El lehet várni két kamasztól (12 és 17 éves lányok), hogy ha náluk van vendégségben az unokatesójuk (9 éves lány), hogy egész nap ők foglalkozzanak vele? Szombat delutántól vasárnap délutánig.
Eza gyerek nem "vendégségbne" van itt!
Ha a 12 és 17 évesek vendéget hívnak, akkor az az ő vendégük, és foglalkozzanak vele!
De az a gyerek, akit a nagynéni/nagybácsi náluk pakol le, az nem az ő vendégük.
Szóval rosszul van a kérdés feltéve!
17 évesen úgy vagyok vele, hogyha azt várják el, hogy két napig foglalkozzak a gyerekükkel, akkor fizessék is ki a bébicsőszködést.
Egyegy alkalom beleférhet, de ez rendszeres, ami a család összes tagjának fáradtságot jelent
Ilyen szülőknek igazán kellett az a gyerek. 19-esnél a pont, megégy ilyen, hogy megjegyzi hogy igazán foglalkozhatnának vele az én nagylányaim, közlöm, hogy igazán felnevelhetné a saját gyerekét. Nem a 12 éves meg a 17 évest kell cseszegtetni, hogy amúgy igazán ellehetnének meg megtehetnének ennyit.
Nem.
Vagyis de, a családi összejöveteleken, de ott sem kötelező. Főleg nem a 17 évesnek.
Húzd meg a határokat ha a tiedek a nagyobb gyerekek, mert ez nevetséges. Nem a te felelősséged, hogy őket is lefárassza a kislány, nem az egész családnak kell most már nevelnie egy gyereket. Te hányszor passzoltad le így a lányokat? És aki most lepasszolja a kis duracell nyusziját mit reagált volna ha te is odavágod hozza a két kicsit hogy már nem bírod?
Ha bevállaltad a rokon gyerekét, akkor vagy szórakoztasd te, vagy unatkozzon és találja fel magát. Rá kell szólni, hogy a nagyok most nem akarnak barátkozni. Hidd el, fél óra semmisemjó hiszti után (amit engedj el a füled mellett) ki fogja találni, hogy mit csináljon egyedül.
Nálunk is van ilyen, hogy a kicsik (9-10) lógnának a nagy kamaszokon (14, 15, 17), azok meg bezárkóznak előlük, mert épp elegük lesz. Meg kell tanulniuk ilyenkor elfoglalni magukat. Hidd el, nem az a ciki, ha most rászólsz, hanem ha nem tanulja meg észrevenni magát, hogy nem ő mindig a világ közepe, hanem alkalmazkodnia kell.
Egyébként meg mondj nemet a szülőknek, ha teher nektek, nem kell hozzá kifogás, elég, ha nyugalmat szeretnétek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!