a bizalmam felé kevesebb mint 0.
Ezt azért írtam le, hogy nem vagy egyedül az idegesítő anyukáddal.
14.5/L
Előző vagyok, ha van kedved írhatsz privit. Ez a rész annyira igaz rám is.
"anyámmal pedig nem tudék ezekrol beszélni,hisz tobbnyire o okozott nekem fájdalmakat,pár éve minden nap sírtam az anyám miatt,nem tudok megbízni bennuk,el sem tudom képzelni milyen lenne egy jo kapcsolat a szuleimmel,hogy mindent megbeszélek veluk meg ilyesmi."
Velem is ugyan ez volt. Hazudj végéig. Ha nem mondasz igazat, nem tudja majd rendesen folytatni a beszélgetést. Találj ki valamit, bármit, és beszélj arról a valós problémáid helyett. Nálam ez bevált. Egy és fél év után azt mondta, hogy tudta hogy végig hazudtam, nem kell többet járnom. Ne mondj igazat, csak szalad vele a szüleidhez. Velem is ez volt, magadnak kell megoldanod a problémáidat.
16/L
Hát azért a pszichike elmondhatta volna neked, hogy ezt vagy azt a dolgot el fogja ill. el szeretné mondani anyudnak, hogy ne érjen téged akkora meglepetésként. Vagy akár megbeszélhettétek volna előbb, hogy ha nem akarod, hogy elmondja, hogyan mondja anyudnak másképp.
Nem jó, ha ennyire nem ért a kamaszokhoz, én nem mennék hozzá többet!
"Velem is ugyan ez volt. Hazudj végéig. Ha nem mondasz igazat, nem tudja majd rendesen folytatni a beszélgetést. Találj ki valamit, bármit, és beszélj arról a valós problémáid helyett. Nálam ez bevált. Egy és fél év után azt mondta, hogy tudta hogy végig hazudtam, nem kell többet járnom. Ne mondj igazat, csak szalad vele a szüleidhez. Velem is ez volt, magadnak kell megoldanod a problémáidat. "
És az jó Neked, hogy a szüleid meg fizetik érte a pénzt? Büszke lehetsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!