Miért zavar ha udvariasak velem a fiúk/férfiak?
Nem tudom, engem egyszerűen zavar, hogy előreengednek a boltba a kasszánál, az ajtóba. Vagy kinyitják előttem az ajtót.
Lehet, hogy később ez meg fog változni de most nagyon zavar.
15/L
Ezt elhiszem, h zavar, és egyetértek az előttem szólóval, h ez gyakorlatilag azt jelenti, h gyengének nézik a lányokat. Talán a kialakulásában is bennevan ez is.
Anyám azt mondta, h azért a "lányoké az elsőbbség", mert vmi szabályt ki kell arra találni, h ha 2 ember egyszerre ér az ajtóhoz, akkor milyen sorrendben menjenek át. Ezzel viszont én több oldalról se értek egyet. Mert egyrészt ha el is fogadjuk, h "kell" ilyen szabály, ez csak arra a helyzetre megoldás, ha 2 ellenkező nemű ér oda, mondjuk 2 fiúra már nem. És akkor mért csak azokra a helyzetekre "kell" szabály, amikor 2 ellenkező nemű? Ennek így nincs értelme. Am meg mért kell szabály? Ha 2 ember átmegy az ajtón egymás után, mért nem lehetnek önmaguk, úgy, ahogy nekik jó, mért nem lehet úgy, ahogy ők konkrétan felmérik az adott helyzetben, mért külső szabálynak kell ebben is megfelelniük? Én ebből a szempontból fontosnak tartom a spontaneitást. Így én ha egy ajtóhoz érek, és többen is vannak ott, akár fiúk, akár lányok, akkor egy pillanatig várok, megnézem a mozgásukat, h beindulnak-e, v látszik, h elengednek, v mi van, és annak megfelelően cselekszek, a helyzethez alkalmazkodok, nem egy szabályhoz.
Am engem az zavar egy kicsit, ha a férfi tanárok engednek el, diákként. A női tanár eddigi tapasztalataim alapján mindig elfogadja, ha elengeded, a férfi tanárokat meg 2 csoportra lehet osztani: aki elengedi a diákokat akkor is, ha az elengedné őt, meg aki nem. De ez még annyira nem is zavar, mert itt rá lehet a státuszkülönbségre írni az udvariasságot, egy lány esetében viszont biztos lehet benne, h a neme miatt engedik el, és ez sztem rossz érzés lehet. Mert hiába lehet, h így 2 perccel hamarabb ér a buszhoz, mégis hátrányos megkülönböztetésként éli meg, h azért engedték előre, mert gyengének nézik. Aki nem tudna kinyitni egy nehéz ajtót.
Az, h sztem azért is hülyeség, h a lányokat előre kell engedni, mert ebben hol van a 2 nem egyenrangúsága? Ez így a fiúk alárendeltsége. Ezért ha nekem vki beszólna, én azt válaszolnám: mért, elméletileg egyenrangúak vagyunk, nem? (És fontos, h ez nem a női egyenrangúság kigúnyolása részemről, mert azt fontosnak tartom, hanem a hülye szabályok kigúnyolása.)
Az, h ez tényleg egy a társadalmat bénító hagyomány, de addig nem fog változni, amíg nem tesz ellene senki. Mert egy fiú tényleg nem gondolná magától, h ez zavar egy nőt, így ha a nőket tényleg zavarja, akkor össze kéne fogniuk, és a társadalom értésére adni, h ez pont nem jó nekik, hanem rossz érzés. Sztem nem arra kéne tréningezniük magukat, h hogy szokják meg, hogy nyeljék le, hanem h hogy változtassanak rajta. Mert semmi értelme, h tömegeket zavar vmi, és mégis senki nem tesz ellene, mert mindig csak az elfogadás, a belenyugvás.
17/F
mert bunkó vagy és nem tudod elviselni hogy vannak kedves, jó szándékú emberek is! ne magadból indulj ki!
Ui: és ezt nem sértésnek szántam, gondold végig és csak akkor szólj be nekem ha tényleg nem így van ;)
bocsi de egyet értek az előttem szólóval! nem kell rögtön azt gondolni hogy rossz a szándékunk!
16f
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!