Azt hiszem már nem vagyok normális. Mit tehetnék ez ellen?

Szia!

Már eleve jó, hogy felismerted a "problémádat". Semmi baj, ha ilyen korban álmodozós vagy. Én is hasonló mentalitású vagyok...mindig elképzelek, elgondolok valamit és órákon keresztül mesélem a barátnőmnek:)

Szerintem nem kell kizökkenned a magad kis világából, mert erre szügséged van, nehéz lenne nélküle valjuk be. Viszont a tanulást semmiképp ne hagyagold el! Ne haragudj de ehhez csak egy adag akaraterő és koncetráció kell. Ha nagyon nem megy, akkor végezz koncentráció erősító gyakorlatokat( a neten biztos találsz, de az of, vagy anyukád is segíthet).

Sok sikert!

-Tündérlány(17)-

Életkori sajátosság. Normális.

A fiúk is álmodoznak(lehet, hogy rólad) csak nem vallják be. Kicsit tovább mehetnél. A fiúk is ugyan olyan normális emberek, mint mi, nők. Najó, majdnem.

Ha túlzásnak érzed, külső segítség jól jöhet. Nyugodtan mondd el anyukádnak, ő is volt tini. Azt, hogy segítséget vársz a való világba való visszatéréshez. Ha gondolod, nyugodtan kérj időpontot az iskolapszichológustól.

Ez belefér neki a munkakörébe, hogy tanácsot ad, orvoshoz se csak vakbélgyulladással megyünk, pattanással is lehet.

Mintha magamat olvastam volna:-) Én ugynailyen voltam tinikoromban. EGy álomvilágban éltem, annyira akartam boldog lenni, hogy ha megláttam egy párt a buszmegállóban sírógörcs fogott el.

És sajna, amit filmen látsz, vagy olvasol, az nem valóság, bár csodák vannak:-) Nekem siekrült átélnem, de 30 évet kellett rá várnom, és sok sok csalódáson átmenni.

Adj egy kis esélyt a fiúknak, létesíts kapcsolatot velük. Nem kell mindjárt lefeküdni, nem kell elvárásokat támasztani, csak fröltölj, csókolózzatok, szeressétek egymást, és ezek adnak tapasztalatot. Nem kell megtenni, amit nem akarsz.

Ez a kor is majd elmúlik, majd visszajön, nehéz, de ezen át kell esni.

És igen, mutatja, hogy érett vagy, és nem csaktalkoztál a nagy többséghez, aki 12 évesen azon filózik, hogy fehér vagy piros csipkebugyit vegyen fel, hogy felálljon a pasi fütyköse-és ez jó!

Anyuddal meg nyugodtan beszélgess, segíteni nem fog tudni, de meghallagat, és megért téged, támogat és jó tanácsokat is adhat.

A pszichológus sem hülyeség, tudja, hogy lehet ezt kezelni, és segít visszatérni az életbe.

Sok sikert:-)

Szia.

Én is ugyanilyen vagyok,ugyanígy álmodozok és reménykedek benne,hogy talán majd egyszer úgy lesz,ahogy elképzeltem.De nekem erre szükségem van,és ez szerintem nem baj,legalább vannak céljaink,és tudjuk,mit szeretnénk elérni,hogyan szeretnénk boldogok lenni:)

És hidd el,egyszer valóra fog válni:)

Ha nem is ilyen romantikusan és tökéletesen,ahogy elképzelted,de idővel sikerülni fog:)