Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Miért gondolja még így is,...

Miért gondolja még így is, hogy beképzelt vagyok?

Figyelt kérdés
Nem rég jöttem haza táncról (balett) és nálunk elég népszerű a Tabak (egyesével lehet venni cukrot, nyalókát, ízesített "szájsprét", szóval mindent, amivel szétcsęszheted a fogaidat de én imádom :D), na szokás szerint volt ott egy lány, és hülyeségből meg szoktuk kérdezni hogy "nekem mit hoztááál? :D", erre azt válaszolta, hogy neked semmit, te beképzelt lány. (Nálunk nem 'menő' a káromkodás hál' istennek.) Pedig pont az ellentéte vagyok..Egyáltalán nem tartom magam se szépnek, se tehetségesnek (pedig 5. éve balettozok), 2 dologban vagyok jó, a színészkedésben (mármint nem megjátszom magam, hanem járok színjátszóra és a tanár szerint nagyon jó vagyok) és a tanulásban. Illetve hogy is fogalmazzak..Elég egyszer-kétszer átolvasnom az adott anyagot és simán írok egy ötös TZ-t. Amellett, hogy rondának és tehetségtelennek tartom magam, általában visszahúzódó vagyok (valahogy nem sikerül bekapcsolódnom a beszélgetésekbe, de az is előfordul hogy én beszélek a legtöbbet a társaságban, bár ez csak 10-ből 1-2x ha előfordul..) ráadásul most tanulunk egy spanyol táncot és a lépéseket arról a lányról nézem általában, aki szerint beképzelt vagyok. (Persze nem minden esetben, van, hogy magamtól is tudom, de ez az új tánc elég nehéz) Szóval nem értem, hogy így hogyan/miből gondolja hogy beképzelt vagyok? Annyira rosszul esett, hogy még a szokásosnál is jobban bénáztam...
2010. nov. 16. 18:24
1 2
 1/14 anonim válasza:
Szerintem nem gondolta komolyan. Beszéld meg vele. Egy próbát megér. Amúgy velem is így szokott lenni, hogy 1szer 2szer átolvasom az anyagot és ötöst írok. :) De én se tartom magamat tehetségesnek,szépnek. Beszéld meg vele.Lehet, hogy csak viccből mondta. Amúgy ha komolyan gondolta, akkor ne foglalkozz vele. Csak azért mert róla lesed a táncot még nem biztos, hogy tehetségesebb, boldogabb vagy sikeresebb lesz nálad a jövőben.
2010. nov. 16. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:

Nem tart beképzeltnek, csak úgy mondja :) engem meg mindig leszőkéznek mert szép vagyok (visszajelzésekből), és háát.. lexikálisan nem mindig vagyok túl okos, inkább életre való vagyok, mert pl jobban megoldok egy társadalomismeret leckét hogy például menj el és kérj minden embertől egy ölelést és írd fel hány éves volt az illető, stb.., mint egy matek példát, vagy egy tárgyilagos tantárgyat. :)


12,5/L

2010. nov. 16. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:
Látszott rajta hogy komolyan mondja. Utána adott a többi lánynak egy csomó mindent. :P Meg amikor beszélgetett vkivel folyton engem nézett...
2010. nov. 16. 18:43
 4/14 anonim ***** válasza:
35%
Szegény Yéww. ˇˇ Amúgy gyere majd fel egyszer Skype - ra, és megbeszéljük. :3
2010. nov. 16. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:
TündérBogyóóJéwwem ^^ Felmentem skypera xD Öljük meg azt a csajt xD
2010. nov. 16. 19:15
 6/14 anonim ***** válasza:
100%
Lol, értelmi szint a béka segge alatt, nyavajgás helyett oldjad meg a problémádat és beszélj vele.
2010. nov. 16. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:
Próbáltam de elküldött a fenébe. Azért kössz, leszállhatnál róla. ›_‹
2010. nov. 16. 20:13
 8/14 anonim ***** válasza:

"Szegény Yéww. ˇˇ Amúgy gyere majd fel egyszer Skype - ra, és megbeszéljük. :3


Szerinted ez a válasz nem hasznos.


A válasz írója 77%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: ma 19:14

A kérdező kommentje:

TündérBogyóóJéwwem ^^ Felmentem skypera xD Öljük meg azt a csajt xD


A komment megírásának időpontja: ma 19:15"


ursiten xD

2010. nov. 16. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 A kérdező kommentje:
Ja tudom, IQ-m mint a szarvasagancs, de ez van, ha nem tetszik, ne nézd. :P
2010. nov. 16. 20:26
 10/14 anonim ***** válasza:
Bocsi de nem Szentendrén laksz?:))
2010. nov. 18. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!