Lányom "férfias" szakmát szeretne tanulni, hogyan tudnám segíteni őt?
Ha ezt szeretné tanulni, akkor jelentkezzen ilyen suliba. Aztán ha mégsem tetszik neki még mindig át tud máshová jelentkezni.
A srácok a tenyerükön fogják hordozni, nem fogják bántani.
Azt hittem, valami komoly fizikai erőt igénylő szakmáról van szó, a villanyszerelést meg tudja lány is csinálni, nem hidegburkoló, ahol a doboz csempéket meg a zsák ragasztót kell emelgetni.
Nem tudom, létezik-e még technikum vagy szakközépiskola, ahol elektrotechnikusokat képeznek. Ott a szakmával együtt az érettségi is meglenne, és sem a felvételinél, sem később nem jelentene hátrányt, hogy lány. Az igazi persze a villamosmérnöki kar lenne, de az még nagyon messze van.
N
Bátyámnak anno volt egy osztálytársnője, full fiú osztályban (gépésztechnikus). Az fizikailag is egy nehéz pálya volt, de úgy vigyáztak az egy szem lányra, mintha a huguk lenne. Bántani sose bántották, eleinte inkább az volt, hogy nem tudták "mit kezdjenek vele", mert egymással ökörködtek a fiúk, de azt a stílust lánnyal nem merték megengedni. Kb az első félév végére teljesen beilleszkedett a fiúk közé, sose volt gond. Osztály kiránduláson is, mindenhol vigyáztak rá, sokkal nagyobb biztonságban volt, mert egy csapat fiú mellett nem is merte senki piszkálni. Utána mérnök lett a lány.
Nekem felnőttként alakult úgy az élet, hogy a munkahelyemen csak férfiak vannak (fémipar) irodán vagyok, igaz sokszor kell lejárnom a műhelyekbe, de "egy szem nő" az egész telepen. Eleinte nehézkesen fogadtak, de megszoktak... Aztán elfogadtak 🤷🏼♀️. Már talán fel sem tűnik nekik, hogy nő vagyok, úgy beszélnek velem is, mint egymással vagy egy másik férfival. Mondhatni nemtelen vagyok bent.
Én már régen jártam villamosipari szakközépbe, de tapasztalatból mondom, hogy a sok fiú tenyerén hordozta az osztály két lányát. Utána nem tudom mi lett velük, de villanyszerelőként elhelyezkedni, és dolgozni, azt már cinkesebbnek érzem egy lánynak.
Az egyetemen viszont szintén voltak lányok a villamosmérnöki szakon, okosak, értelmesek voltak. Sőt volt olyan női oktatóm akik az egyetemen tanítás mellett villamos távvezetékeket tervezett.
Tudom, altalános iskolában még korai az egyetemről gondolkozni, de ha a kislánynak tetszik a villamos szakma, elvégzi a középiskolát, érdemes ösztönözni az egyetem felé. Igaz, hogy egy bölcsész diplomát könnyebb megszerezni, mint egy mérnökit, de villamosmérnökként később is jól el fog tudni helyezkedni.
Konkrétan tudom, hogy a győri Audiban is dolgoznak autószerelő nők. Akik ugyanígy megszerették ezt a férfias szakmát, mint a te lányod a villanyszerelést.
Csak neked olyan furcsa ez, aki több mindent látott már az életben, teljesen természetesen fogadja.
Huhh, nem is az a baj, hogy szakma, vagy egyedül van lányként, hanem az, hogy az ilyen szakképzőkbe a leghülyébb, drogos, alkesz, beteg, pszichiátriai eset, bántalmazott, stb... gyerekek járnak. Ez rettentően lehúzza majd őt, mind tanulásaban, mind kapcsolatokban, mind emberileg, gondolkodásmódban, kommunikációban, minden téren.
Pedig szakikra, és főleg jó szakikra mindig szükség lesz, mindenhol. Tehát ez egy szuperjó szakma. Csak ne kelljen ilyen undormány gyerekek közé rakni, ugye... Sajnos ma egy jobb gimi is rossz közeg Magyarországon, hála a pedagógusszakma és a teljes oktatási rendszer lezüllesztésének. Akkor gondolhatod milyenek a szakképzők..! Nagyon nem ajánlom!! Áramászkodni meg lehet tanulni esti, hétvégi OKJ képzésekben is, nyári suliban. Ezt javaslom mindenképp. Óriási sokat számít az, hogy milyen osztálytársakkal nő fel az gyerek. Tehát ne az legyen a menő, aki ekizik még füstölög az osztályteremben, hanem az, aki 5-öst szerez... (jó, ez átlag gimiben sincs így, de óriási a különbség, hogy hova milyen gyerekek járnak) inkább legyen a gyerek szar tanuló egy inspirálóbb környezetben, mint jó tanuló egy olyan suliban, ahol kb nincs is lehetőség oktatni a randalírozó gyerekek miatt. Tehát szaksulikban az idő több, mint fele KUKÁBA MEGY!! Mert azzal telik, hogy a tanár ORDÍT a gyerekekkel, mert lehetetlenség fegyelmezninőket. Ilyen suliba ne írasd a gyereked, mert egy hülye prolit csinálsz belőle... ezt valahogy meg kell értetni vele, hogy nagyon nem jó, ha ilyen alja közegbe kerülne.
Szóval legyen gimi, ha lehet, és mellette vagy utána csinálja meg a villanyszerelői képzést, mert nagyon szuper szakma, csak ebben jó, ha nem vegyül a többiekkel, mert iszonyat kontár, több mint a 90%-uk. Sajnos ez ilyen 😕
#9-es, én sem tudom, miről beszél a #8-as. A villanyszerelés pont az "elit" szakmák közé tartozik, az ostoba, bunkó gyerekek nem ezt választják. Ha villanyszerelőt hívunk, egyik sem tapló. Nem tudom, honnan szedte ezt, de nagyon nem így van.
N
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!