Szerintetek ez mitől lehetséges? Normális ebben a korban? Engem zavar

Én édesanyukámmal mindig is jó viszonyt alakítottam ki. Egymás lelki támaszai voltunk, kiskoromban nagyon sokat segítettünk a másiknak, ez tartott körülbelül olyan 12 éves koromig. BArátaim se volt sok, mindenről beszámoltam neki, stb.

Utána megtetszett nekem egy fiú. Az előtt is tetszettek, de amint ez az egy megtetszett, mintha felborult volna bennem valami, elkezdtem sírni időnként otthon, folyton panaszkodtam, mintha a jó gyermekből egy pesszimistává alakultam volna át, én magam sem értem. Anyuval ennek ellenére sokat beszéltünk, csak olyan mogorvább lettem, vagy nem is tudom.

Kiszerettem abból a fiúból egy éve, de megmaradtam ilyennek. MIndeközben kaptam egy számítógépet is, egész nap előtte ülök, ha nem megyek valahová éppen, nem szeretem, ha hozzámszólnak, és nagyon bunkó avgyok anyuval és húgommal is, közben titokban vágyok a szeretetükre, és hiába hívnak bunkó vagyok, mintha "begubóznék" vagy "Védekeznék", csak nem tudom, hogy mi ellen, és nem értem, hogy mi van velem. Úgy érzem, ha nem lenne a gép, többet figyelnék rájuk, de nem bírok a függőségemről se leszokni, és nem értek semmit.

Bocsánat, ha zűrzavaros, de én magam se tudok kiigazodni ezen, olyan furcsa. Ha van valami tanácsotok, vagy hogy ez normális-e, vagy bármi hasonló, szívesen fogadom:)