15 éves lány vagyok, nem tudom jól beosztani az időmet. Mit tegyek?





Tűzz ki magad elé célt: míg mindennel el nem végzel, pl. házi, dolgozatra felkészülés stb., segíteni otthon ezt-azt, addig nem ülsz le a gép elé mert csak elrabolja a drága idődet.
Ha mindennel kész vagy akkor már nyugodt lelkiismerettel ülhetsz le a gép elé.










én is kb így voltam-vagyok, szinte pontosan. a következőt csináltam: felírtam, hogy melyik tantárgyra mennyi időt kell szánni, és mit kell csinálni vele, hogy felkészüljek. azután fölírtam a célokat: a házi feladatokat megcsinálom, minden órára tanulok, a házi dolgozatokat időben elkészítem, megtanulom, leadom. aztán felírtam a délutáni elfoglaltságokat, amiket csinálni szoktam/szeretnék, (pl. korrepetálás, szakkör, könyvtár) és hogy ezek mikor vannak és mennyi időt vesznek igénybe. aztán fölírtam, hogy mikor engedem magamnak a gépezést, és hogy mikor hagyom abba.
holnaptól lép életbe, és májusig tart a programom, hogy kijavítsam a félévi bizonyítványt. ekkorra remélem hozzászokom, és program nélkül is menni fog.
fontos, hogy mindent írj fel, az idejével együtt. így tudod, hogy mikor kezdj hozzá, hogy időben végezz.
és, ahogy előttem is írták, fontos, hogy határozd el, hogy márpedig megcsinálod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!