Mit lehet tenni egy 11 éves kiskamasz fiúval mert egyáltalán nem akar tanulni?

Hú, hát az a baj, hogy ez egy nagyon nehéz életkor, ilyenkor ezeknek a kistiniknek magukkal is bajuk van, a világgal is, családdal is... szétveti őket a nyugtalanság, néha düh, csak úgy, és tanulni tényleg nagyon nehéz így. Én is ebben a korban voltam a legrosszabb tanuló, tisztán emlékszem, milyen kínkeserves volt a sima leckeírás is, nemhogy az effektív tanulás mondjuk dolgozatra. Állandóan egyeseket, ketteseket, hármasokat kaptam, és nem érdekelt.

Pedig amúgy előtte-utána 4,5-5 átlagaim voltak mindig.

Szerintem ezt az időszakot bizonyos szempontból túl kell élni. :) Kis rontás nem katasztrófa, de persze azért ne bukjon meg.

És inkább ül a szobájában minden kütyü nélkül egy szar jwgy miatt mondjuk egy hétig, mint hogy tanuljon? Kizártnak tartom.

A büntetést úgy kell meghatározni, hogy neki megfelelően kellemetlen legyen és teljesen egyértelmű, előre tudható, miért mi jár. Természetesen következetesen, nem visszavonni a büntetést mert hisztizik vagy unatkozik. Ezen felül pedig veszekedni, kiabálni vele káros és felesleges.

Le kell vele ülni beszélgetni, hogy miért fontos a tanulás. Ha megbukik, akkor nem fog tudni az osztálytársaival továbbmenni.

Ha rossz tanuló sosem lesz jólfizető szakmája, munkahelye.

Emellett meg kell találni azt a tantárgyat, ami egy kicsit is érdekli, amiben ügyes lehet és valahogy sikerélményt szerezni neki. Én is nagyon lusta voltam és rossz tanuló lány léttemre. Mindig lázadoztam.

Aztán középiskolában a magyar tanárom húzott fel. Ő emelt ki, feladatokat adott, versenyekre vitt és akkor jöttem rá hogy nem is vagyok hülye, sőt...

Azóta én is pedagógus lettem. 😀

Én azt gondolom, hogy a büntetés meg az ilyen-olyan motiváció gyenge tüneti kezelés. Kb.mintha tüdőrákra köhögéscsillapítót vennél be.

Ha otthon szeretetteljes, elfogadó, biztonságot adó környezet van, a gyerek is ki fog bontakozni. Előbb vagy utóbb, de ki fog bontakozni. Jó lenne, ha őszintén el tudná mondani a gyerek, mi a baj a sulival. Nem érti? Túl sok? Nem érdekli? Nem tudja mire lesz jó, amit most tanul? A tanárokkal van baja? Vagy egyszerűen túl sok idő megy el az iskolai dolgokra és nagyon kevés idő marad másra?

Én is ugyanolyan voltam 4. osztályos koromtól, egyáltalán nem érdekelt a tanulás, otthon szinte nem is tanultam külön, max a házi feladatokat megcsináltam és ennyi. A jegyeimen is látszott, de a szüleimet nem is nagyon érdekelte (nekik még érettségiük sincs). Az átlagom felső osztályokban végig 3.00-3.50 között volt, így kb. semmi esélyem nem volt, hogy bejussak egy gimibe. Hetedik első félévében megbuktam fizikából, ekkor tudatosult bennem az, hogy ideje lenne tanulnom is, mert az összes osztálytársam gimnáziumba akart tovább menni. Sokat javítottam év végére, de még mindig volt kettes a bizimben. Nyolcadikra összekaptam magam, és többet tanultam, ekkor már a négyes átlagot is elértem. Végül szakgimibe jelentkeztem (5 évesre), nem bántam meg: most a kitartásomnak köszönhetően ötös tanuló vagyok, az idei év végén 4.73-as átlagom lesz. Még egy évem van vissza, két tantárgyból fogok emeltet tenni.

Szerintem nem a 4-5. osztályos jegyek fogják eldönteni, hogy kinek milyen állása lesz felnőtt korára. A gimnáziumi felvételikor is a 7. 8. osztályos jegyeket nézik, az előző éveknek kb semmi jelentősége. A versmagolásnak, a tölteléktantárgyaknak sincs sok értelme, a fő tantárgyakra kell több időt szánni (matek, magyar, id. nyelv, töri) + ami érdekli. Elárulom, hogy a felesleges órákra a mai napig nem tanulok, max kipuskázom és kész (pl. természetismeret).

Szeretne a kisfiú még gyerek lenni, ugyanez volt velem. Ennyi idősen kimentem a parkba, bicikliztem és könyveket olvastam kalandokról. Az iskolát börtönnek éreztem, későn értem haza... Én nem bántam meg ezt az időszakot, a kutyát se érdekli az akkori jegyeim. 😁

Ha valamit mindenképp el akarsz érni, akkor vannak fokozatok:

- szép szó, érvekkel meggyőzés

- hangos szó,

- telefonelvétel,

- nem mehet sehova,

- pofon.

A lista nyilván nem teljes, de ha _mindenképp_ el akarod érni, hogy tanuljon, akkor végig kell járni azt a lépcsőt, azokat a fokozatokat, amiket kitűzöl magatoknak. És ha eljutsz a pofonig, akkor sem szabad megállni. Egy-két nevelő hatású pofonért később még hálás is lehet (nyilván nem félholtra kell verni).

A kamasz keresi a határokat, feszegeti azokat. Vagy megálljt parancsolsz neki, vagy a fejedre nő. Ha pedig meg akarod neki mutatni a határokat, akkor a végsőkig (és még azon túl is) ki kell tartani az álláspontod mellett, mert csak ebből fog érteni.

Persze az sem baj, ha lágyszívűséged okán a fejedre nő, csak akkor ne ringasd magad abba a hamis képzetbe, hogy nem tehetsz róla.

Ismerek olyan gyereket (14 éves), aki szemrebbenés nélkül elküldi az anyját és a nagyszüleit melegebb éghajlatra, 4-5 évvel idősebb gyerek udvarolt neki már évekkel ezelőtt is, anyuka pedig nem tud (akar) mit kezdeni vele. Apuka sajnos már nem él. Mindkét szülő diplomás. Sötét jövő közeleg ebben a családban.