Melyik lánynak adnátok igazat? 13 évesek. Annak amelyik provokálta a másikat, vagy azt amelyik megdobta könyvvel?
Minden nap az osztályban más-más tanuló felelős a rendért, meg hogy a tábla tiszta legyen (még fekete tábla van, krétával.kell írni rá).
A matektanár kijelentette, hogy ha a tábla nincs szépen letörölve, a szolgálatos tanuló fog felelni.
Az egyik csaj az osztályból akarattal összekrétázta a táblát (gyakorlatilag mindenhol összepirkálta) ameddig a szolgálatos tanuló elment a mosdóba mimosni a szivacsot. Ezután a szolgálatos tanuló újból letörölte, de ahogy a végére ért, a másik megint elkezdte pirkálni és kacagott. Újból elkezdte törölni, a másik mind szólt rá, hogy hagyja abba, nert mindjárt kezdődik az óra, de nem hallgatott rá. Ezért a szolgálatos csaj vette ami a kezébe akadt (egy történelemkönyvet) és úgy megdobta vele a csajt, hogy vérzett az orra (nem tört el, de járt az orvoshoz vele)
Amúgy jól mondja a kilences, hogy ennek a szólok a tanárnak felkiáltásnak addig van értelme, amíg olyan a tanár, aki foglalkozik vele.
Most ha Marika néni 1000 alkalommal szrt az összes olyan panaszra, ahol nem arról volt szó, hogy az egyik gyerek veri a másikat, hanem csak egy kis verbális bántalmazás, kis szivatás (lásd táblás eset), akkor szerintem is teljesen felesleges odamenni hozzá azzal, hogy a Jucika firkálja a táblát, mert nem csinál vele semmit, csak leráz a ne árulkodj dumával, aztán ugyanúgy azt bünteti meg, akinek a táblát le kell aznap törölni. Ne legyünk álnaivak, hogy ha 1000 alkalomból eddig soha nem foglalkozott ilyesmivel a tanár, akkor pont az 1001. alkalomnál tett volna valamit, csak saaaaaajnos senki nem szólt neki, és megtörtént a baj.
Én maximálisan a kilencessel értek egyet a szankcionálási elveket tekintve.
Ha az én lányom dob, akkor megbüntetem, ha lett volna értelme szólni a tanárnak, ha nem lett volna értelme szólni, akkor nem büntetem meg. Ha az én lányom firkál, akkor megbüntetem, ha nemtörődöm a tanár, akkor komolyabban, mert tudta, hogy nagyon ki fog bszni a másikkal, ami patkányság.
Teljesen igazad van utolsó, úgy hozzászoktam a "jódolgunkhoz" a normális tanárokkal, hogy el is felejtettem, hogy vannak, akiknek ez totál beleférne, mint pl az egyik különórás tanára a gyerekemnek max annyit mondana, hogy "légyszíves legközelebb ne csinálj ilyet"..
Akkor amit én csinálnék, hogy nem foglalkozom vele és óra előtt, becsengőre törlöm le a táblát, hogy éppen kész legyen. Hátha rajtakapja a tanár, hogy Jucika firkál utána. Okosan. Én nem megyek erőszakos bullying helyzetekbe hülyékkel, nem szabad velük vitatkozni sem semmilyen kapcsolatot ápolni, de olyan helyzetbe sem kerülni, hogy te húzod a rövidebbet(önbíráskodás).
Valóban csak ebből értenek, de én nem vagyok olyan hülye, hogy bajbakerüljek egy idióta miatt. Majd egy kevésbé értelmes megveri helyettem:)
Szerintem annak nűködnie kéne, ha a táblafelelős rögtön elkapja a tanárt az ajtóban mikor belép, hogy "elnézést Tanárúr a tábláért, én többször letöröltem de mindig összefirkálták". Erre nem lehet azt mondani, hogy árulkodik, mert nem mondott nevet. Viszont ezután fura lenne nem azzal kezdeni, hogy na és ki firkálta össze, amire már mondhat nevet.
Viszont nem várnék el ilyen csavaros megoldást egy 13 évestől. Szóval elsősorban a tanár hibája, ha nem képes egy ilyen konfliktust normálisan kezelni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!