Megbanta valaki, hogy szult? Hogy tobb a gond, mint az orom, gondolja ugy valaki? elsot varom, es en biztos vagyok benne, ketseg nelkul alig varom mar, de neha olvasok ezt-azt

én épp azt érzem, hogy egész más dimenzióban élek, mióta anyuka vagyok. sokkal értékesebb az életem.

tény, hogy nehézségeket is hozott az új élet, de nem hiába vannak áldozatok. (pl.számomra az a legnehezebb, hogy mostantól az hogy én mit szeretnék, mire vágyom, az teljesen háttérbe szorult. teljesen a babámhoz kell igazodnom. és több ygerekkel ez még hatványozódni fog.)

Talán amikor hazajöttünk a kórházból és ott voltam "egyedül", fáradtan, kimerülten, nagy káosz (hiába minden készen állt és segíteni is jöttek -de ez még csak jobban idegesített)

úgy éreztem, "Úristen, mit csináltam?? Van egy gyerekem! El tudom én majd látni? Én fáradt vagyok! Már sose pihenhetek??? ÉS ráadásul ezek a ....(segítő rokonok:) is itt szaladgálnak. Menjen már mindenki haza. De mit fogok kezdeni itt "egyedül"?

Egyedül= mert hiába az apa, a rokonok, akkor is ANYAként egyedül én vagyok.

Hát....fel kell dolgozni.

Aztán a harmadik napon belenéztem a tükörbe és azt mondtam: összeszedem magam!!

És akkor levettem a hálóinget és felöltöztem :DDDDDD

Sőt!!! Meg is fésülködtem!!:DDD

Azóta meg (1 hós a babóm) tök csinin öltözködök, van mindenre időm, nagyokat sétálunk, vásárolgatunk :) és imádom, ahogy mindenki megnézi a picit, gratulál és kérdezi, mikor, mennyi időre, hogyan született. (Na ezt nem mesélem el senkinek, mert már szülés közben mondtam, hogy én többet ilyenre nem vetemedek :D úgyhogy nem is szeretek róa beszélni, nagyon sz*r volt!!)

De mindegy!

Szóval, ha gondolsz is ilyet, az csak átmeneti és max. végkimerülésed szélén vagy képes ilyet mondani, vagy tehetetlenségedben.

De nyugi!!! Tudni fogod a dolgod!! Nekem is ezt mondták, én sem hittem el és mégis így lett...és lám, most én mondom ezt másnak! ;)

Kicsit hosszú lesz.

Nem bántam meg, ez a legcsodálatosabb dolog, ami történhet, hogy egy életet világra hozol, felneveled.

Én azt hallgattam naponként anyutól, hogy minek is születtem meg, tudom milyen ez egy gyermeknek és nem értem, hogy lehet egy anya ilyen szívtelen, hogy a saját -semmiről nem tehető- gyermekét hibáztatja (pedig milyen sok ilyen anya van, sajnos és nem derül ki!!! Jó sok gondja volt neki is velem és előttem 4 nagy vetéléssel, amiket már meg kellett szülni).

Nekünk sem könnyű, de egy percig nem hibáztatnám érte a kisfiamat.

Születése után nem indult be a tejem és a kórházban nem adtak neki semmit (a vizet is kiköpte), így a hazajövetelünk után kiszáradás miatt már mentünk is egy gyermekkórházba infúzióra-annyira sárga volt, hogy nem tudtuk felébreszteni.

Ott is úgy beszéltek velünk, mint a kutyával. (Súlyos vérveszteséggel, gátmetszés után 2 éjszaka egy széken "aludtam" a babám mellett, mert épp nem volt szabad ágy, és csak ilyen feltételekkel maradhattam bent a picimmel-ezek után nyilván nem indult be a tejem később sem, hiába próbáltam fejni és szoptatni.

Aztán úgy nézett ki, hogy a babám az egyik fülére siket (a kórházban nem tudták neki azt a fülét megnézni, havonta kellett kontrollra hordani).

Vagy tucatszor hordtuk orvoshoz, mire végre a Fül-orr-gégészeti klinikán megnézték alvásos vizsgálattal, hogy minden rendben-azóta már a suttogásra is figyel.

A picim az elejétől kezdve iszonyat rossz evő, mindentől ekcémás volt, fulladt, állandóan köhög, nagyon beteges, tejallergiás, nem hízik, alultápláltnak számít (mindenki azt hiszi én éheztetem!), állandóan kivizsgálásokon vagyunk, mert még nem derült ki mi az oka, de egy súlyos-halálos betegség is képbe került-de ha így is lesz, akkor is élvezem az anyaságot és imádom a kisfiamat!

Pedig mióta elkezdődött ez a herce-hurca azt hallgatom, hogy milyen rossz anya vagyok és én képzelem bele a gyermekembe a betegséget stb.

Ja igen, feszes az izomzata, ami miatt neurológusnál is jártunk, de csak a harmadik orvos foglalkozott velünk, az első is engem hibáztatott, hogy túl sokat foglalkozom a picimmel, ezért idegbeteg gyermeket nevelek belőle, és mivel fél fülére nem hall ő a látáson keresztül szerez információt a világról-sokat legyen a padló felé fordítva, (kezünkben is hasra fektetve) így nem éri annyi inger a külvilágból. (Hát ő akkor is ugyanúgy nézelődött, nagyon érdeklődő kisfiú volt a kezdetektől!)

5 hónapja Dévény tornára hordjuk a feszes izmai miatt, amit a 3. neurológus állapított meg, mindenki azt mondja, hogy le van maradva.

9 hónapos- 2 hónapja kúszik. Mászással próbálkozik, egyszer-kétszer kapaszkodva állásba húzta magát, onnan ülésbe huppan, egyenes háttal megül percekig így.

Szóval szerintem nincs lemaradva.

Azért a neurológus agysérülés diagnózissal magasabb összegű családira megírta a szakvéleményt.

Semmi baja az agyának-koponya ultrahang is volt, szépen okosodik, ügyesedik, mosolygós, eleven a kicsikém...

Nagyon nehéz ezeken túllépni, de ismétlem ezekről a babám nem tehet, soha nem hibáztatnám őt!

Szóval semmit sem lehet megbánni a gyermekvállalásból még akkor sem, ha nem teljesen leányálom (szépen hízó, evő, fejlődő, alvó, egészséges baba, aki veletek van)!

A mosolya, a nevetése, a játéka mindent elfeledtet.

Annak is örülök, mikor hisztizik, vagy valamit kér, hogy adjam oda (ezt nemrég tanulta meg, olyan édes olyankor) mert ő önálló egyéniség, kifejezi az akaratát, érzéseit, ez jó és csodálatos!

Ja, és ugyanezt, ha szükséges újra végigcsinálnám bármikor, és lehet, hogy a java csak ezután jön..!

Tervezzük mindenesetre a következő babát, mert ez a sok "baj" nem tántorított el minket a gyermekvállalásól, megszoktuk, hogy nekünk mindenért meg kell küzdeni, de ez csak erősít minket!